Háborúpárti ország mérkőzéséről posztolt Tállai András

Megosztás

A fideszes országgyűlési képviselő a Dinamo Minszk – Bate Bariszav fehérorosz Premier Liga mérkőzésről posztolt. Mindeközben az általa elnökölt és tulajdonolt Mezőkövesd borzasztó formában kezdte a szezont.

Tállai András, Mezőkövesd egykori polgármestere, jelenleg pedig BAZ megye hetes számú választókerületéből nyert mandátumával ül az Országgyűlésben. A képviselő úr eddigi mérlege alapján inkább a szavak, mintsem a tettek embere, a mostani ciklusban eddig százhuszonöt alkalommal szólalt fel, míg indítvány csak egy köthető a nevéhez, a köztársasági elnök választásáról szóló ajánlóív aláírása.

Most a Fehérorosz Bate Bariszav meghívását fogadta el. A meghívás apropója minden bizonnyal a tény, hogy az UEFA szankciója miatt a csapat nem játszhatta le hazai mérkőzéseit saját stadionjában, így a Mezőkövesd pályáját bérelték ki. Nem ők voltak az egyetlen fehérorosz csapat, akik így tettek, rajtuk kívül a Torpedo Zsodino is a Tállai által tulajdonolt klub gyepén léptek pályára nemzetközi selejtezőik során.

Az itt játszott mérkőzései után a Bate Bariszav mezőkövesdi mérlege egy győzelem az albán FK Partizani Tirana ellen, egy döntetlen a moldáv Sheriff Tiraspol ellen, végül pedig szintén egy győzelem a koszovói Ballkani felett. Hiába ugyanakkor a győzelem, a Bate nem jutott nemzetközi kupasorozat főtáblájára. A Torpedo Zsodino ennél rövidebb időt töltött Mezőkövesden, ugyanis vereséget szenvedtek a görög AEK Lakarna ellen, ezzel pedig elbúcsúztak a nemzetközi porondtól erre a szezonra.

Mindezek mellett arról is érdemes megemlékezni, hogy a pályát alapvetően birtokló Mezőkövesd szezonkezdete közel sem nevezhető ideálisnak. A csapat eddig tíz mérkőzéséből csupán csak kettőt nyert meg, jelenleg pedig pontegyenlőséggel áll az utolsó előtti helyen, pusztán az eggyel kevesebb vesztes mérkőzés miatt előzi az utolsó Kisvárdát.

Fehéroroszország vezetője, Alekszandr Lukasenko államát teljhatalommal vezeti 1994 óta, így ő Európa leghosszabb ideig hivatalban lévő elnöke. Újraválasztásai többször is vitatott körülmények között történtek, erős szálak kötik Putyin Oroszországához. Épp ezért a háború kitörése után támogatja az ukránellenes megmozdulásokat, sokáig orosz katonák is állomásoztak az ország területén.

Tállai András a Mezőkövesdi futballklub elnökeként (Fotó: Ezalényeg)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek