Nyolc év után kiesett az élvonalból Tállai András 2010 után felpumpált csapata, a Mezőkövesd

Az NB I az utóbbi bő egy évtizedben teljes egészében a NER-lovagok játszóterévé vált, gyakorlatilag az összes elsőosztályú csapat valamelyik fideszes politikushoz, vagy holdudvarához tartozik. Nincs ez másképp Mezőkövesden sem, ám a gárda idén bántóan simán már most, négy fordulóval a vége előtt kiesett a másodosztályba.

Polgári Estély Mezőkövesden – belépés kizárólag Tállai András híveinek

Szombaton rendezték a dél-borsodi térség egyik legnagyobb társasági eseményét, a mezőkövesdi Polgári Estélyt, amely immáron 16. alkalommal hozta egy tető alá a terület kormánypárti kádereit, beleértve a választókerület fideszes önkormányzati testületeit és családtagjaikat. Az csak keveseket zavarhatott a mulatság folyamán, hogy a megye ezen területén nem a polgári, hanem inkább a feudális viszonyok a jellemzőek… A sokszáz fős esemény költségvetésére tippelni sem merünk, de azt tudjuk, hogy az este sztárfellépője Korda György és Balázs Klári volt, a díszvendég feladatainak pedig Varga Judit igazságügyi miniszter tett eleget, aki a sportcsarnokban rendezett…

Tállai szerint több mint 4500 családnak vonták vissza a CSOK-támogatását, mert nem született gyermekük

Ha az egyéb okokat is beszámítjuk, akkor közel 6000 ez a szám. November végéig idén közel 33 ezer, a családi otthonteremtési kedvezménnyel (CSOK) kapcsolatos szerződést kötöttek meg, mondta Tállai András államtitkár a Világgazdaságnak. Az érintettek mintegy fele használt lakás megvásárlásához vette igénybe az állami támogatást, majdnem kilencezren új lakást szerettek volna venni, 8500-nál is többen pedig a falusi CSOK különféle lehetőségeivel éltek. Az idei adatok megközelítik a tavalyi rekordértékeket: 2021-ben negyvenezren igényelték a támogatást. Az államtitkár azt is elmondta, hogy 2015. július elseje óta az ideiekkel együtt közel 217 ezer szerződést…

Tállai szerint a kormány gazdaságpolitikája jó úton halad

Az ellenzéki javaslatokat pedig nem támogatja az adótörvények módosításáról, hiszen ezzel 800 milliárdos lyuk keletkezne a költségvetésben. Egyébként pedig a vállalkozások csak a brüsszeli szankciók miatt (amit egyébként mindig hiánytalanul a Fidesz is megszavaz) kerültek nehéz helyzetbe. Több mint 800 milliárd forintos lyukat ütne a költségvetésen az a három baloldali indítvány, amelyeket az őszi adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz nyújtottak be. Ezzel veszélyeztetik a rezsicsökkentés, a családtámogatási rendszer fenntartását vagy a nyugdíjak értékének megőrzését, azaz a ténylegesen rászoruló fogyasztók célzott megsegítését – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára az…

Januárra újabb nyugdíjemelést lengetett be Tállai András

Az államtitkár szerint decemberben dönt ennek mértékéről a kormány. Ma utalják a bankszámlákra – a nyugdíjprémiummal és a nyugdíj-kiegészítéssel együtt – a nyugdíjakat – mondta Tállai András Pénzügyminisztérium (PM) parlamenti államtitkára az MTI-nek. Kiemelte, az idén októberben az öregségi átlagnyugdíj összege 172 940 forint volt. Egy átlagnyugdíjas a visszamenőlegesen járó emelések és a nyugdíjprémium kifizetésével novemberben mintegy 103 ezer forinttal kap többet az előző hónaphoz képest. Akiknek nincs bankszámlájuk, azok a postai kézbesítési naptár szerint kapják kézhez ezeket az ellátásokat. Tállai András hangsúlyozta, a juttatások nem csak a nyugdíjasoknak (öregségi, özvegyi nyugdíjasok, árvaellátásban…

Állami és mezőkövesdi kitüntetést is kapott Tállai András felesége

Az országgyűlési képviselő párja a múlt héten minden elismerést besöpört: előbb Budapesten, majd a matyó fővárosban köszönték meg pedagógusi munkáját. Augusztus 20. alkalmából számos elismerést adtak át Mezőkövesden, az ünnepségről a közösségi médiában is hírt adtak. Az idei városi díjazottak közül a Mezőkövesd Díszpolgára címet Bakai László, a Bakai Kft. ügyvezető igazgatója, illetve Juhász Jánosné, a Szent László Gimnázium volt igazgatója, jelenlegi igazgató-helyettese kapta. Mezőkövesd Városért Díj elismerésben Kovács László, a Matyó Népi Együttes vezetője, Mozerné Horga Stefánia, a Mezőkövesdi Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, a Szent László Kórus vezetője, Panyi…

Tállai: Azért fogadják el 24 óra alatt a KATA-törvényt, mert a házszabály lehetővé teszi

Társasjáték az életünkkel, amiben a szabályokat a Fidesz kénye kedve szerint alakította az elmúlt 12 évben és alakítja a mai napig. Tállai államtitkár úr pedig gyorsan rövidre zárta a minisztereket teljesen nélkülöző parlamentben a katás vitát egy pökhendi, kormánypárti válasszal. Pár óra alatt zajlott le a vitája a katázást gyakorlatilag ellehetetlenítő törvényjavaslatnak kedd délelőtt a parlamentben. A törvényt hétfőn nyújtotta be a kormány, majd kivételes eljárásban tárgyalták, és délután már jöhet a szavazás róla. A vita érdemi részén alig voltak benn kormánypárti képviselők, a kormányt pedig egyedül Tállai András államtitkár képviselte. A…

Bár közel 11%-os az infláció, Tállai András dicsekszik a nem egész 9%-os nyugdíjemeléssel

Az államtitkár úr rendkívül büszke a “hatalmas” nyugdíjemelésre, miközben az infláció ezt jócskán meghaladja. Tény, hogy vannak olyan területek, ahol gyakorlatilag semmilyen emelést nem kapnak (tűzoltók, tanárok), ahhoz képest tényleg varázslatos a 9%. Csak éppen bólogatunk a lecsúszáshoz és van, aki még tapsol is hozzá. A kormány előbb alultervezte az inflációt, majd a módosított változatát is, így egy évben háromszor is eldicsekedhet a nyugdíjemeléssel, most tartunk ebből a másodiknál. Igaz, egész novemberig csökken a nyugdíjak reálértéke – írja a Hvg.hu. Ebben a hónapban érkezik az évközi nyugdíjemelés, amikor mintegy 2,5…