Botrányos jelenetek az alsózsolcai akku-feldolgozó lakossági tájékoztatóján – videóval

Megosztás

Pár nappal Szijjártó Péter videós bejelentése után lakossági tájékoztatót tartott a beruházó a tervezett akkumulátor-feldolgozó alsózsolcai helyszínén. Miután az embereket aggodalommal tölt el minden hasonló projekt, és a kérdés társadalmi egyeztetése ezúttal is elmaradt, nem volt meglepő, hogy elszabadultak az indulatok a kisváros ipari parkjának egyik csarnokában tartott eseményen.

“Alsózsolca a világ környezetvédelmének élén!” – reagált azonnal a külgazdasági miniszter bejelentése napján Csöbör Katalin, kormánypárti országgyűlési képviselő, aki ráadásul éppen ebben a városban él. A politikus fanatikus facebookos követői azonnal tapsoltak, ám a helyi polgárok nagy része inkább felháborodott, és az előzetes egyeztetést hiányolta illetve a fideszes tempót nehezményezte. Nem sok időnek kellett eltelnie ahhoz sem, hogy elinduljon egy aláírásgyűjtés, csoport alakuljon a közösségi médiában, és a beruházó Andrada Group meghirdesse a csütörtök esti lakossági tájékoztatót. A terület parlamenti képviselője vagy lemaradt a kötelező regisztrációról, vagy megsejtette, hogy nem lesz jó vége, ha megjelenik a város határában álló ipari csarnokban, így nem jött el a rendezvényre.

A beruházó által előzetesen rendelkezésre bocsátott adatok és a meghívás a meghallgatásra

A helyszín nagy meglepetésre a korábban már egyszer sikertörténetként eladott postai logisztikai központ csarnokának egyik fele volt, de csak a helyieknek: a sajtót nem engedte be a szervező. Az élelmesebb újságírók persze azért beszivárogtak, ahol egy emelvényt, egy angolul mindenféle csodáról és szenzációról beszélő ügyvezetőt és a magyarra fordító kolléganőjét láthatták, nomeg az alsózsolcaiak közül nagyjából 150 embert, illetve vagy két tucat biztonsági őrt.

Az előadás közben akkor hördült fel először a tömeg, amikor elhangzott, hogy “azoknak a széksoroknak a helyén, melyeken önök helyet foglalnak, egy hónap múlva már gépek dolgoznak”. Mindez lefordítva azt jelentette, hogy beleszólása a polgároknak itt már nem lesz a dolgokba, legfeljebb megtekinthetik a “világelső vívmány” üzemét, ahol száraz technológiával dolgozzák majd fel az ország akkugyárainak évi 10 ezer tonna selejtjét. Az Andrada Group Magyarország Kft. főnöke azzal sem tudta csillapítani a közönséget, hogy 70 millió forint iparűzési adó bevételt ígért a városnak – miközben a beruházás értéke 15 milliárd forint körüli, amelyből a magyar kormány nagyjából 5 milliárdot áll. Ezek után már kifejezetten szerencsétlenül hangzott, amikor a fújoló, hangoskodó embereket üdítővel és szendvicsekkel kínálták a cég alkalmazottai.

Nagy volt az érdeklődés, de a kötelező regisztráció miatt közel sem jutottak be annyian, mint szerettek volna

Elhangzott még, hogy év végére 70 mérnöknek és szakembernek ad majd munkát az üzem, jövőre pedig 200-ra nő a létszám. A feldolgozóban a selejt akkumulátorokból a nikkelt, kobaltot, mangánt és lítiumot akarják kinyerni, ehhez véggázkezelő és porleválasztó kialakítását is tervezik, a keletkező szennyvizet pedig elszállítják. A tevékenységhez a gyár egyidejűleg 40 tonna veszélyes hulladék tárolásához is kért környezetvédelmi engedélyt, de a szemfülesek azt is kiszúrták, hogy a cég tevékenységi körében az akkumulátorok gyártása is szerepel.

Komoly meglepetést keltett, hogy a település polgármestere, aki kifejezetten jó viszonyt ápol Csöbör katalin képviselőasszonnyal, az üzem telepítésének egyik legnagyobb szorgalmazójával, nem állt a kormány oldalára. Szilágyi Lászó polgármester aggályát fejezte ki a beruházással kapcsolatban, különösen amiatt, mert a cég korábbi ígéretei ellenére elmaradta a lakosság idő előtti tájékoztatása. A további kifogásokból nem is mondhatott el mindent a település első embere, ugyanis mondandója közepén lekevertette a mikrofonját a beruházó cég ügyvezetője.

A helyek beteltek, nem készültek túl sok székkel a szervezők, de nem elsősorban ez volt az oka annak, hogy sokan hangos bekiabálásokkal adták tudtára a cég vezetőinek, hogy nem látják jó szemmel egy ilyen veszélyes üzem jelenlétét Alsózsolcán

Kocsis Tamás, a tájékoztatón jelen levő környezetvédelmi- és vegyészmérnök szerint mindenképpen el kellene kerülni, hogy a jelenleg tervezett helyszínre telepítsék ezt a veszélyesanyag-feldolgozó üzemet. Ott van ugyanis a miskolci vízbázis szíve. A mérnök úr nem várja ki a lehetőségét egy feldolgozóüzemnek, de ha mindenáron Zsolcára akarják, akkor a Sajó másik oldalára kellene telepíteni. Viszont nem tud abba belenyugodni, hogy bár a technológia valóban biztatóbbnak néz ki, mint a korábbi akkugyáraknál, de így is lesz komoly szennyezés és ez is több, mint ami beleférne – nyilatkozott a Borsod24-nek Kocsis Tamás, aki szintén fél a vis maior helyzetektől, ami adott esetben óriási ipari balesetet és vegyi szennyezést hozhat Miskolcra és környezetére.

Az ülésen részt vevők közül többen is a debrecenihez hasonló hangerővel kérték ki maguknak, hogy ilyen közel hozzájuk épülne meg egy ilyen akkumulátor-feldolgozó, ahova eleve már a selejtes, pusztulásra ítélt elemeket hozzák, nem a gyártási folyamat része, hanem eleve kvázi hulladékot hoznak tizentonna mennyiségben havonta a város mellé.

A tájékoztató egy óra elteltével véget ért, az ügyvezető és segítője biztonsági emberek gyűrűjében hagyta el a csarnokot egy oldalkijáraton, de a résztvevők még egy órán keresztül tanácskoztak az épület kerítésén kívül, illetve többen interjúkat is adtak a kialakult helyzettel kapcsolatban a kívül rekedt médiamunkásoknak.

Felháborodott alsózsolcaiak a tervezett akkufeldolgozó lakossági tájékoztatóján

A hét elején Szijjártó Péter videóüzenetben jelentette be, hogy egy szlovén cég úgy döntött, a BAZ megyei alsózsolcai ipari parkban hozza létre első akkumulátor- feldolgozó üzemét. A csak nemrégiben alapított vállalkozás csütörtök estére lakossági tájékoztatót hirdetett, melyre csak regisztrációval lehetett bejutni.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek