Jogosan aggódtunk? Hirtelen kiderült, hulladékfeldolgozó építésén dolgoznak Szirmánál

Továbbra is rettentően nehéz elképzelni, hogy erről a városi és megyei fideszes vezetésből az égvilágon senki semmit nem tudott volna egy héttel ezelőtt. Most azonban hirtelen elénk tárták a kész terveket, itt bizony hulladékfeldolgozó épülhet. Azt ígérik, nem fogja szennyezni a környezetet.

Tovább olvasom

Alsózsolca újra veszélyben, a miniszter döntheti el, kinek a közelébe telepítenek akkumulátorfeldolgozót

Hatalmas csörtét vívott jó néhány hónappal ezelőtt a kormány és a kormánypárti képviselők (leginkább Csöbör Katalin) akaratával szemben a helyi lakosság Alsózsolcán, hogy megakadályozzák a mérgező anyagokkal dolgozó külföldi akkuüzem idetelepítését. Újabb nehéz körökre számíthatunk.

Tovább olvasom

Lovagrend tagja lett a diósgyőri Gyertyános Sörfőzde atyja

„Hazám, szakmám, becsületem!” – ez az elv vezérli az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend tagjait, akik Benke Laci bácsi, a négyszeres szakácsolimpiai bajnok, mesterszakács és mestercukrász által alapított rendben dolgoznak. Céljuk a vendéglátás és turizmus területén a gasztronómiai örökség megőrzése és a gasztrokulturális tevékenységek előmozdítása. A diósgyőri Gyertyános Sörfőzde atyja is a lovagrend tagja lett.

Tovább olvasom

Rákkeltő anyag határértékének kétezerszeresét (!) mérték egy magyar akkufeldolgozóban

Éppen ezek ellen küzdenek olyan elszántan az alsózsolcaiak. Elhihetjük, valószínűleg az építéskor és az üzem odatelepítésekor Szigetszentmiklóson is mindenki mindent megígért, hogy sosem történhet baleset és mennyire biztonságos a gyár és az egész rendszer. Ilyenkor pedig jó eséllyel csak széttárják a karjukat, hogy előfordul.

Tovább olvasom

Alsózsolca a példa – óriási balhé az akkugyár tervezett új településén is

Rafináltan próbálta megszervezni a lakossági (utólagos) tájékoztatót a polgármester, kizárva onnan rengeteg kritikus hangot és a sajtót is. A tömeg azonban erősebbnek bizonyult, Sóskút polgármestere pedig rendőrök gyűrűjében menekült saját települése lakosai haragja és számonkérése elől.

Tovább olvasom

Ijesztő jövőképet festhet számunkra a csütörtöki alsózsolcai tűzeset – frissítve

Kilométerekről is látni lehetett csütörtökön azt az óriási füstfelhőt, ami az egész környéket beterítette. Egy alsózsolcai üzem gyulladt ki, egyelőre ismeretlen okból. Sokan éppen attól félnek, hogy ez már előszele annak, ami egy akkugyár odaépítésénél várna ránk.

Tovább olvasom