„Egy igazi lúzer”, „óriási stratégiai vereség”, „szégyenpad” – így reagált az ellenzék

Mint arról beszámoltunk, a Fidesz kilépett az Európai Néppártból. Az ellenzéki pártok egyből reagáltak a hírek – a Telex szedte össze a a legfontosabb résztvevők megnyilatkozását az ügyben. Gyurcsány Ferenc, a DK vezetője például így kommentálta a történteket a Facebookon: “Ebben a percben hivatalos lett. Ízlelgetik már a vereség ízét. Lehet itt magyarázkodni, mint az oviban, hogy ”Dehát nem kizártak minket, hanem mi magunk léptünk ki”. A lényeg ugyanaz. Vesztesek. Szó nincs Európa erős emberéről. Itt egy igazi lúzert látunk. Megérdemlik, ami most történik velük. És mi majd folytatjuk. Egy…

Tovább olvasom

Másodszor nem sikerült a bravúr, kikapott a Fraditól a DVTK

Az OTP Bank Liga 24. fordulójában a Ferencváros otthonába látogatott a Diósgyőr, amely néhány hete meglepetésre legyőzte a címvédő csapatot. Az első félidőben nem esett gól, a szünet után pedig többnyire a hazaiak támadtak, de a DVTK is eljutott néhányszor az ellenfél kapujáig. Azonban a legnagyobb diósgyőri ziccer is kimaradt, amit az ellentámadásban góllal büntettek a hazaiak. A hátralévő időben próbálkozott a DVTK, de egyenlíteni nem sikerült – olvasható a Minap.hu-n a klub honlapján közzétett beszámoló alapján az 1-0-val végződő mérkőzés után. Zoran Zekic szerint a vereség ellenére most jobban…

Tovább olvasom

Koronavírus-jelentés: Egyre többen kórházban, 136 újabb elhunyt

Ismét 4000 fölött van az új fertőzöttek száma: az elmúlt 24 órában 4211 új fertőzöttet azonosítottak, így a járvány kezdete óta 439 900 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – írja a Telex a koronavirus.gov.hu portál tájékoztatása alapján. Meghalt 136 beteg, az elhunytak száma velük 15 324 főre emelkedett. Már 326 215-en gyógyultak meg, de az aktív fertőzöttek száma is emelkedett: 98 361 főre. Az elmúlt 24 órában 25 723 tesztet végeztek. 6367 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 622-en vannak lélegeztetőgépen – számolt be szerdán az elmúlt 24 óra adatairól…

Tovább olvasom

Megtörtént, ami várható volt: A Fidesz azonnali hatállyal kilépett az Európai Néppártból

Nemrég még csak valószínűsített forgatókönyvként számoltunk be róla, mostanra viszont hivatalossá vált: a Fidesz kilépéssel reagált arra, hogy az Európai Néppárt frakciója megszavazta azt az alapszabály-módosítást, amely szerint nem csak tagokat, hanem egész delegációkat lehet kizárni és felfüggeszteni a néppárti képviselőcsoportból – számolt be róla az Index. A 187 néppárti EP-képviselő közül a módosítás mellett 148-an szavaztak, 28-an voltak ellene, négyen tartózkodtak. A Fidesz korábban jelezte, hogy az egész módosítást ellenük intézett támadásként értékelik. Novák Katalin tárca nélküli miniszter, a Fidesz nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnöke a Twitteren jelentette be, nem…

Tovább olvasom

Újrahasznosított műanyag termékekkel zöldít az egyik üzletlánc

REset Plastic műanyagstratégiájának részeként a Lidl folyamatosan azon dolgozik, hogy csökkentse műanyagfelhasználását és egyre több újrahasznosított műanyagot használjon fel – ovlasható a dontwasteit.hu oldalán. A Schwarz Csoport környezetvédelemért felelős részlegével, a PreZero-val közösen a Lidl ezen dolgozik a háztartási cikkek termékcsoportjában és 2021. március 4-étől számos terméket vezet be kínálatába, melyek legalább 95 százalékban újrahasznosított műanyagból készülnek. Az időszakosan elérhető háztartási termékekkel a Lidl és a PreZero új életet ad a régi műanyagoknak. Az új háztartási cikkek legalább 95%-ban újrahasznosított műanyagból készülnek és sokkal kevesebb erőforrást használnak fel gyártásukhoz, mint…

