A miskolciak között járva érezhetően nőtt azok száma, akik a bőrükön érzik a P. Mobil sokat idézett sorát; „Acélváros, nehéz szürke nappalok.” A legtöbben a városüzemeltetési feladatok ellátásában (fűnyírás, köztisztasági feladatok), a tömegközlekedés minőségében látnak kivetnivalót, de nagy gondot okoz a MiVíz helyzete is. Ezt csak tetézte a cégeket, önkormányzatokat sújtó brutális rezsiemelés.
Hegedűs Andrea országgyűlési képviselő asszony tavaly októberben a parlamentben hangot is adott ezeknek problémáknak, melyben ismertette, hogy Miskolcnak 73 olyan intézménye van, amely érintett az áremelésnél: bölcsőde, óvoda, szociális intézmény és idősotthonok. A felszólalásában világosan fogalmaz: „A vízellátás területén a kormány szerint jó lesz a miskolciaknak a hideg zuhany is. A vendéglátóhelyek egymás után húzzák le a rolót, már eddig is emberek tucatjai veszítették el az állásukat. Kénytelen könyvtárainak, művelődési házainak jó részét és fürdőit bezárni. A város tehát végveszélyben van.”
A kérdés csak az, hogy a miskolci önkormányzat válsága ez, vagy az önkormányzatiságé? Az én megítélésem szerint nem egyszerűen Miskolc van végveszélyben. Az egész önkormányzatiság, amelyet 2010 óta folyamatosan, és szisztematikusan leépítenek.
Gondoljunk csak arra, amikor oktatási és egészségügyi intézményeket (iskolákat, kórházakat) vontak el az önkormányzatoktól. A folyamatos leépítéséből az bizonyosodott be, hogy az önkormányzat jobb gazdája volt az oktatásnak és az egészségügynek, mint az állam. Az átszervezéssel hatalmas tőkekivonás tapasztalható és érzékelhető, amit nem korrigál a hatalmas költséggel megépített egészségügyi “csillagpont kórházi metódus”. A betegellátás katasztrofális mélyponton van, amit kormányzati propagandával próbálnak ellensúlyozni. Mindezzel párhuzamosan folyamatosan szűkítették az önkormányzatok mozgásterét, pár éve az építésügyi osztályt vették el. A megyei önkormányzatokat már jóval korábban kiürítették, eljelentéktelenítették.
A Covid-járvány alatt bevezetett kormányzati forráselvonások, például a „szolidaritási hozzájárulás” a mai napig érvényben van, pedig a járvány már korántsem indokol olyan óvintézkedéseket, mint az előző években. Ez sok más településen élőkkel szemben igazságtalan, hiszen helyi példánál maradva a miskolciak munkájából, beszedett adóiból adott esetben Debrecen gazdagodik. A város adószolgálata legalább tízszerese, mint amit kötelező feladatvállalás címén visszaosztanak.
Az önkormányzatok mozgásterének szűkítésével a központi akarat akadály nélkül lenyomható az emberek torkán, ezt a folyamatot látjuk most a debreceni akkumulátorgyár körüli botrány esetén is. Napi szinten érezhetően sokasodnak a gondok az önkormányzatok működésében, mindezzel együtt egy új tanácsrendszer kiépítése zajlik 2010 óta, ami szerintem hosszú távon sokkal nagyobb veszélyeket rejt magában, mint a „nehéz szürke nappalok”.
Ezért égetően fontos, hogy a jövő évi választásokon még több ellenzéki, független önkormányzat jöjjön létre, mert ezzel világos üzenetet küldhetnénk a hatalomnak: ez az út nem járható.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
