Hamarosan átadják a Villanyrendőrt. Azt valószínűleg minden miskolci tudja, hogy honnan ered a neve. De miért válhatott a város egyik szimbólumává az a tárgy, amit a tervek szerint pénteken adnak át ismét Miskolcon?
Bánffy Dávid kulturális antropológus és Rózsa Péter műsorvezető beszélgettek a a Klubrádió építészeti műsorának szombati adásában, az Utcafrontban a Miskolcon egykor a Széchenyi, a Szemere és a Kazinczy utca sarkán állt Villanyrendőrről. Illetve a múlt idő részben indokolatlan, mert hamarosan ismét állni fog a város egyik jelképe. Magyarországon sehol máshol nem volt ilyen tárgy sokáig. Tárgy? Vagy lehet, hogy inkább fogalom? Hiszen a Villanyrendőr Miskolc városának az egyik brandje az Avasi kilátó mellett. Bár a bódét 1980-ban leszerelték, a kereszteződést még mindig Villanyrendőrnek hívják az itteniek az eltelt 44 évben is, ez egy fontos találkozási pont, egy városi emlék.
Magának a visszaállításnak az ötlete már 2013-ban fölmerült. Jó gondolat volt az önkormányzat részéről, hogy ezt a városi brandet visszahozzák, de kellett hozzá egy nagyon erős civil kezdeményezés is. A magánemberek nemcsak az ötletelésben és lobbizásban voltak aktívak, de a finanszírozásban is. Nyilván az eredeti bódét nem lehetett visszaállítani, mert az 1980-ban lángvágóval levágták, és valószínűleg szeméttelepre került. Ezért most annak a rekonstrukciója kerül vissza, a henger alakú fülke, ami egy oszlopon áll, és egy vaslépcső vezet fel hozzá. Ebben a fülkében ült a rendőr, aki nyomógombokkal irányította a keresztirányú forgalmat.
„Találkoztunk a villanynál, találkozunk a villanyrendőrnél”. Akik már nem ismerhették, azok elsőre nem is értették ezt a mondatot. Az, hogy ott volt az első közlekedési lámpa önmagában nem adott volna kultikus státuszt a Villanyrendőrnek a nosztalgián túl. Más okok is vannak a háttérben.
Miskolc furcsa alakú város földrajzilag, ahogy a Bükk völgyébe beszorul. Az útvonalak – először a vasúti, aztán a közútvonalak – találkozása alakította ki az észak-déli és a kelet-nyugati tengelyt, és ennek a tengelynek valóban a központja lett ez a hely, ahol a Villanyrendőr állt. Ennek a térnek viszont nem volt neve, most sincs. A városrendezés korában, a Piac utcának épült meg a mai Széchenyi utca. Észak-déli irányból jön az egyik irányból a Kazinczy utca, ami a másik irányban Szemereként folytatódik. Ez egy hármas kereszteződés, ami amikor még épült, illetve amikor az 19. század végén elindult Miskolcon is a villamosépítés, egy fontos csomópont volt. Itt ágazott el a főtengely, a Tiszai Indóháztól ment Diósgyőrig a fővonal, és az abból leágazó mellékvonalak itt keresztezték egymást. Emiatt is ez mindenkinek egy fontos találkozópont volt. Emellett fontos pont lehetett azért is, mert ott volt a Szinva-pataknak az egyik első átkelése is. A Szinva bár csak egy patak, ami csendesnek és csörgedezőnek tűnik, de mégis csak át kellett kelni rajta valahol. Másrészt Miskolc jelenlegi arcát annak is köszönheti, hogy 1878-ban volt a nagy miskolci árvíz, amikor a Szinva a nagy esőzések kapcsán a Bükkből leáramló nagy mennyiségű vizet nem tudta elvezetni, részben azért, mert addigra már olyan mennyiségű malom épült rá a patakra, hogy egész egyszerűen nem volt hová elfolynia a víznek. Óriási károkat okozott az árvíz, tönkretéve a város nagy részét, amit a polgárosodó újjáépítési korszak követett, akkor jött létre Miskolc belvárosának az az arca, amit többé-kevésbé most is ismerünk. A központ akkor alakult ki a főutcával, az egykori piac a Széchenyi utcával, ez a kereszteződés is akkor született, ahová később a Villanyrendőr került. Komoly áruszállítás folyt itt, aztán a villamosközlekedésnek is fontos helyszíne lett ez a tér a belvárosi szűk utcák közt. Az utca egyik hátsó részén folyik a Szinva, akkoriban még a házak végében ott volt a patak, ami azóta már le lett fedve.
Az itteni forgalomszabályozás kérdése már a két háború között fölmerült, valamikor az 1920-as vagy 1930-as években odaállítottak egy rendőrt, hogy kézjelekkel segítse a közlekedésirányítást. Ugyanebben az időszakban, a ’30-as években jelent meg az első forgalmi irányítás Budapesten is a Nagykörúton, a Blaha Lujza térnél, ott volt az első közlekedési lámpa hazánkban, amit egy rendőr kezelt.
A miskolci Villanyrendőr elnevezésről nem tudni, honnan származik, valószínűleg a nép adta neki amiatt, mert állt a rendőr a magasban, figyelte a forgalmat, és annak függvényében irányította gombokkal a jelzőlámpákat, semmilyen automatizmus nem volt benne eredetileg.
A rendőrnek olyan feladata is volt, hogy leszólt a gyalogosoknak, hogy például nem kellene elindulni. Aktívan beleszólt a közlekedésbe, ami ugyancsak elősegítette, hogy fogalommá váljon.
A második világháború utána felmerült, hogy modernizálni kellene, akkor megépült az első villanyrendőr, ami egy kisebb konstrukció volt, egy kisebb dobogón állt a rendőr, de a lényege ugyanez volt. Aztán a ’60-as években épült meg az a nagyobb henger alakú építmény, ami tehát már a második villanyrendőr. Az már az az építmény volt, amire még ma is sokan emlékeznek az idősebbek közül, és amit most rekonstruálnak.
A város másik brandje, az Avasi kilátó, a tévétorony, amit nemrég újítottak fel. Ennek a megújulásában is nagy szerepe volt a lokálpatrióta civileknek, az Északkelet-átjáró Egyesület és társai sok programot és túrát szerveztek ide.
A kilátó úgy válhatott jelképpé, hogy az egész városból látszik. A torony nemcsak kilátóként látogatható, de vendéglátó funkciója is van, a környezetét is rendbe hozták végre. Ez egy ismertebb miskolci brand, nagyon sok helyi terméken szerepel logóként, emblémaként, pólókat is gyártanak a sziluettjével, mert grafikailag is érdekes és jellegzetes épület, a körvonalaiból is nagyon könnyen fölismerhető, azonosítják vele a várost. A 60-as években épült egyszerre nagyon egyszerű és bonyolult betonkonstrukció Hoffer Miklós munkája. A nagy teraszáról gyönyörű a kilátás a városra, az ide épült presszó is kultikus hely volt, amiből később diszkó lett, aztán bezárt. Most teljes körpanorámát kapott a terasz.
Miskolc sosem volt könnyű helyzetben, mint politikai központ, a szocializmus idején „rajta ült a kommunista manó”, a polgári lakosságot elűzték a városból a második világháború után. Az Edda együttes által megénekelt életérzés nagyon érvényes volt, hogy ez a város egyszerre vonzott és taszított. Egyszerre menekült volna mindenki. Bánffy Dávid elmondta, hogy noha a ’90-es évek második felében nagyon izgalmas időszakot élt Miskolc, sok kísérletezés és jópofa dolog történt, mégis sokan elvándoroltak a városból, a csúcskorszakában 220 ezres lakosságú megyeszékhely azóta kb. 70 ezer embert vesztett el, és Miskolc azóta is keresi a helyét, hogyan tudná megállítani az elvándorlást.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
