Egy európai országban megszólalásig hasonló módon játszotta el Kína szinte ugyanezt és természetesen Montenegró járt pórul. Katonák nélküli területfoglalás a 21. század divatja, Orbán Viktorék tálcán kínálják az országot Kínának. Nagyon fogjuk még szívni a fogunkat néhány év múlva.
A részletekről Juszt László számolt be a Facebookon. Több, mint ijesztő jövőkép.
“Akik – velem együtt – a kínai vasútvonal építéséről a kezdetektől fogva azt mondják, hogy ez az ország tökéletes tönkretétele, kirablása, azok nem tévedtek.
Erre itt van a földrajzilag is közeli példa. Montenegró hasonló szerződést kötött Kínával egy autópálya építésre. Gigantikus pénz, gigantikus beruházás, gigantikus lopás. (Ismerős?) Az építkezés közben meg elfogyott a hitel. Ott áll a félig kész autópálya, amit Montenegró soha nem fog tudni befejezni, illetve visszafizetni. Így a kínaiak közölték, akkor ez az övék.
Igazuk is van. Hogy érthető legyen, ez lényegében egy jelzálog szerződés, amit – mint oly sok magyar család is kötött lakásvásárlásra – nem tud visszafizetni. Tehát minden a banké. Ez esetben a bank – Kína. Montenegró az Unióhoz fordult, de úgy tűnik, ott nincsen nagy szándék arra, hogy kifizessék helyettük a hitelt. Ugyanígy járt Kínával egy sor afrikai ország.
Akkor most nézzük a Belgrád-Budapest vasútvonal szerződését. Azaz néznénk, de ezt Orbán – évtizedekre – titkosította. Vagy nézzük a kínai egyetem szerződését!
De azt sem nézhetjük. Csak annyit tudunk az innovációs minisztertől, hogy “ugyanolyan, mint a vasútvonal szerződése”. És ez nagyon komoly aggodalomra ad okot.
Félreértés ne essék. Nem nekem. Közel a hetvenhez én már nem leszek egy a kínai birodalomhoz tartozó ország lakosa. De annak a nagyon sok ifjúnak, akik hagyják tobzódni a Kárpát-medence Géniuszát még keserves életük lehet…
Hogy mennyire elkötelezték magukat Orbánék Kína mellett? Arra látványos példa, hogy milyen ostoba kifogással emelt vétót Szijjártó az uniós jegyzék ellen, amelyben az Unio elítélte volna Kína Hong-kong politikáját: “felesleges, mert úgyis tudja a világ a véleményünket”.
Nagyapám mindig azt mondta: “A kocsmában az rendeli a muzsikát, aki fizet.”
