Van, ahol annyira lazítanak, hogy már a maszkot is elhajítják felsőbb utasításra – jó ötlet?

Maga a kormányzó jelentette be Texasban, hogy le a maszkokkal és ideje a teljes nyitásnak. Több más amerikai államban is ugyanez a helyzet. Túl korai, vagy ők teszik jól? Itt az ideje, hogy száz százalékosan megnyissuk Texast – jelentette be kedden az állam republikánus kormányzója, Greg Abbott. Erről a 444.hu tudósít. A nyitás ebben az esetben gyakorlatilag a teljes lazítást jelenti, vagyis azt, hogy már nem kötelező a maszkviselés – amit Biden hivatalba lépése másnapján, január végén vezetett csak be országszerte –, és a jövő héttől a tervek szerint minden…

Tovább olvasom