Érdekes részleteket árult el Korda György a mezőkövesdi fideszes rendezvényről

A Tállai András által szervezett eseményen lépett fel az énekes, ahol Varga Judit miniszter is jelen volt. A Korda házaspár a XVI. Polgári Estély című rendezvény sztárvendége volt nemrég. Mint arról nemrég mi is részletesen írtunk, a dél-borsodi térség egyik legnagyobb társasági eseményének számító rendezvényt a fideszes országgyűlési képviselője, a Pénzügyminisztérium államtitkára, a terület korlátlan urának tartott politikus hozta tető alá, fővédnöknek pedig Varga Juditot kérte fel. Balázs Klárit és Korda Györgyöt meglepte, hogy a miniszter is jelen volt, előbbi meg is jegyezte Kordának, „milyen elegáns és csinos” – árulta…

Tovább olvasom

Polgári Estély Mezőkövesden – belépés kizárólag Tállai András híveinek

Szombaton rendezték a dél-borsodi térség egyik legnagyobb társasági eseményét, a mezőkövesdi Polgári Estélyt, amely immáron 16. alkalommal hozta egy tető alá a terület kormánypárti kádereit, beleértve a választókerület fideszes önkormányzati testületeit és családtagjaikat. Az csak keveseket zavarhatott a mulatság folyamán, hogy a megye ezen területén nem a polgári, hanem inkább a feudális viszonyok a jellemzőek… A sokszáz fős esemény költségvetésére tippelni sem merünk, de azt tudjuk, hogy az este sztárfellépője Korda György és Balázs Klári volt, a díszvendég feladatainak pedig Varga Judit igazságügyi miniszter tett eleget, aki a sportcsarnokban rendezett…

Tovább olvasom

Korda Györgyék eladták budai villájukat, mert eszméletlen pénzbe került kifűteni

A döntést már a rezsiemelés előtt meghozta a házaspár, a csodaszép és hatalmas villa az eredeti árakon is félmilliós fűtési rezsivel bírt. A nyári események láttán pedig a két sztár még inkább látja, hogy jó döntés volt az eladás. Már több mint fél éve, januárban eladta II. kerületi villáját Korda György és felesége, Balázs Klári – írja a Blikk. A lapnak most az énekesnő erősítette meg ezt, miután a közelmúltban az a hír kelt szárnyra az egyik nagy, ingatlaneladással foglalkozó oldalon, hogy az épület jelenleg is gazdára vár. Balázs Klári azt…

Tovább olvasom

Hihetetlen, de Korda Gyuri és Klárika a reneszánszukat élik

2022. augusztus 10-én, az idei Sziget nyitónapján lépett fel a Korda-házaspár: este 11-re voltak kiírva, Dua Lipa utánra, de húsz perccel korábban már sűrű volt a tömeg a színpad előtt, ahol egy DJ melegítette be a közönséget régi slágerekkel. Amikor Kordáék a színpadra léptek, a közönség már lelkesen skandálta, hogy „Gyuri bácsi, Gyuri bácsi!”. Ötvenes koncertlátogatók is megjelentek, de a legtöbben húsz körüliek voltak, akik mind megőrültek a régi slágerek hallatán. Az esetről kamerás felvételek is készültek:

Tovább olvasom