Pataky Attila útja az SZDSZ-től a Fideszig, avagy így állnak a celebek Orbán Viktor szolgálatába

Az EDDA frontembere csak egy a sok közül, aki látványosan igyekszik minél közelebb lenni a Fideszhez és a miniszterelnökhöz. Pedig közülük jó néhány olyan is található, aki eredetileg például “balliberális” volt, amíg az MSZP volt hatalmon, aztán hirtelen nagyjából 2010-től “megvilágosodtak”.

Tovább olvasom

Sok európai állam visszautasítja, Németország viszont befogadja az átmenekülő orosz fiatalokat

Amikor Putyin elnök bejelentette, hogy részleges mozgósítást rendel el Oroszországban, azonnal látványosan megugrott az agresszor államot elhagyó fiatalok száma, ám fokozatosan azzal szembesülhettek, hogy Európa országai nem fogják őket befogadni. Németország azonban mentőövet dobott a katonai szolgálat elől menekülő orosz fiataloknak. “Inkább kitöröm a karomat vagy a lábamat, bármit megteszek, hogy elkerüljem a katonai szolgálatot” – mondta a 26 éves “Szergej” a BBC tudósítójának. A szerencsétlen orosz fiatalember, aki neve elhallgatását kérte, épp a pizzafutárt várta, amikor két szigorú tekintetű úr átnyújtotta neki a katonai behívót. A fiatal egyetemi oktató…

Tovább olvasom

Negyvennégy év szolgálat után nyugdíjba ment a borsodi település kedvenc postása

Joli nénit mindenkit szereti Sajószentpéteren, de most már pihenne és unokázna. A Facebookon találkozhattunk az egyszerre örömteli és szomorú bejegyzéssel. “Jolánkának a sajószentpéteri 6102-.es számú körzet kézbesítőjènek ma van az utolsó munkanapja. 44 èv szolgálat után úgy döntött unokázik.Boldog nyugdíjas èveket ès jó egészséget kívánunk “ Néhány hozzászólás mutatja a postásnő népszerűségét. “Egyik szemem sír, a másik nevet. Imádom Jolika nénit, imádtam dolgozni vele. Sok sok boldog nyugdíjas éveket kívánok neki “ “Gratulálok!Nagyon szuperül végezte a munkáját!Nagyon fog hiányozni!Nagyon Boldog! Egészségben gazdag!Nagyon nagyon hosszú nyugdíjas éveket kívánok szeretettel “ “Köszönjük a kitartást,…

Tovább olvasom

Orbán új rendelete: több pluszpontot hoz a felvételin a katonai szolgálat, mint a nyelvvizsgák

Nem sokáig tétlenkedett a választási győzelem után a miniszterelnök, gyorsan hozott egy rendeletet, ami már meg is jelent hivatalosan. Akár 64 pontos pluszt is jelenthet egy felvételizőnek, ha katonai szolgálatot teljesít, ennél jóval kevesebbet ér az, ha valakinek akár több nyelvből is van nyelvvizsgája. Megjelent a Magyar Közlönyben Orbán Viktor rendelete, amivel a miniszterelnök módosítja a felsőoktatási felvételi eljárást azzal, hogy szeptembertől pluszpontokat ér, ha a jelentkező az egyetem előtt önkéntes katonának áll. A rendeletben valójában csupán annyi újdonság van, hogy 2022 helyett 2023-ra halasztották a bevezetését. A rendelet értelmében 16 többletpontot kapnak…

Tovább olvasom

Nemrég feljelentés, most ennek hallatán ajándék ételek felajánlása a mentősöknek

Rengeteg embert felháborított az az ismeretlen, aki feljelentett egy mentőst a hét elején, mert meg mert állni másfél percre vásárolni magának egy hamburgert. Felháborodásukat és a mentősök iránti hálájukat tettekkel is kifejezik. Stílusos választ adott a Zing Burger arra, hogy egy ismeretlen húsvétkor feljelentette az Országos Mentőszolgálatot azért, mert az egyik mentős vásárolt magának egy hamburgert ebédre egy Szentendrei úti büfében. Facebook-bejegyzésében a gyorsétteremlánc azt közölte, egy mentős sem maradhat hamburger nélkül. Mi számíthatunk Rátok, Ti számíthattok ránk.  A Zing Burger csapata a héten végigjárja a budapesti, debreceni és fehérvári mentőszolgálatokat több…

Tovább olvasom

A világ legöregebb rendőre már 91 éves, de fel sem merül benne, hogy nyugdíjba menjen

Egyszer már megpróbálta a zsaru, hogy 46 év szolgálat után visszavonuljon, de fél évig sem bírta szeretett hivatása nélkül. A 91 éves LC „Buckshot” Smith a világ egyik legidősebb rendőre, de egyelőre nem szeretne nyugdíjba vonulni. Az idős férfi beceneve magyarul annyit tesz, hogy „sörét”, és bár a férfi nem mozog már olyan gyorsan, mint évtizedekkel ezelőtt, de ez nem akadályozza meg abban, hogy a hét négy napján is járőrözzön szülővárosa, az arkansasi Camden utcáin. Egyszer már – 46 szolgálatban töltött év után – nyugdíjba ment, de mindössze öt hónapig…

Tovább olvasom

Hiába menekült a miskolci rabló, a szabadnapos rendőrök elkapták

A táskát elraboló férfi balszerencséjére az egészet végignézte két szabadnapos rendőr, akik gyorsan utolérték és elfogták a tettest. Miskolcon, a Szentpéteri kapui buszmegállóban 2021. február 17-én 10 óra 8 perckor egy 68 éves nő várakozott, amikor szó nélkül mellé lépett egy fiatal férfi, aki kisebb dulakodás után erőszakkal elvette a táskáját. A bűncselekmény elkövetését látta a Készenléti Rendőrség éppen szabadidejét töltő két munkatársa is, akik azonnal szolgálatba helyezték magukat, és utánaeredtek a futva menekülő támadónak. A rendőrök 10 óra 10 perckor már beérték, majd elfogták a férfit. A buszmegállóban földre…

Tovább olvasom

Fél évszázadnyi hűséges szolgálat az MVK-nál

Főszereplőnk kerek ötven évig dolgozott a borsodi közlekedési vállalatnál, most azonban nyugdíjba vonult. Ötven év egy munkahelyen, ma már ritka dolog. Kelemen Zoltán, 1971- ben kezdett dolgozni az MVK-nál. Pályafutását autószerelőként kezdte, később szakoktatóként a fiatalok tanításában is részt vállalt. Kelemen Zoltán fél évszázad után átadta a stafétát a fiatalabb generációnak. A Minap.hu számolt be Kelemen úr érzelmes búcsúzásáról.

Tovább olvasom

Így gyilkolták meg a tomboló tüntetők a Capitoliumban szolgálatot teljesítő rendőrt

A fiatal zsaru vesztét egy poroltó okozta, miközben csak a munkáját végezte. Az áldozat egyébként háború- és erőszakellenes volt, mégis erőszakos halált halt. A Capitolium ostroma után vesztette életét egy rendőr, akit a tüntetők egy poroltóval ütöttek le. A 42 éves Brian D. Sicknick, aki fiatal korától fogva rendőrnek készült, korábban az Egyesült Államok nemzeti gárdájában szolgált. Az iraki háborút nyilvánosan is kritizálta. A férfi 2008-ban lett tagja a capitoliumi rendőrségnek, csütörtökön halt bele a sérüléseibe, miután az amerikai törvényhozás épületében megtámadták, amikor több száz Trump-párti tüntető betört a washingtoni Capitoliumba, ahol…

Tovább olvasom