Egy sportesemény manapság már nemcsak a férfiak szórakozása; a lelátókon egyre több hölgyet lehet látni a kosárlabda, vízilabda, jégkorong és labdarúgó mérkőzéseken. Sőt, ma már klubokba tömörülnek a hölgy szurkolók; a Diósgyőri Női Szurkolói Klub például 4200 követőt számlál a Facebookon. A hétfő esti DVTK-Gyirmót találkozóra is sok hölgy látogatott el, akik a Nemzetközi Nőnapra való tekintettel ingyenesen léphettek be a stadionba. Voltak akik a párjukat kísérték ki, de akadtak négy-ötfős hölgykoszorúk is. A mérkőzés kezdete előtt megkértünk néhány piros-fehérbe öltözött hölgyet, hogy meséljenek a klubhoz való viszonyukról, valamint kikértük véleményüket a csapat jelenlegi kilátásairól és a feljutás esélyeiről.
A Nemzetközi Nőnap alkalmából a női szurkolóknak csupán egy díjmentes technikai jegyet kellett váltaniuk a DVTK Shopban, hogy megtekinthessék a hétfő esti mérkőzést. Ez egy nemes gesztus volt a hölgyek felé a klubvezetés részéről, azonban a mintegy 2500 fős nézőszám átlagosnak mondható, tehát nem növekedett meg kiugróan a meccsre látogatók száma.
Evelin az egyik környékbeli vendéglátó egységben éppen narancslét fogyasztott a húgával, amikor feltettük neki kérdéseinket. Pontosan emlékszik a dátumra, amikor elkötelezte magát a klub mellett: – 2013. március 9-én, tehát pár nap híján 10 éve, hogy édesapám először vitt el a húgommal DVTK meccsre. A Haladás ellen játszott a csapat. Ködös, nyálkás idő volt, a hangulat sem volt a tetőfokán, és a csapat sem volt éppen a legjobb szériában. Mindezek ellenére valami annyira magával ragadott, hogy ettől a naptól kezdve életem részévé vált a Diósgyőr.
Evelin húga, Adrienn nem igazán tudott szóhoz jutni bőbeszédű nővére mellett, de a végén elárulta nekünk, hogy ő nem osztja testvére optimista nézeteit. Ő nagyon tart attól, és reálisnak tartja, hogy megismétlődik a múlt tavaszi rossz sorozat, és idén sem jön össze a feljutás. A mérkőzés végére kétgólos vereséget jósolt.
Zsófit a Shopból kilépve szólítottuk meg, aki így emlékezett vissza első meccsélményére: – Úgy 12 éves lehettem, amikor először kilátogattunk egy mérkőzésre. A Vasas ellen játszottunk, 3-2-re megvertük őket. Szépen sütött a nap, kitünő volt a hangulat, ráadásul győztünk is. Alig vártam, hogy mikor megyünk legközelebb.
– Sajnos ezek a vasárnapi és hétfői időpontok gyakran gátolnak meg abban, hogy kimenjek, pedig régebben idegenbe is sokszor kinéztünk a családdal, barátokkal. Főként közelebbi helyszínekre mentünk, de volt olyan is, hogy a balatoni nyaralásról ruccantunk át Székesfehérvárra szurkolni a csapatnak – árulta el nekünk Zsófi.
A meccs félidejében kapufarúgó versenyt rendeztek, melyre a mérkőzés előtt pár nappal sorsoltak ki három szerencsés szurkolót. Egy tálca sörrel lehetett gazdagabb az, aki 16 méterről két próbálkozásból a legtöbbször találja el a keresztlécet.
Miskolci vagyok, a vér kötelez. Soha eszembe sem jutott, hogy más csapatnak szurkoljak. Úgy 30 évvel ezelőtt voltam először a szentélyben, emlékszem, hogy a Haladás ellen játszottunk, és nagyon megszórtuk őket: 5-0 lett a vége – számolt be nekünk emlékeiről Ildikó a stadion büféjében, majd így folytatta: – Két évvel ezelőtt, amikor kiestünk az első osztályból, négy év NB2-es rabságot jósoltam, de a csapat jelenlegi formáját tekintve most azt mondom, hogy meglesz a feljutás. A múlt heti barcikai botlás után ma egy szenvedős 2-1-gyel itthon tartjuk a három pontot, és újra megindul a lendület, mely ki fog tartani az idény végéig.
Interjúalanyaink árgus szemekkel követik a DVTK mérkőzéseit, és ahogy idejük engedi, igyekeznek minél többször kilátogatni a meccsekre. Bízunk benne, hogy az idén sikerül a feljutás, és az NB1-ben a várható hétvégi meccseken megsokszorozódik a nézőszám. Várhatóan a hölgyek is többen képviseltetik majd magukat.
Képek: dvtk.hu
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
