Óriási szükség van erre a fejlesztésre városszerte, mivel egyre többször okoz gondot a felhőszakadásokkor hirtelen lezúduló hatalmas mennyiségű csapadék. Ezt a problémát most öt helyen sikerült orvosolni nagyjából 500 millió forintból.
A miskolci városházán megrendezett projektzárón elhangzott, a beruházások kitűzött célja az volt, hogy a több városrészt érintő csapadékvíz-elvezetési problémákra megoldást nyújtsanak, megszüntetve a fennálló problémákat és megelőzve a további károkat. Ennek során az öt helyszínen többek között árkok újultak meg és csatornák épültek, a foltszerűen működő csapadékvíz-elvezetési rendszer felszámolásával pedig kialakult egy, a területre jellemző homogenitás, vagyis mindegyik érintett utca becsatlakozott a csapadékvizet elvezető hálózatba – adta hírül a Minap.
„Miskolc egy szerencsés természeti környezetben helyezkedik el, szép hegyek vesznek minket körül, de ez azzal is jár, hogy a hegyekből lezúduló csapadék gyakran problémákkal is járhat a lakott területeken. Különösen igaz ez a hegyekhez közelebb eső Diósgyőrben, ahol az elmúlt időszakban a nagy esőzések következtében súlyos problémák jelentkeztek a vízelvezetésben” – közölte Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere a projektzárón.
Az esetek közül példaként említette a Tölgy utcát, valamint a Mária és Csavar utca térségét, ahol a pályázati fejlesztésnek hála, komolyabb javításokat végezhettek el. A Tópart és a Mária utca kereszteződésében vápás bazaltbeton csapadékvíz-elvezetés kialakítása valósult meg, egészen a Csavar utca ipszilon kereszteződésééig.
A most lezárult projektekben öt helyen tudtak javítani a helyzeten, de sok még az elvégzendő munka, ezért ezeket a programokat folytatni kell – szögezte le az alpolgármester. A 2020-ban beadott támogatási kérelem eredetileg hat részből állt, azonban egy helyen nem valósult meg a tervezett beruházás a lakosság ellenállása miatt. Ez a Pereces patak medrének rendezése lett volna, de nem akartak szembe menni az ott élők akaratával.
„Próbáltunk azokra a településrészekre fókuszálni, ahol a legnagyobb gondot jelentette a csapadékvíz elvezetése. Ilyen volt például a Repülőtér utca, ahol a vasúti felüljáró alatt rendre megállt a víz egy-egy nagyobb esőzéskor. Vagy a Mária-Csavar utca rendezése, amely több éve váratott már magára. Ezeken túl még három helyen, a Lavotta utcán, az Aknász, a Vájár és a Bányamécs utca térségében, valamint az Erenyő utcában tudtunk egy egyszerűbb rendszert kialakítani, így minden ingatlan elől le tud már folyni a víz” – fogalmazott Miklós Viktor főosztályvezető.
Így talán fokozatosan haladva egyre inkább elérhető, hogy minél ritkábban és kevesebb helyen forduljon elő még az igazán heves felhőszakadások idején is, hogy a városban konkrétan bokáig gázolunk a vízben és még az alacsonyabb padlós buszokba is befolyhat.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!