Parkoló létesítésére kért engedélyt egy ózdi varroda az önkormányzattól, de kiderült, hogy a területre tíz vendégmunkás elszállásolására alkalmas mobilházakat épít. A városvezetés közbelépett.
Tovább olvasomCímke: munkanélküliség
Jelentősen nőtt a munkanélküliek száma
Újabb lesújtó gazdasági adatot közölt a Központi Statisztikai Hivatal. A hivatal adatai szerint 2024 novemberében összesen 33 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Így nemcsak a GDP növekedés marad jelentősen alul a tervekhez képest, de a foglalkoztatási számokon is látszanak már a gazdasági problémák.
Tovább olvasomBAZ megye: van, ahol teljes a foglalkoztatottság, egyes helyeken viszont akár negyven százalékos is lehet a munkanélküliség
A munkanélküliségi mutatók jelentős különbségeket mutatnak az országban: míg Győr-Moson-Sopron megyében már csak 1,18 százaléknyi a munkanélküliek aránya a munkaképes korú népességen belül, Borod-Abaúj-Zemplén megyében ez az adat több mint 8 százalék.
Tovább olvasomHiába az olcsó lakbér, ha nem jár busz a faluból a munkahelyre
Nem egy olyan Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település van, ahol nehéz a boldogulás a hátrányos helyzetű roma fiatalok számára. Munkát ugyanis csak a városokban tudnának vállalni, oda viszont el is kell jutni, ami saját autó nélkül szinte lehetetlen.
Tovább olvasomIskolázatlan felnőttek régiója: Borsodban is aggasztó a helyzet
A legfrissebb adatok szerint az Észak-Alföldi régióban a legalacsonyabb a lakosság iskolai végzettsége, ami aggasztó gazdasági és társadalmi következményekkel járhat. Az érintett térségekben élők közül sokan még az általános iskolát sem fejezik be, ami jelentősen rontja a munkaerőpiaci esélyeiket, és a társadalmi mobilitást is gátolja.
Tovább olvasomSokmilliárdos uniós támogatások segíti megyénk munkaerőpiacának helyzetét
Az Európai Unió támogatásainak köszönhetően, több mint 26 milliárd forintból segítik Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaerőpiac helyzetének a javítását, közölte a megyei kormányhivatal sajtószolgálata.
Tovább olvasomA borsodi kistelepülés, ahol sem munkahely, sem remény nincs már – egy a sok közül
A helyiek gyorsan visszasírták Kádár Jánost, a múlt rendszerben ugyanis bár rengeteget dolgoztak, volt pénz. Most örüljenek a semminek. Büttös az egyik olyan borsodi falu, ahol papíron nincs munkanélküliség. A gyakorlatban azonban abszolút semmi nincs, pénz a legkevésbé. Ez a szomorú vidéki valóság megyénkben.
Tovább olvasomMegyénkben a legmagasabb a munkanélküliség
Megérkezett a KSH friss munkanélküliségi statisztikája, ebből derül ki a lesújtó adat. A legmagasabb foglalkoztatási arány tavaly Győr-Moson-Sopron megyét és Budapestet, a legalacsonyabb Szabolcs-Szatmár-Bereg és Somogy megyét jellemezte, a területi különbségek csökkentek az egy évvel korábbihoz viszonyítva – állapította meg a KSH Fókuszban a vármegyék, 2022. I-IV. negyedév című friss kiadványában. A KSH munkaerő-felmérése alapján tavaly a IV. negyedévben az ország 15-64 éves népességének 77,6 százaléka, 4,8 millió ember tartozott a gazdaságilag aktívak közé, országosan 9 ezerrel dolgoztak többen, mint 2021 azonos időszakában. Hozzátették: a foglalkoztatási ráta egy év alatt 0,4…
Tovább olvasomTöbb magyar állt külföldön munkába, mint itthon
Az új munkavállalók több mint fele külföldön talált magának állást. Nőtt a munkanélküliség a KSH adatai szerint.
Tovább olvasomA válság ellenére sem ugrott meg egyelőre a munkanélküliség mértéke Magyarországon
Sőt, a foglalkoztatottak száma még nőtt is az egy évvel korábbi állapothoz képest. 2022 októberében 3,6 százalékos volt a munkanélküliségi ráta Magyarországon októberben, ami 176 ezer munkanélkülinek felel meg. A 15–74 év közötti foglalkoztatottak száma ezzel szemben 4 millió 705 ezer fő volt, 17 ezerrel több, mint egy éve – derül ki a KSH friss tájékoztatójából, amelyet a Telex szemlézett. A férfiaknál a foglalkoztatottsági ráta 79 százalék, a munkanélküliségi ráta 3,6 százalék. A nőknél a foglalkoztatottság 70,3 százalék, a munkanélküliség 3,5 százalék. Ezek az értékek érdemben nem változtak az utóbbi…
Tovább olvasom