Az Országgyűlés nyáron hozta meg azt a törvényt, amely alapján kizárólag a lakosság részére saját szolgáltatást nyújtó vagy terméket értékesítő egyéni vállalkozók tarthatták meg a kata adózási formát. Az ellenzék hamarosan bejelentette, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul. A beadvány szerint annak ellenére fogadták el a törvényt villámgyorsan, kivételes eljárásban, hogy ennek semmi köze a háborús veszélyhez. A jogszabály a panaszosok szerint diszkriminál vállalkozási tevékenységet folytató természetes személyek különböző csoportjai között, mert például az az egyéni vállalkozó, aki saját nyugdíjban részesül vagy egyetemista, nem választhatja a katát. Az Ab Hörcherné Marosi Ildikó…
Tovább olvasomCímke: kata
Nem volt tömeges KATA csalás a NAV szerint
Kilenc év alatt összesen kilencmilliárd forintot talált a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amit nem fizettek be a katások a költségvetésbe, írja az mfor. Ennek egy részét kataként, egy részét más adóként kellett volna befizetni. Pedig amikor a kormány bejelentette, hogy tömegeket zárnak ki az adónemből, fideszes politikusok részben az évek során elmaradt befizetésekkel érveltek. Bánki Erik, a Gazdasági Bizottság elnöke például azt mondta, a katás bújtatott foglalkoztatás (amikor katázással leplezték a valódi munkaviszonyt) éves szinten 250-300 milliárd forint kiesés okozott a költségvetésnek. Nem világos, mire alapozta ezeket a számokat.…
Tovább olvasomA módosult KATA-szabályokkal 150-200 milliárddal több adóforinttal lehet gazdagabb a magyar állam jövőre
Jelentős többletbevételekhez juthat a magyar állam jövőre abból, hogy idén nyáron különösebb egyeztetés nélkül és szinte azonnali hatállyal adózók sokaságát zárta ki a KATA lehetőségéből. A Magyar Nemzeti Bank közgazdászai legfrissebb inflációs jelentésében a 2022-es költségvetési egyenleg várható alakulását is elemzik, ennek során tértek ki arra, hogy a KATA-szabályok módosítása milyen következményekkel járhat. Az MNB elemzői szerint az egyszerűsített adónem választására jogosultak körének szűkítésével 150-200 milliárd forint többletbevétele lehet a költségvetésnek adókból. Magyarán, az érintettek egy jelentős része több adót fizet majd be, vagyis lényegében a KATA kivéreztetése adóemelést valósít…
Tovább olvasomAlkotmánybíróságon támadták meg a kata-törényt
A benyújtott alkotmányjogi panasz szerint a társadalmi egyeztetés és hatásvizsgálat nélküli jogalkotás alapjogokat sért. Megtámadták az új kata-törvényt az Alkotmánybíróságon (Ab) és már ki is szignálták előadó alkotmánybíróra az alkotmányjogi panaszt, amelyet egy ügyvéd nyújtott be – írja az Index. A parlamentben júliusban a kormánypártok által, az ellenzék tiltakozása ellenére megszavazott jogszabálymódosítás, amint arról a Népszava folyamatosan beszámolt, hatalmas felháborodást keltett a kisadózók körében, és hetekig tartó tüntetéssorozatot eredményezett. Az Ab-hoz forduló ügyvéd magánszemélyként – állítja a cikk – nem járult hozzá személyes adatainak nyilvánosságra hozatalához. A testülethez augusztus 2-án beérkezett indítványa…
Tovább olvasomTúl lassan ment a zebrán, 75 ezres bírságot kapott egy tüntető
75 ezer forintra bírságolták azt a nőt, aki a rendőrök megítélése szerint szándékosan túl lassan haladt át a zebrán, hogy ezzel akadályozza a forgalmat a katatüntetések idején – erről az RTL Híradója számolt be. A nő szerint szó sincs róla, hogy direkt ment volna lassan, ő úgy véli, a büntetést azért szabták ki rá, hogy elrettentsék. A Társaság a Szabadságjogokért szakértője szerint a hasonló esetekben a bíróságok jelentősen csökkentik az összegeket, de ez akár évekig tartó procedúra is lehet. A most megbüntetett nő a tüntetés idején épp társaival kelt át a…
Tovább olvasomHarmadik napja blokkolják a forgalmat a tüntetők
Péntek és szombat után vasárnap is blokkolta a forgalmat a Margit hídon nagyjából 100-200, magukat „rendszerváltóknak” nevező tüntető. Rendőri biztosítás eleinte nem volt, a forgalmisok velük együtt tíz perccel a hídfoglalás után mentek ki. A korábbi napoktól eltérően most mindkét irányt lezárták, és a villamos sem közlekedik, a sínekre autókkal álltak rá. Fotó: Telex.hu
Tovább olvasomNem katázhatnak a Wolt futárok szeptembertől
A katás adózási formában nem lesz lehetőség a továbbiakban a velünk való együttműködésre – idézte a Forbes a Wolt futárcég regionális ügyvezető igazgatóját, Tajta Ákost. A lap megkeresésére a vezető jelezte: váratlanul érte őket a kata-szigorítás, a határidő rövidsége miatt korlátozottak voltak a lehetőségeik a megoldásra, de alaposan, szakemberekkel együtt megvizsgálták a helyzetet és a fent idézett döntésre jutottak. Tajta Ákos szerint futár partnereik közül a legtöbbnek várhatóan átalányadózásra kell majd áttérnie, ami több adminisztrációval jár. Az ügyvezető igazgató arról is beszélt, hogy lesznek olyanok, akiknek “lényegesen kedvezőtlenebb lesz a helyzetük, de olyanok…
Tovább olvasomAz orvosok felét rosszul érinti az új katatörvény, növekedhet az orvoshiány
Online kérdőíven kérdezte meg tagjait a Magyar Orvosi Kamara Budapesti Területi Szervezete arról, hogyan érinti őket a kataszabályok változása. A nem reprezentatív felmérésben 1223 budapesti orvos töltötte ki az online kérdőívet, amelyből kiderül: a válaszadók több mint fele katás vállalkozóként is dolgozott, és többségüket hátrányosan érintik a változások – mondta a Telexnek Albert István, a budapesti orvosi kamara elnöke. Az új katatörvény az orvosokra, és így áttételesen a betegellátásra is komoly hatással lehet. Sok orvos vállalt ugyanis eddig katás egyéni vállalkozóként ügyeletet, vizsgált betegeket másodállásban a szakrendelőkben vagy rendelt magánklinikákon.…
Tovább olvasomKoporsót vittek a parlament elé a tüntetők
Pár százan gyűltek csak össze hétfő kora este a kata módosítása ellen tiltakozó ételfutárok Jobbágyfelkelés nevű rendezvényére. A hét órai kezdéskor még csak pár tucatnyian voltak, így a Margit híd északi járdáján kellett várakozniuk addig, amíg a rendőrség szerint el nem érték a kellő – úgy százötven fős – létszámot, ami után már engedélyezték nekik egy forgalmi sáv lezárását. Hamarosan, fél nyolc tájékán a második forgalmi sávot is lezárhatták. Ezután a tüntetés szervezői váratlanul bejelentették, hogy meglepetéssel készültek. Mint kiderült, ez egy “demokrácia” feliratú koporsó volt, amit a hidat feladva átvittek…
Tovább olvasomÓriásit drágulhat a jogosítvány megszerzése is az új katatörvény miatt
Az autós oktatók jelentős részének sem lesz már lehetősége katázni, emiatt akár 30 százalékkal is növekedhet a vezetői engedély ára. Pénteken autós oktatók tüntettek a Hősök terén, hogy a katázás szinte teljes kiszorítása ellen tiltakozzanak. Az ATV erről szóló cikke szerint körülbelül 4000 autósoktató van Magyarországon, háromnegyedük katásként autósiskolának számlázott eddig, szeptember elsejétől azonban erre nem lesz lehetőségük, csupán az átalányadózásra. Ezzel viszont négyszeresére emelkedne az adóterhük. „Mindenki megkapta a 80-20 százalékos átalányadót. Mi azért, mert más tevékenység alá van besorolva a tevékenységünk, ugyanúgy autóval dolgozunk mint ők, ugyanolyan tevékenységünk…
Tovább olvasom