Valótlan információval hitelteleníti el Miskolcot Tóth-Szántai József az országos sajtóban?

Miskolc polgármestere egy országos lapnak adott interjút, amelyben arról beszélt, hogy a Nyíregyháza – Miskolc – Debrecen hármas körül formálódó új övezet lehet a megoldás a megyeszékhely gyengén teljesítő gazdaságának felvirágoztatására. A beszélgetésbe azonban egy olyan jelentős baki is becsúszott a politikus részéről, amely hűen ábrázolja, hogy az Acélváros jelenlegi vezetésének bőven akadnak hiányosságai a hiteles információkat illetően.

Tovább olvasom

Példátlan: rákerült Magyar Péter aláírása egy háborút támogató dokumentumra, miközben semmi köze hozzá

Jelenleg már a legmagasabb szinten zajlik az európai parlamenti vizsgálat, hogy kiderüljön, hogy került a TISZA Párt vezérének aláírása egy ilyen dokumentumra, amihez semmi köze. Az Európa Parlament elnöke kerek-perec kijelentette, hogy Magyar Péter neve tévedésből jelent meg a közös állásfoglalásra irányuló indítványon.

Tovább olvasom

Már az MNB is nyíltan kimondja: tévedés erőltetni az akkugyárakat, nem jött be a kormány számítása

Nemrég még Csöbör Katalin vezetésével Alsózsolcára is hoztak volna egy akkuüzemet, de a Magyar Nemzeti Bank komoly számítások alapján állítja, ez tévút, az akkugyártásba ölt ezermilliárdok (!) más ágazatban sokkal gyorsabban megtérültek volna, hiba erőltetni a magyarországi akkumulátorgyártást.

Tovább olvasom

Felháborodott ellentüntetők várták Magyar Pétert Miskolcon, pedig csak szerdán kezdi országjárását

Hatalmas tömegnek nemigen nevezhetjük a csoportot, akik várták Magyar Pétert a miskolci gyermekvédelmi intézmény előtt. Nem tudni, honnan vették a hétvégi időpontot, amikor a politikus csak szerdán kezdi országjárását. De véletlenül pont ott volt a HírTV kamerája is.

Tovább olvasom

Kapott már BAZ megyében az MVM-től 165 ezer forintos villanyszámlát? Megtörténhet

Ismét egy furcsa véletlen tévedés a szolgáltató részéről. Egy szinte nem is lakott lakásnál próbáltak ilyen összegű számlát ráverni az ingatlan tulajdonosára, aki azonban nem hagyta magát, határozottan fellépett és nem hallgatott az első ügyintézőre, aki ki is akarta fizettetni a számlát. Természetesen az MVM hibázott.

Tovább olvasom

Tudatos vagy véletlen átverés a miskolci boltokban?

Valószínűleg a legtöbb ilyen átverést (tévedést) észre sem vesszük, de amikor tudatára ébredünk, valahogy szinte mindig azzal szembesülünk, hogy a kárunkra “tévedett” a bolt. Miskolci eset, a pénztárnál nem annyit fizetünk, mint amennyi a termékhez volt írva. De miért mindig a vevő kárára “tévednek”, ráadásul kétszer?

Tovább olvasom

A rendőrség 703 kilométer/órával mért be egy nőt

A zsaruk szerint valóban ennyivel is ment, a megengedett sebesség tízszeresével és vaskos bírságot, valamit tíz büntetőpontot kívánt kiróni az olasz hölgynek. Az ügynek nyilvánosságra kellett kerülnie, hogy a rendőrség elismerje, hibáztak, ilyen ugyanis teljes lehetetlenség, de ez előtte nem tűnt fel nekik. Közel 300 ezer forintos büntetést és tíz büntetőpontot kapott, a rendőrség szerint a megengedett sebesség tízszeresével haladt. Ez utóbbi természetesen nem igaz, hibázott a rendőrség, úgy küldték ki a büntetést, hogy nem ellenőrizték a benne szereplő adatokat. Az olaszországi Offagna településén történt az eset, az ottani rendőrség szerint…

Tovább olvasom

Százezres fűtésszámlát kaptak a nyugdíjasok – a szolgáltató adminisztrációs hibát vétett, mégis fizetni kell a számlát

A csepeli nyugdíjasok felháborodtak azon, hogy a Főtávnál követték el a komoly adminisztrációs hibát, mégis nekik kellene kifizetniük a horribilis összegű számlát. Később állítólag jóváírnák nekik ezt az összeget, de vannak, akik képtelenek ezt most hirtelen befizetni. Százezer forintot meghaladó távfűtési számlát kézbesített a postás két csepeli panelházban – számolt be az RTL Klub Híradója. A címzettek, többen nyugdíjasok, a lakószövetkezethez fordultak, ahol adminisztrációs hibára hivatkoztak. Mint elmondták, egy azóta elbocsátott munkatársuk téves adatokat adott meg, ezekből keletkeztek a horribilis számlák. A szövetkezet a jövő héten egyeztet a Főtávval. A lakók…

Tovább olvasom

A magyar lottósorsolásos legenda valóban megtörtént Amerikában az összekevert hatossal és kilencessel – videó

Évtizedek óta tartja magát a legenda a magyarországi lottósorsolás közbeni összecserélt hatosról és kilencesről és a szám kihúzójának megjegyzéséről. Bár ezt bizonyítania még senkinek nem sikerült azóta sem, pedig hatalmas energiát fektetve próbáltak hiteles tanúkat vagy felvételt találni erről. Amerikában azonban tényleg valósággá vált. Magyarországon mindenkinek van legalább egy olyan ismerőse, akinek az apja unokaöccsének az unokabátyjának a régi szobatársa esküszik, hogy a saját szemével látta a legendás lottósorsolást a tévében, amikor valaki a megpörgette a gömböt, kivett egy golyót, széttekerte, ránézett, és bemondta a mikrofonba, hogy a nyerő szám…

Tovább olvasom