Eltévedt két túrázó nő a Bükkben

Az aggódó férj telefonált az esti órákban a rendőrségre, hogy felesége és annak barátnője feltehetőleg eltévedt a Bükkben. A 66 és 77 éves nőt éjféltájt találták meg a rendőrök, erdészek segítségével – írja a police.hu. Egy férfi telefonált a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységi-irányítási Központjába, hogy felesége és annak barátnője feltehetőleg eltévedt a hegyekben, mert nem érkeztek haza időben. A 66 és 77 éves nő délelőtt indult el Bánkútra túrázni. A két asszony időközben eltévedt, és szét is váltak. A fiatalabbikat este 22 óra után találták meg Nagyvisnyón, míg barátnőjét hajnal…

Tovább olvasom

Teljesítményfokozó szert próbált bejuttatni börtönben lévő testvérének egy borsodi nő

A Kazincbarcikai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott határozatot teljesítményfokozó szerrel visszaélés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban – olvasható a Miskolci Törvényszék honlapján megjelent közleményben. A vádlott nő a szabadságvesztés büntetését töltő testvérének próbált meg egy duplafedelű sakk készletben elrejtve mintegy száz darab, hazánkban nem engedélyezett vegyületet tartalmazó teljesítményfokozó tablettát bejuttatni a börtönbe. A csomag átvilágítása során azonban észlelték a tiltott szert, ezért a küldeményt nem adták át a címzettnek, hanem lefoglalták. A bíróság a vádlottal szemben 225 ezer forint pénzbüntetést szabott ki. A büntetővégzés jogerős.

Tovább olvasom

Innen indulhat az újabb járvány? Embert is fertőzhet az orosz denevérekből származó vírus

A kutatások szerint veszélyt jelenthet az emberiségre és az oltási kampányokra az újonnan felfedezett vírus. Az orosz patkósdenevérekben keringő sarbecovírus, pontosabban Khosta-2 képes megfertőzni az embert, ezért a sarbecobvírusok teljes családjával szemben hatékony oltásokra lenne szükség, állapították meg a Washingtoni Állami Egyetem (WSU) kutatói, amiről az Infostart írt. „Kutatásunk ismételten bebizonyítja, hogy az Ázsián kívüli vadon élő állatokban keringő sarbecovírusok még olyan helyeken is, mint Nyugat-Oroszország, ahol a Khosta-2 vírust találták, globálisan veszélyt jelentenek az emberek egészségére és a SARS-CoV-2 ellen folyamatban lévő oltási kampányokra” – írta Michael Letko, a…

Tovább olvasom

Több százan futottak együtt Janka gyógyulásáért

Szombaton rendezték meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság „Hangoljon a biztonságra” fesztiválját, melynek egyik programjaként jótékonysági futásra invitálták a szervezők a segíteni szándékozókat – számolt be az eseményről a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelem honlapja. Dobai Ádám tűzoltó őrmester a Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon szolgál, kislánya, Janka gyógyulásának támogatása érdekében fogtak össze hivatásosok és civilek. Közel nyolcszázan neveztek a jótékonysági futásra, a katasztrófavédelem, a rendőrség, a Terrorelhárítási Központ és a honvédség állománya mellett munkahelyi kollektívák, baráti társaságok, sportegyesületek, gyerekek is rajthoz álltak Miskolc belvárosában. Látványos motoros felvonulás után, rendőri biztosítás mellett indultak el a…

Tovább olvasom

Így újulhat meg az Avasi kilátó és környéke

Összesen négy helyszínre terjednek ki a munkálatok. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzat közbeszerzést írt ki az Avasi kilátó és környezete kivitelezésére – olvasható az európai uniós közbeszerzési értesítőben. Az ajánlatokat október 18-ig várja az önkormányzat – írja a magyarepitok.hu. A kivitelezés keretében az alábbi helyszínekre terjed ki a munka: Avasi kilátó, kilátó alatti sétány, Toronyalja utca, valamint Győri Nagy Lajos lépcsősor. Az Avasi kilátó átalakításának célja, hogy az épület karakteres, bejáratott és ismert jelképszerűségének megőrzése mellett korszerű, az átalakítás korának ismérveit is felvonultató épület jöjjön létre. Az alagsori szinten a leendő kivitelezők elvégzik…

Tovább olvasom

Ma tartják az időközi választást Miskolc 3-as egyéni választókerületében

Hegedűs Andrea parlamentbe kerülése miatt van szükség az időközire, három jelölt közül választhatnak a szavazók reggel 6 és este 7 között. Vasárnap időközi választást tartanak Miskolc 3-as egyéni választókerületében, miután a terület korábbi önkormányzati képviselője, Hegedüs Andrea az országgyűlési képviselői mandátumot szerzett. A választópolgárok három jelölt közül választhatnak: Barta Gábor a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt, Sebe-Gazdig Judit a Velünk a Város Lokálpatrióta Egyesület, a Magyar Szocialista Párt, a Momentum Mozgalom, a Párbeszéd Magyarországért Párt, a Demokratikus Koalíció és az LMP-Magyarország Zöld Pártja, Fülöp József Istvánné pedig a Magyar Munkáspárt és az…

Tovább olvasom

Hadházy a maszturbáláshoz hasonlította a Fidesz antikorrupciós lépéseit

Mint arról mi is írtunk, benyújtotta a kormány az EU-nak azt a javaslatcsomagot, amelyből kiderül az is, hogy létrehoznak egy „Belső Ellenőrzési és Integritási Igazgatóságot”, ami Navracsics Tibor munkaszervezésében fog működni, és az EU-s források felhasználását ellenőrzi. Az Integritás Hatóság lenne a kormány tervei szerint az a teljesen új korrupcióellenes intézmény, ami a kormány szándékai szerint megelőzné, ellenőrizné a csalásokat, összeférhetetlenségi és korrupciós ügyeket. Erre reagált igencsak szókimondó módon Hadházy Ákos a Facebook-oldalán: „AZ ”INTEGRITÁS HATÓSÁG„ ÉS AZ EURÓPAI ÜGYÉSZSÉG KÖZÖTT ”CSAK„ ANNYI A KÜLÖNBSÉG, MINT A MASZTURBÁLÁS ÉS A…

Tovább olvasom

Teljes tanársztrájkot hirdetett az oktatás világnapjára a PDSZ

Aznap este pedig a diákokkal fognak együtt tüntetni. “A gördülő sztrájk folytatása mellett rendszeresen meg fogunk nevezni olyan napokat, amikor országos munkabeszüntetésre hívjuk az oktatásban dolgozókat. Az első alkalommal 2022. október 5-re – az Oktatás Világnapjára- országos, egységes sztrájkot hirdetünk. Kérjük az óvodákban, iskolákban, kollégiumokban, szakszolgálatokban dolgozókat, hogy ezen a napon ne vegyék fel a munkát” – írja felhívásában a PDSZ Országos Választmánya szeptember 23-i ülésének döntéseiről a közelgő akciókat illetően a HVG cikke szerint. Tájékoztatásuk szerint a más széfrákban dolgozókat is arra kérik, szervezzenek szolidaritási akciókat erre a napra.…

Tovább olvasom