Az Orbán-féle kormányzat által 2021-22-ben hozott korlátozó intézkedések szabálytalan volta miatt az EJEB több tízezer eurós bírságot vetett ki a magyar államra.
Tovább olvasomCímke: pedagógusok
A Fidesz-KDNP Lannert Juditot akarja lejáratni, az Orbán-kormányt kritizáló, 2023-as szavait próbálják frissként eladni, a miniszter most visszavágott
Napok óta kering az interneten, miszerint a miniszter asszony milyen durván lenézi a tanárokat, kisiskolákat záratna be és egyéb hasonló állítások a korábban 16 évig hatalmon levők részéről. A tárcavezető szerint a KDNP-nek korábban kormányzó pártként része volt az oktatás lezüllesztésében, és lenézi a tanárokat. Lannert Judit fellebbentette a fátylat Rétvári Bencéék friss manipulációjáról.
Tovább olvasomMesés díjra jelölték a miskolci pedagógust
Elekné Aranyos Mária Krisztina, a Szabó Lőrinc Általános Iskola tanárnője immár 38 éve rendszeresen mesél a gyerekeknek a az iskolában és annak falain kívül is.
Tovább olvasomÉjjel megszületett a kormányrendelet a pedagógusok béremeléséről
Szilveszterre virradó éjjel döntött a kormány az emelt bérekről, bár érdekesség, hogy erre a pénzügyminisztert szólítják fel, miközben ilyen tisztség elsejétől nem is lesz. Íme a részletek.
Tovább olvasomÍme a legújabb tervezet: az iskolákban nemcsak a diákok, de a tanárok sem mobilozhatnak
Ismét Pintér Sándor minisztériuma jött elő teljesen új ötletével, azon kívül, amit már korábban is tudtunk, hogy vizsgáztatná a tanárokat egy tízórás tanfolyam anyagából, most már az is egyre valószínűbb, hogy a pedagógusok sem használhatnák csak úgy a mobiltelefonjukat. Nagy segítség ez a magyar családoknak.
Tovább olvasomŐk a megye legjobb pedagógusai 2024-ben
A megyei közgyűlésén ünnepélyes keretek adták át tíz pedagógusnak a borsod-abaúj-zempléni Comenius-díjakat csütörtökön.
Tovább olvasomPedagógus béremelés: 24 ezer tanár maradhat ki a fizetésemelésből
Gulyás Gergely az év utolsó napjaiban az atv.hu-nak azt mondta, az aznap bejelentett átlagos 32,2 százalékos pedagógusbér-emelés vonatkozik „a tanárokra, a szakképzésben oktatókra és az óvónőkre is”. Csakhogy Totyik Tamás, a PSZ elnöke azt mondja a Népszavának, a béremelésről szóló kormányrendelet nem tér ki a szakképzési oktatókra. A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján eleve nem meghatározható, hogy egy-egy pedagógus pontosan mekkora emelésre számíthat, hisz a kormányrendelet átlagot és alsó határokat jelöl meg a különböző besorolások esetében. Így a pályakezdő gyakornokokon kívül, akiknek a fizetése bruttó 400 000 forintról 528 800 forintra emelkedik, a…
Tovább olvasomJelentős változások a 2024-es esztendő beköszöntével
Jelentős változásokat hoz az új év, változik az egyetemi felvételi rendszer és a tanárok szerződése is. Változik az üzemanyagok jövedéki adója, valamint a Széchenyi Kártya Programban már elektromos autóra is vehetünk fel hitelt. Megszűnik a boltokban a SZÉP-kártyás fizetés, emellett elindul a palackok visszaváltási rendszereevezetésre kerül a globális minimumadó ezálta a magyar adórendszer is módosul – főleg a vállalatok szempontjából, akiknek jövő évtől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal eÁFA rendszere fogja készíteni az adóbevallását. Autópálya Január 1-től, ahogy arról már korábban beszámoltunk, fizetőssé válik az M30-as Miskolcot elkerülő szakasza. A…
Tovább olvasomBuszsofőrnek áll a miskolci pedagógus, Szűcs Tamás
A státusztörvény életbe lépése óta egyre többen hagyják ott a pedagógus pályát és inkább más munkát keresnek. Egy augusztusi cikkünkben megírtuk, hogy akkor közel félezer tanár hiányzott Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből és a felmondási hullámnak közel sincs vége.
Tovább olvasomVálságban az oktatás, pedagógiai asszisztensekkel pótolják a tanárokat
Több olyan iskolában, mely a Külső-Pesti Tankerületi Központ fenntartása alá tartozik, pedagógiai asszisztensek végzik a tanárok munkáját, mivel nincs elég tanító. A Pedagógusok Szakszervezete szerint ez nem jogszerű, ugyanakkor nem csak itt jelent ez problémát. Egy Külső-Pesti Tankerületi Központ fenntartása alá tartozó iskola egyik pedagógusa arról beszélt az RTL-nek, hogy kevesebben jelentkeztek az iskolába tanítónak, mint ahány szabad hely lenne. Emiatt sokszor pedagógiai asszisztensekkel pótolják a tanárokat. Van olyan intézmény, ahol a pedagógiai asszisztensek száma már megközelíti a tanítókét. Sok esetben képzettség nélkül tanítják az alsó tagozatosokat. A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint ez nem jogszerű. Az…
Tovább olvasom