Tovább olvasom

Helyzetértékelő ülést tartott a miskolci operatív törzs

Veres Pál Miskolc MJV polgármestere helyzetértékelő ülésre hívta össze szerda reggelre a miskolci operatív törzs tagjait. A tanácskozást az ismét romló járványügyi adatok indokolták. Az ülésen elhangzott, hogy a koronavírus-fertőzések száma alapján Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Miskolc is belépett a pandémia harmadik hullámába. Megyénkben az előző héthez képest több mint 1600-zal nőtt az új megbetegedések száma, ezek azonban nagyrészt a szlovák határ környékén koncentrálódtak, ugyanakkor a szociális szférában dolgozók és a háziorvosok visszajelzései, valamint a katasztrófavédelemtől, a járványügyi szervektől és a központi operatív törzstől származó adatok alapján Miskolcon is érezhető növekedés…

Tovább olvasom

Korlátozzák a forgalmat a Minorita templom körül

A Kelemen Didák utcai Minorita Templom felújítási munkálatai az elmúlt hetekben kezdődtek. A templom tetőszerkezetét építik át, lekerült a toronysisak is,  melynek helyére új készül. Ennek munkálatait a készülő építmény méretei miatt a helyszínen végzi a kivitelező, így a Hősök terén került kialakításra egy építési depo, ahol mind az építőanyagok tárolása, mind az összeszereléshez szükséges hely biztosított. A forgalom korlátozása elsősorban a Kelemen Didák utca Minorita Templom előtti szakaszát érinti, a jobbra kanyarodó sáv részben mintegy 20 méter hosszan. Itt rövid idejű lezárás, a munkavégzéshez szükséges anyag rakodásának ideje alatt, folyamatosan előfordulhat. Teljes útzár az elkészült…

Tovább olvasom

Az Európai Néppárt megszavazta az új szabályzatot, kiléphet a Fidesz

Az Európai Néppárt európai parlamenti frakciója megszavazta az új eljárási szabályokat.  A kiszivárgott hírek szerint az ülés kezdetén Manfred Weber frakcióvezető utalt Orbán Viktor levelére, amelyben a Fidesz elnöke arra utalt, ha átmegy a módosítás, a magyar párt kiléphet a szövetségből. Weber határozottan leszögezte: nem egy pártvezető feladata, hogy tanácsokat adjon a képviselőcsoport működésére. A frakció vezetésének egyik tagja, Esteban Gonzales Pons azt mondta, hogy ez a szavazás már nem a részletekről szól, hanem az Európai Néppárt jövőjéről. Mint mondta, a tét az EPP egysége, ha nem fogadják el ezeket…

Tovább olvasom

Börtönbüntetés a volt román elnök lányának és egy miniszternek is – el tudunk képzelni ilyet Magyarországon is?

Hazánkban eddig ilyenről gyakorlatilag nem is hallottunk és megszoktuk a tudatot, hogy ez nem is képzelhető el. Romániában meglépték. Többrendbeli pénzmosásért és vesztegetésre való felbujtásért letöltendő börtönbüntetésre ítélte első fokon a bukaresti táblabíróság kedden Traian Basescu volt államfő lányát, Ioana Basescu közjegyzőt és Elena Udrea volt turisztikai minisztert egy illegális kampányfinanszírozási ügyben. Elena Udreára halmazati büntetésként nyolcéves, Ioana Basescura pedig ötéves szabadságvesztést szabott ki a bíróság. Letartóztatás 2015-ben, vádemelés 2017-ben A volt régiófejlesztési és turisztikai minisztert, Elena Udreát 2015 februárjában tartóztatták le a rendőrők, és tévékamerák jelenlétében vezették el. A…

Tovább olvasom

Van, ahol annyira lazítanak, hogy már a maszkot is elhajítják felsőbb utasításra – jó ötlet?

Maga a kormányzó jelentette be Texasban, hogy le a maszkokkal és ideje a teljes nyitásnak. Több más amerikai államban is ugyanez a helyzet. Túl korai, vagy ők teszik jól? Itt az ideje, hogy száz százalékosan megnyissuk Texast – jelentette be kedden az állam republikánus kormányzója, Greg Abbott. Erről a 444.hu tudósít. A nyitás ebben az esetben gyakorlatilag a teljes lazítást jelenti, vagyis azt, hogy már nem kötelező a maszkviselés – amit Biden hivatalba lépése másnapján, január végén vezetett csak be országszerte –, és a jövő héttől a tervek szerint minden…

Tovább olvasom