Állami és mezőkövesdi kitüntetést is kapott Tállai András felesége

Megosztás

Az országgyűlési képviselő párja a múlt héten minden elismerést besöpört: előbb Budapesten, majd a matyó fővárosban köszönték meg pedagógusi munkáját.

Augusztus 20. alkalmából számos elismerést adtak át Mezőkövesden, az ünnepségről a közösségi médiában is hírt adtak.

Az idei városi díjazottak közül a Mezőkövesd Díszpolgára címet Bakai László, a Bakai Kft. ügyvezető igazgatója, illetve Juhász Jánosné, a Szent László Gimnázium volt igazgatója, jelenlegi igazgató-helyettese kapta. Mezőkövesd Városért Díj elismerésben Kovács László, a Matyó Népi Együttes vezetője, Mozerné Horga Stefánia, a Mezőkövesdi Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, a Szent László Kórus vezetője, Panyi Zoltán, a Mezőkövesdi Alapfokú Művészeti Iskola tanára, Mezőkövesd Város Fúvószenekara karnagya, illetve Tállai Andrásné, a Szent László Gimnázium nyugalmazott igazgató-helyettese – a sokak által Dél-Borsod korlátlan fideszes urának tartott politikus felesége – részesült.

A Mezőkövesd Közneveléséért Díjat dr. Radványiné Fodor Valéria, a Széchenyi István Katolikus Középiskola tanára, Az Év Diákja elismerést Brunczel Annamária (Mezőkövesdi Alapfokú Művészeti Iskola), Csup Attila Fábián (Széchenyi István Katolikus Középiskola), Koncz Tamás (Szent László Gimnázium), Molnár Márton Ádám (Szent István Katolikus Általános Iskola) és Szalóki Máté (Mezőkövesdi Általános Iskola) nyerte el.

Az eseményről videófelvétel is készült, az ínyenceknek ezen a linken érdemes 45:10-től figyelemmel kísérni a történéseket.

A matyó város díjazottai közül a legnagyobb figyelem kétség kívül a térség országgyűlési képviselőjének feleségére irányult, akinek maga a férj gratulált az elismeréshez. A furcsa helyzetet senki nem vette észre, mindössze egy komment érkezett a témában a Mezőkövesd képekben című Facebook-csoport posztja alá

Nem ez volt azonban az első kitüntetése Tállai András feleségének a héten: “négy évtizedes kimagasló pedagógusi és intézményvezetői tevékenységének elismeréséül” a napokban vehette át a Magyar Arany Érdemkereszt Polgári Tagozatát, melyet Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke adományozott számára, és amit Pintér Sándor belügyminiszter adott át neki.

A a héten a Belügyminisztériumban is megjutalmazták

Az egykori NAV elnők élete párja az utóbbi időszakban nem panaszkodhatott az elismerések hiányára. Előbb 2021-ben Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át az Innovációs és Technológiai Minisztériumban Molnár Péter főigazgatótól és Kiss Gábor kancellártól a gimnáziumban folyó szakmai képzés folyamatos megújításáért végzett munkájának elismeréseként, majd 2022-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Comenius Díját vehette át a jövő generációjának nevelése, oktatása során elért eredményei elismeréseként.

Miniszteri méltatás

Tállai András Lászlónét, a Miskolci Szakképzési Centrum Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikum volt szakmai igazgatóhelyettesét díjazták „Mezőkövesd Városért” kitüntetéssel 2022-ben. Tállai András Lászlóné 1984-ben szerzett közgazdász-tanári végzettséget az akkori Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, majd 1997-ben közoktatási vezető szakirányú továbbképzésen mélyítette el ismereteit. 1982 óta a mai nevén Miskolci Szakképzési Centrum Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikumának tanára, munkaközösség-vezetője, majd 1996 óta az intézmény igazgatóhelyettese, aki az idei évben vonult nyugdíjba.

Több, a közgazdasági területhez tartozó tantárgyat tanított, valamint az évek során számos osztálynak volt osztályfőnöke. Hozzá fűződött a szakképzés irányítása, annak átalakításainak levezetése, a testvériskolákkal való kapcsolattartás, a pályázatok, alapítványok kezelése és számos más szervezési feladatot is ellátott a fentieken kívül. Folyamatosan kereste a megújulási lehetőségeket, hogy olyan képzési kínálatot biztosíthasson az iskola, amely a személyi és tárgyi feltételeknek, ugyanakkor a munkaerőpiaci igényeknek is megfelel. Nagy figyelmet fordított arra, hogy a tanulók felkészítése minél eredményesebb legyen. Szociális érzéke is kiemelkedő, munkája során tanítványai személyiségét is igyekezett formálni, nagy figyelmet fordítva a szociálisan hátrányos helyzetű, különböző nehézségekkel küzdő diákjaira. Kezdeményezője volt az iskolai alapítvány létrehozásának, amely a legkülönbözőbb területeken teszi lehetővé a tanulók támogatását: a sport, a művészet, a versenyek és tanulmányaik terén egyaránt.

Az iskola közösségi életének szervezésében kezdetben a diákönkormányzatot segítő tanárként, majd különböző pályázatok felelőseként vállalt fontos szerepet. Az iskola és a környező intézmények, cégek, vállalkozások között gyümölcsöző kapcsolatot alakított ki. A BOKIK tevékenységében kamarai küldöttként vett részt. Az intézmény kapcsolatainak ápolásában is fontos feladatokat vállalt. A Határtalanul pályázatok koordinálójaként a határon túli magyar-lakta területek megismerése mellett segítette a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceummal, valamint az ottani Református Kollégiummal való együttműködés elmélyítését is. A két iskola diákjai rendszeresen részt vesznek a Hancsók Kálmán megyei matematika versenyen, amelyet immár 50 éve szervez meg a mezőkövesdi iskola. Tevékeny részt vállalt az intézmény marketing munkájában is, ennek fontos része volt például a jótékonysági bál szervezése, amely a város társadalmi életének is több, mint 20 éve része. Munkáját Mezőkövesd Város Önkormányzata Dr. Papp Zoltán díjjal ismerte el 2012-ben. 2021-ben Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át az Innovációs és Technológiai Minisztériumban Molnár Péter főigazgatótól és Kiss Gábor kancellártól, a Gimnáziumban folyó szakmai képzés folyamatos megújításáért végzett munkájának elismeréseként. 2022-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Comenius Díját vehette át a jövő generációjának nevelése, oktatása során elért eredményei elismeréseként.

Négy évtizedes kimagasló pedagógusi és intézményvezetői tevékenységének elismeréséül pedig a napokban vehette át a Magyar Arany Érdemkereszt Polgári Tagozatát, melyet Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke adományozott számára és amit Pintér Sándor belügyminiszter úr adott át. Tállai András Lászlóné pályájának kezdetétől nyugdíjba vonulásáig, 40 évig hűséges volt intézményéhez, a mezőkövesdi gimnáziumhoz és annak diákjaihoz. Felelősségteljes, kitartó, határozott és önfeláldozó pedagógus és vezető, akinek munkáját kollégái és diákjai egyaránt elismerik.

A díjazottak a Jézus Szíve templomban vehették át az elismeréseiket

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek