A múlt szombat este erős nyomott hagyott hazánk történelmében. A köztársasági elnök után dr. Varga Judit is bejelentette hivatalos Facebook-oldalán, hogy lemond országgyűlési képviselői mandátumáról és az EP-lista vezetéséről is, visszavonul a közélettől. Politikai csillagzata még a NER-en belül is szokatlanul gyorsan emelkedett fel. Vajon e hirtelen karrierben kódolva volt a miskolci születésű politikus bukása is?
A miskolci származású Varga Judit egy nem hétköznapi szakmai sikertörténetet és annak hirtelen bukással záruló fejezetét tudhatja maga mögött. Az egyébként megnyerő külsejű, határozott fellépésű politikus asszonyt sok kritika érte szűk négy évig tartó regnálása alatt. Több kényes ügy is felmerült, de végül a Völner-Schadl-ügy ütötte ki az igazságügyminiszteri nyeregből, hogy a továbbiakban a Fidesz EP-lista vezetője legyen. Volt férje azt állítja, Varga Judit még a Schadl-ügy kipattanása előtt le szerette volna váltani a minisztériuma államtitkáraként dolgozó Völner Pált, de Orbán Viktor ehhez nem járult hozzá.
Végül a Novák Katalin, köztársasági elnöki kegyelmi ügye keltette cunami elsöpörte a politikai karrierjét. Miután neki is szignóznia kellett Kónya Endre a köztársasági elnök által aláírt kegyelmi iratait, nem volt többé visszaút. Novák Katalin lemondása után a Facebook-profilján otszotta meg a nyilvánossággal, hogy teljesen visszavonul a közélettől, lemond parlamenti képviselőségéről és EP-listavezetőségéről. A cunami azonban itt nem állt meg. Volt férje, Magyar Péter ugyanis közösségi oldalán nyíltan kritizálni kezdte a rendszer legbelső köreit, különös tekintettel Rogán Antalra. Ezt hosszasan ki is fejtette a Partizán által készített interjúban. Vajon az exférj csak a felelősséget szerette volna elhárítani volt feleségétől, vagy minden szava igaz?
Varga Judit 1980-ban Miskolcon, egy viszonylag jómódú, rendezett körülmények között élő családba született. Édesapja iparkodott olyan pozíciók betöltésével biztosítani a családi jólét megteremtését, melyből otthonukat, a – Varga Judit által is büszkén nyilatkozott – miskolci ékszerdobozt meg tudta teremteni.
A szállodaiparban elhelyezkedett papa már a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán kapcsolatba kerülhetett az állambiztonsági szervekkel, a későbbiekben tartótisztként működve végezte „kettős feladatát” (az idézetek a róla készült, hivatalos Biográfiából valók, melyet még a Kádár-korszakban írtak róla tartótisztjei, s melyet a hódmezővásárhelyi Emlékpont adott közre).
Azonban ezzel önmagában nincs semmi gond, hiszen egyetlen gyermek sem ítélhető el a szülei, nagyszülei tetteiért, kizárólag a sajátjai miatt. (Ahogy a nemrég nagy port kavart Bayer nagyapa esetében.) Csakhogy az igazságügyi miniszterré avanzsáló lánya azt állította, hogy édesapjának semmilyen megbízatása nem volt az akkori hatalom kiszolgálása során. Eközben támadta politikai ellenlábasát, Dobrev Klárát, felmenőinek a kommunista rezsimben való részvételéért.
Gyermekkorában, kimagasló tanulmányi eredményei mellett atletizált. Középiskolai éveit az Avasi Gimnázium Hatosztályos, kéttannyelvű osztályában töltötte, majd a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karát végezte el summa cum laude minősítéssel. Az egyetemen az NBI-B női kosárlabdacsapatának kapitánya is volt. Hosszú évekig tanult zenélni, magas szinten hegedült, felnőttként eljutott az ELTE Egyetemi Koncertzenekarába. Az egyetemi évek után Budapesten munkát vállaló ifjú jogász Magyar Péterrel kötött házasságot. Férje édesanyja, Erőss Mónika, megismerkedésükkor a Kúria főtitkára volt, a nagyapja Erőss Pál, az MTV Jogi Esetek című műsorában szerepelt. Péter édesapja az akkoriban legsikeresebb budapesti ügyvédi irodáját igazgatta, a keresztapja Mádl Ferenc, Magyarország akkori köztársasági elnöke volt.
Varga Judit karrierje meredeken ívelt felfelé, miközben a házaspár három gyermeke is megszületett. 2009-től bírósági fogalmazó lett a Fővárosi és Pesti kerületi Bíróságon, szakvizsgáját kitűnő eredménnyel tette le. 2009-től kilenc évig dolgozott az Európai Parlamentben politikai tanácsadóként, ahol három évig tagja volt Áder János EP-képviselő, későbbi köztársasági elnök csapatának. 2018-ban Áder kinevezte európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkárrá. Ebben a pozícióban Magyarország nemzeti szuverenitására épülő migrációs álláspontot képviselte, miszerint minden országnak joga van eldönteni, hogy kiket enged be a területére. Részt vett a Sargentini-jelentés állításainak megcáfolására törekvő kormányzati jogi érvrendszer kidolgozásában is.
2019 júliusától 2023 májusáig igazságügyi miniszter. 2020 januárjában zéró toleranciát hirdetett a családon belüli erőszak ügyében, melyben azonban kevés hatékony és realizált intézkedés történt. 2020 novemberében a választási törvény módosítására tett javaslatával verte ki a biztosítékot az ellenzéki pártoknál. Az országos lista állításához az egyéni körzetekben magasabb létszámú jelöltek állítását szorgalmazta, megnehezítve ezzel a későbbi választásokon a kisebb létszámú pártok választási parlamentbe bekerülési esélyét.
2020-ban az Országos Bírói Hivatal elnökhelyettesének nevezték ki az anyósát. Ekkor kijelentette – ebben nincs semmi összeférhetetlenség.
2021-ben a Pegazus-botránytól volt hangos az országos és a nemzetközi közvélemény. Az igazságügyi miniszter egymásnak ellentmondó érvelésekkel próbált kibújni a felelősség árnyékából. Először azt nyilatkozta, hogy „ilyen eszközökre minden országnak szüksége van”, és szakmai alapon, a politikától függetlenül adnak ki erre engedélyt, majd később már Völner Pál államtitkárt nevezte meg az engedélyek kiadójaként. Akárhogy is, az igazságügyi miniszterünk szavai nyomán itt is megkérdőjelezhetővé vált az igazság. Volt férje állításai alapján Rogán Antalék húzták rá a vizes lepedőt.
Varga Judit miniszteri, milliós nagyságrendű járandóságai mellett a Miskolci Egyetemet fenntartó alapítványtól havi 1,4 millió forintot vihetett haza. Férje 2018-tól a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója lett. Állítása alapján itt visszaélésekben való részvételre kényszerítették Rogánék. Egy felújított lakást adtak ki, miközben míg Varga Judit vagyonnyilatkozata szerint havi 300 ezer forintos állami juttatásban részesült hivatali lakáshasználat címén. Vargáék épülő balatonhenyei parasztházukra igényelt CSOK kapcsán az derült ki, hogy először – a jogszabályokkal nem összeegyeztethető módon – egy hétvégi nyaralóként bejegyzett ingatlanra szerették volna felvenni a járandóságot, mely csak ezután változott át családi lakóépület státuszúvá. Magyar Péter elmondása alapján a lakásvárlási ügy csak Rogán feleségének földmutyijáról terelte el a figyelmet és a CSOK igénylést később visszavonták.
A család 2020 karácsonyakor még idilli fotósorozatot adott közre, azonban pár hétre rá Magyar Péter és Varga Judit bejelentette válási szándékát. Az exférj szerint ekkor lépett közbe a hatalmi gépezet.
Előbb szép szóval, majd miután az nem jött be, fenyegetéssel érték el, hogy még egy darabig együtt maradjanak a jól beállított, bár fagyott mosolyú közös fotókon, a férjével karöltve járt balatonfüredi tánc erejéig. Végül csak 2023-ban váltak el útjaik.
Minden jel arra mutat, hogy itt a történet vége. Egy tehetséges, feltörekvő nő, egy politikai karrierista, aki Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből eljutott az Európai Unió szívébe, majd kitartása és politikai meggyőződése az igazságügyi miniszterségig repítette. Sikereit sokan megirigyelhették.
Volt férje ugyan kitálalt a sajtónak a NER „öszödi beszédében”, most a rendszer hullócsillagánál a labda. Hajlandó lesz-e érdemben nyilatkozni, vagy még politikai harcostársaitól ellökve, hátba szúrva is védi a mundér becsületét?
Végezetül egy interjú Varga Judittal:
Szerző: S.J.
Fotók: Varga Judit Facebook-oldala
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!