Hoppá: A KSH elnöke valótlan adatokat közölt a többlethalálozásról

Teljesen véletlenül, éppen úgy tévedett ellentétes irányban a KSH elnöke a német és a magyar többlethalálozásokról, hogy az Magyarország számára hízelgőbben nézzen ki, ugyanakkor a valóság éppen ennek fordítottja. Ugye csak paranoia, hogy a kétszeri tévedés előre megrendelt, politikai alapon nyugszik? Március 22-én Vukovich Gabriella, a KSH elnöke nyilatkozott az MTI-nek a tavalyi év halálozási statisztikájáról. Nyilatkozatának lényege az volt, hogy 2020 magyar halálozási statisztikája jobb, mint Németországé és az Európai Unióé, és jobb, mint amilyennek a koronavírusnak tulajdonított halálozások száma alapján várnánk. Ezt a nyilatkozatot szinte minden magyar sajtótermék leközölte.  Csakhogy…

Tovább olvasom

Szijjártó kiosztotta Európát Petry ügyében: “Most hol vagytok? Mikor fogtok tiltakozni? Mikor indítotok eljárást?”

Vezetőszerepben levő fideszes politikusok háborodtak fel és bírálnak, de nagyon, amiért Petry Zsoltot menesztették véleménye miatt. Hrutkánál miért tetszettek ennyire csendben lenni? Rengetegen mondanak véleményt a Petry-ügyről, mi most három megszólalót emelnénk ki a kánonból: a Szivárványcsaládokért Alapítványt, Kocsis Mátét, a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjét és Szijjártó Péter külügyminisztert. „A család az család” kampány elindítói nem örülnek annak, hogy Petry Zsolt elvesztette az állását a berlini Herthánál, ahol 2015 óta kapusedző volt. Azt írták, „fontos lenne tisztán látni, hogy mit hagytak ki a vele készült interjúból, ami miatt pontosítást kért a Magyar Nemzettől”. De azt…

Tovább olvasom

Nemrég feljelentés, most ennek hallatán ajándék ételek felajánlása a mentősöknek

Rengeteg embert felháborított az az ismeretlen, aki feljelentett egy mentőst a hét elején, mert meg mert állni másfél percre vásárolni magának egy hamburgert. Felháborodásukat és a mentősök iránti hálájukat tettekkel is kifejezik. Stílusos választ adott a Zing Burger arra, hogy egy ismeretlen húsvétkor feljelentette az Országos Mentőszolgálatot azért, mert az egyik mentős vásárolt magának egy hamburgert ebédre egy Szentendrei úti büfében. Facebook-bejegyzésében a gyorsétteremlánc azt közölte, egy mentős sem maradhat hamburger nélkül. Mi számíthatunk Rátok, Ti számíthattok ránk.  A Zing Burger csapata a héten végigjárja a budapesti, debreceni és fehérvári mentőszolgálatokat több…

Tovább olvasom

Elindult a diákmozgalom: “Nem megyünk iskolába április 19-én”

Alulról formálódó kezdeményezés indult meg hazánkban, mivel az egyelőre kifejezetten szörnyű járványügyi adatok (szerdán például a napi halálozásban abszolút negatív csúcsot döntöttünk) ellenére Orbán Viktor és kormánya a járványügyi szakemberek egyértelmű ellenzése mellett is újra akarja nyitni az iskolákat. Csak ebbe nagyon sokan nem akarnak beletörődni. „Halasszák el az április 19-re tervezett kötelező jelenléti oktatás bevezetését! Ha nem teszik, akkor fogjunk össze, és ne menjünk április 19-től iskolába, folytassuk az online oktatást!” – írja az ADOM Diákmozgalom (Alternatív Diákközpontú Oktatásért Mozgalom, a korábbi Független Diákparlament) felhívása, amit néhány ezren már vissza is igazoltak a…

Tovább olvasom

Reménysugár: Ózdon egy ipari park létrehozását tervezik, 650 milliós támogatással több száz új munkahely létesülhet

Ezzel talán megmenekülhet Ózd attól, hogy szellemvárossá váljon. A múlt heti bejelentés után, amikor is kiderült, hogy a település legnagyobb multicége hamarosan kivonul a városból és beszünteti gyártói tevékenységét, többen is megkongatták a vészharangokat. Most úgy tűnik, megfelelő részmegoldás születhet. A kormány 650 millió forintos támogatást nyújt Ózd városának egy ipari park létrehozására – jelentette be Riz Gábor, a város fideszes országgyűlési képviselője Ózdon sajtótájékoztatón, a kormány szerdai döntését ismertetve. Erről a Minap.hu írt. Tájékoztatása szerint a kormány jóváhagyta az Innovációs és Technológiai Minisztérium által előkészített 1,3 milliárd forint összértékű…

Tovább olvasom

Csodálatos, víz alatti felvételek egy borsodi bányató mélyéről – videó

Olyan, mint egy igazi természetfilm. Az évszakok körforgása miatt most kezd ébredezni az élővilág a tarcali bányatóban is. Hogyan is néz ki a víz alatt ez a hely? (Duleba Zoltán videója ad rá választ.) Ha mindig is érdekelt, hogy néz ki a bányató a víz alatt, akkor ez a videó neked készült, hiszen olvasónk csodálatos felvételt készített a víz alatti élővilágról. Nézd meg a videót Te is!

Tovább olvasom