Ha érdekel, hogyan vágott át minket a Fidesz-kormány a rezsicsökkentéssel, íme a teljes történet – videó

Most is több százezren, talán több millióan is azt hiszik, Orbánék közel egy évtizeden keresztül “megvédték” az alacsony rezsit és ez nekik volt köszönhető. A világpiaci áron azonban elképesztő mértékben nyerészkedtek a szolgáltatók, mivel az alacsonyabb volt, mint amit mi megvédettként fizettünk érte. Még mindig nem értjük? Nézzük meg ezt a kisfilmet. Az anomáliára Hadházy Ákos hívta fel a figyelmet a Facebookon. “Ha csak egy videót néz meg arról, hogy hogyan vágta át Önt a kormány tíz éven keresztül, hogyan hazudott tavasszal, nyáron, ősszel és télen éveken keresztül, az Átlátszó…

Tovább olvasom

Hoppá: A KSH elnöke valótlan adatokat közölt a többlethalálozásról

Teljesen véletlenül, éppen úgy tévedett ellentétes irányban a KSH elnöke a német és a magyar többlethalálozásokról, hogy az Magyarország számára hízelgőbben nézzen ki, ugyanakkor a valóság éppen ennek fordítottja. Ugye csak paranoia, hogy a kétszeri tévedés előre megrendelt, politikai alapon nyugszik? Március 22-én Vukovich Gabriella, a KSH elnöke nyilatkozott az MTI-nek a tavalyi év halálozási statisztikájáról. Nyilatkozatának lényege az volt, hogy 2020 magyar halálozási statisztikája jobb, mint Németországé és az Európai Unióé, és jobb, mint amilyennek a koronavírusnak tulajdonított halálozások száma alapján várnánk. Ezt a nyilatkozatot szinte minden magyar sajtótermék leközölte.  Csakhogy…

Tovább olvasom