LMP: Miskolcon is jelen van a menstruációs szegénység

Megosztás

Ahogy arról egy korábbi cikkünkben beszámoltunk, az LMP a Nemzetközi Nőnap alkalmából adománygyűjtést szervez a miskolci Gyermekvárosban élő lányok megsegítésére. Ma délelőtt Bakos Bernadett országgyűlési képviselő és Orosz Bernadett, az LMP borsodi szervezetének elnökségi tagja a miskolci Városház téren egy sajtótájékoztató keretében mondta el, hogyan tudnak helyben segíteni a rászorulókon.

A tájékoztatót Bakos Bernadett kezdte, aki beszámolt arról, hogy idén harmadszor kerül sor az LMP nőnapi adománygyűjtő kampányára, melynek során higiéniai – elsősorban menstruációs – termékeket juttatnak el különböző önkormányzati, vagy civil szervezeteken keresztül a rászorulók számára, valamint rámutatott arra, hogy Magyarországon a nők mintegy 20-30 százaléka szenved az ún. menstruációs szegénységtől, ami azt jelenti, hogy az érintettek nem engedhetik meg maguknak, hogy megvásárolják a megfelelő higiéniai termékeket azokon a bizonyos napokon.

Bakos Bernadett szerint a magyar nők 20-30 százalékát érinti a mentruációs szegénység, ezért szükséges a segítség, melyre ez a grafika hívja fel a figyelmet

Ezután Orosz Bernadett vette át a szót, aki elmondta, hogy tavaly a Lyukó-völgyben élő rászoruló nőknek és lányoknak gyűjtöttek, az idén pedig a Gyermekvároson van a sor. A helyi áruházakat, és civil szervezeteket egy támogatólevél keretén belül kérte fel, hogy csatlakozzanak az adománygyűjtő akcióhoz, és bár ezidáig nem érkezett pozitív visszajelzés, bízik a megkeresettek felelősségtudatában és jóakaratában.

Az LMP helyi szervezetének tagja ezután rávilágított arra a tényre, hogy a menstruációs szegénység által érintett nők és lányok a ciklus alatt sokszor kimaradni kényszerülnek a munkából vagy az iskolából, emellett olyan eszközöket kénytelenek használni, hogy tisztán tartsák magukat, melyek nem felelnek meg az alapvető higiéniai elvárásoknak, sőt, fertőzés forrásai is lehetnek (példának a wc papírt hozta fel).

Orosz Bernadett a helyi áruházak és civil szervezetek mellett magánszemélyek segítségében is bízik

Bakos Bernadett a sajtótájékoztató után kérdésünkre válaszolva elárulta, hogy bár az ember úgy gondolná, hogy a Gyermekvároshoz hasonló szociális otthonok számára biztosítva vannak a bentlakók ellátáshoz szükséges termékek, azonban ez koránt sincs így. Szociális munkások számoltak be neki arról, hogy az említett higiéniai eszközök terén az állami fenntartású intézményekben sem biztosítanak elegendő mennyiséget.

Aki segíteni szeretne a Gyermekvárosban élő lányokon, az keresse fel Orosz Bernadettet a Facebook-on, vagy a +3670/410-7961-es mobilszámon, aki az összegyűjtött adományokat bárhol személyesen átveszi és március 8-án, a Nemzetközi Nőnapon személyesen adja át a rászorulóknak.

Emellett, aki teheti, támogassa adományával a BÉKE KÖZPONT egyesület, a Miskolci Krízis Csoport és az LMP borsodi szervezete által közösen indított adománygyűjtési akciót.

A számlaszám ahol ezt bárki megteheti:

BÉKE KÖZPONT az Erőszakmentes Életért Bántalmazottak Érdek-Képviseleti Egyesület

Számlaszám: HU35 1091 8001 0000 0113 0820 0005 (Közlemény: Menstruációs szegénység elleni adománygyűjtés)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek