Megint kordont bontott a Momentum, Hadházy megsérült a rendőrökkel való dulakodásban

A független ellenzéki politikus arca vérzett, miután dulakodás alakult ki a rendőrökkel, amikor megpróbálták visszaépíteni a Karmelita körüli kordont. Szerdán harmadszor is szétbontotta a Karmelita kolostor előtti utcaszakaszt elzáró kordont Hadházy Ákos és a Momentum – tudósított a 444.hu. A tervek szerint a bontással nem lesz vége az akciónak, váltott műszakokban 24 óráig őrzik majd a kordonokat. Sorban érkeztek a kormánytagok, páran megálltak beszélni a politikusokkal és újságírókkal. Orbán Viktor viszont elkerülte Hadházyékat: a Sándor-palotába parkolt be a kisbusszal, majd átsétált az udvaron a Karmelitába. Fél 10 után aztán felállt…

Tovább olvasom

Sétány lombkorona nélkül – Dési János írása

Sétálgatok éppen egy lombkorona sétányon, három méterre a földfelszín felett, jó erős fából készült, nem félek. Alig 65 milliójába került az európai adófizetőknek, a hülyének is megéri. Hármat kérünk belőle, mert a sógor is akar egyet, ő is fideszes. Hatvanötmillió a rohadt büsszelieknek mit sem számít. Azonnal adjátok ide és menjetek a fenébe! Mi az, hogy beleszóltok a mi életünkbe és át akartok operálni. Mocskos békazabálók vagytok, a pokol tüzén hamvadtok majd el a Sorosotokkal együtt. Ja, még egy lombkorona sétány lesz, mert a szomszédnak is megtetszett, ő is fideszes…

Tovább olvasom

Kordont bontott a Momentum és Hadházy a Karmelitánál

Hétpontos követeléslistát olvastak fel és próbáltak meg kifüggeszteni a kolostorra. A Momentum teljes parlamenti frakciója, valamint Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő március 14-én reggel az összes kordont elbontotta az Orbán Viktor irodájául szolgáló Karmelita kolostor körül. Ezután a politikusok az alábbi 7 pontos követelést olvasták fel, és egyúttal megkísérelték kifüggeszteni azt a kolostor bejáratára, de a rendőrök megakadályozták őket ebben. Végül a követeléseket a köztársasági elnök rezidenciájára, a Sándor palotára sikerült kifüggeszteni – derült ki a Momentum alább látható Facebook-posztjából. A hétpontos lista a következő elemekből állt:

Tovább olvasom

Hadházy feljelentette Orbánt, mert olaszországi kitérőt tett a kormányzati repülőgép

Hivatali visszaéléssel vádolja az ellenzéki politikus a kormányfőt, aki 3-3,5 millió forintos kárt okozhatott szerinte. Orbán Viktor február 27-én utazott Egyiptomba tárgyalni az Airbus A319-es típusú honvédségi csapatszállítóval. A gép március elsején indult vissza, azonban nem egyenesen Magyarországra jött, hanem egy kisebb kitérővel leszállt Pisában, majd rövid várakozás után elindult Budapestre. Ez a kitérő Hadházy Ákos számításai szerint nagyjából 1000 kilométeres volt, és legalább egy órával megnyújtotta a 160 fős utasszállító hazafelé tartó útját, mindez legalább 3–3,5 millió forint kárt okozott – írja a HVG.hu. Ezek alapján az ellenzéki képviselő…

Tovább olvasom

Hogyan függ össze a szegénység és az önkényuralom? – Hadházy Ákos írása

Az elmúlt napokban három meglepő, vagy inkább megdöbbentő adat jutott el hozzám, nagyjából egy időben, és ezek így együtt nagyon sötét képet festenek Magyarországról. Ugyanakkor meg is magyarázzák, hogyan maradhat fenn Orbán Viktor rendszere. Az első az Eurostat kimutatásra arról, hogy Magyarországon majdnem az egész EU-ban a legalacsonyabbak a bérek. A 2021-es, euróra átszámolt átlagkereset csak Bulgáriában kevesebb (tehát Románia már megelőzött bennünket), a magyarok az EU-átlag kevesebb, mint 40 százalékát keresik. Az idei adat vélhetően még rosszabb lesz, hiszen a forint gyengülése miatt a bérek még kevesebbet érnek euróban…

Tovább olvasom

Kövér László 950 ezerre büntette Hadházy Ákost

„Kövér László önkényesen nem fogadta el az igazolásomat és 950 ezer forintra büntetett. Az ok: októberben nem vettem részt két szavazáson, a két napon, két óra alatt összesen 39-szer nem nyomtam meg egy gombot” – írja Hadházy Ákos Facebookon. A képviselő a szabályoknak megfelelően igazolta ugyan, hogy a hiányzás alatt is dolgozott, és azt mondja, eddig hasonló esetben a házelnök mindig elfogadta az igazolását, most azonban nem. A pénzt már le is vonták a fizetéséből. „Ha Kövér ennyire szeretné látni az ábrázatomat, akkor bizonyos szavazásokra be fogok járni. A tiltakozás megfelelő…

Tovább olvasom

Beszámolt a közmédia Hadházy akciójáról – csak épp azt felejtették ki, hogy az MTVA ellen tüntettek

Szimplán tanártüntetésként állították be a pénteki megmozdulást, holott a résztvevők Papp Dániel vezérigazgató távozását is követelték. Épp csak a lényeget, vagyis azt hagyták ki az M1 hírcsatorna és a hirado.hu tudósításából, hogy az MTVA épülete elé Hadházy Ákos országgyűlési képviselő által szervezett pénteki demonstráció célja a közmédia súlyos hírcenzúráinak eltörlése volt és az, hogy a hírhamisító Papp Dániel vezérigazgató távozzon az állami médiaszolgáltató éléről – írja a média1.hu. A közmédia rövid tudósításaiban beszámolt arról a 9 pontos követelésről, amit az oktatás helyzetének javítására fogalmaztak meg tanárok és diákok, és többször élő képet is adott…

Tovább olvasom