Van, ahol annyira lazítanak, hogy már a maszkot is elhajítják felsőbb utasításra – jó ötlet?

Megosztás

Maga a kormányzó jelentette be Texasban, hogy le a maszkokkal és ideje a teljes nyitásnak. Több más amerikai államban is ugyanez a helyzet. Túl korai, vagy ők teszik jól?

Itt az ideje, hogy száz százalékosan megnyissuk Texast – jelentette be kedden az állam republikánus kormányzója, Greg Abbott. Erről a 444.hu tudósít.

A nyitás ebben az esetben gyakorlatilag a teljes lazítást jelenti, vagyis azt, hogy már nem kötelező a maszkviselés – amit Biden hivatalba lépése másnapján, január végén vezetett csak be országszerte –, és a jövő héttől a tervek szerint minden újra teljesen kinyithatna. Hasonló bejelentéseket tettek más déli államokban, Michiganben, Louisianában és Mississippiben is.

Greg Abbott szerint Texas állam már sokkal jobb helyzetben van az oltások miatt, szerinte mindenképpen itt az ideje a nyitásnak, mert túl sok az olyan ember, aki a járványügyi korlátozások miatt nem tud dolgozni. 

Ezzel szemben a Biden-adminisztráció úgy fogalmazott, a járványügyi intézkedések továbbra is szükségesek. Az elnök kedden azt mondta, az ország jó úton halad ahhoz, hogy május végére minden felnőtt számára elegendő vakcinájuk legyen.

A járványügyi központ vezetője arra figyelmeztetett, hogy egy mostani lazítás esetén jöhet akár a negyedik hullám is. Bár az elmúlt napokban a fertőzések és a halálesetek száma is csökkent, más országokhoz képest még mindig magasak a számok.

Texasban a járvány kezdete óta eddig több mint 43 ezer halálesetet regisztráltak, ez a harmadik legmagasabb szám, ha állami szinten nézzük a halálozási adatokat az USA-ban. Az Egyesült Államokban eddig több mint 28 millió fertőzöttet és 516 ezer halottat regisztráltak. 

Kapcsolódó cikkek