A kinevezett egészségügyi államtitkár szerint a kérdések 80 százalékát Excel-táblázatok alapján is el lehet dönteni

Takács Péter szerint egyáltalán nem probléma, hogy nincs külön egészségügyi minisztérium, sőt kifejezetten örül, hogy Pintér Sándorhoz került a téma. Az ügyek ügyek nyolcvan százalékát el lehet dönteni Budapestről, Excel-táblát nézve. A tizenöt százalékhoz viszont ott kell lenni, és tárgyalni kell a klinikai centrumokkal, a megyei kórházakkal, a háziorvosokkal, hogy az, amit az íróasztal mögött kitaláltak, megvalósítható-e a gyakorlatban – ezt mondta az új egészségügyi államtitkár, Takács Péter a Magyar Orvosi Kamara budapesti kongresszusán pénteken a 24.hu és a Telex.hu tudósításai szerint. A 24.hu szerint Takács a nyitóelőadásában konkrét egészségügyi programot nem…

Tovább olvasom

Szurikátakölykök születtek a Miskolci Állatkertben

Vélhetően még a tavasz elején jöttek világra, de csak mostanában szereztek tudomást róluk. “Állatkertünk szurikátái mindig is látogatóink legnagyobb kedvencei közé tartoztak” – írják a Miskolci Állatkert honlapján. “Különösen nagy népszerűségnek örvend a csapatuk, amikor kölykök is nevelkednek.” Nos, ez esetben jó hírekkel szolgálhat az állatkert, hiszen mint nemrég beszámoltak róla: most is növekszik két szurikátakölyök a már eleve népes családban. “A kölykök még márciusban jöhettek a világra, a születésük pontos dátumát azonban nem tudjuk, hiszen anyjuk a földalatti üregükben hozta világra utódait” – magyarázza cikkében az Állatkert. “Az első…

Tovább olvasom

Végre nekilátnak a Sajó-szennyezés megállításának, de így is csak 80 százalékos lehet az eredmény

Szombattól kezdődően bő két héten át fog tartani a munka. Mint arról mi is többször írtunk már, a Sajóba február óta ömlik egy felhagyott vasércbányából a többek között jelentős vas-oxid, cink és arzéntartalmú víz, vörösre festve a folyót, jelentős szakaszon kipusztítva az állatvilágot. Most végre lépéseket tesznek az ügyben: a HVG.hu szerint oénteken írta alá a szerződést a bányamentőkkel az Állami Vasércbánya Társaság, és szombaton indulhatnak a munkálatok az alsósajói bányában, hogy csökkentsék a Sajóba ömlő szennyezett víz mennyiségét – írta a Napunk, a szlovákiai Dennik N magyar nyelvű kiadása. A Napunk szerint a munka…

Tovább olvasom

A pártokra is extraprofitadót vetne ki a Fidesz frakcióvezetője

Már készül is a törvényjavaslat, amely alapján 3 milliárd forinttal kellene hozzájárulniuk a pártoknak a “rezsivédelmi alaphoz”. A pártoknál is “extraprofitra” bukkant a jelek szerint Kocsis Máté, amit gyorsan el is vonna. A Fidesz frakcióvezetője szerint itt az ideje, hogy a gazdasági élet szereplőitől extraprofitadó címén beszedni tervezett mintegy 800 milliárd forinton túl a pártokat is befizetésre kötelezzék – írja a HVG. “A mi álláspontunk szerint ehhez az alaphoz hozzá kell járulniuk a pártoknak is legalább azzal a három milliárd forinttal, amennyivel többe kerülnének a parlamenti frakcióik a következő években.…

Tovább olvasom

Kalapáccsal és bokszerrel esett ismerősének a miskolci férfi

A támadó elvette a sértett mobiltelefonját is, aki súlyos sérüléseket szenvedett el az ütlegelések miatt. Súlyos testi sértés bűntett, és kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 25 éves helyi férfival szemben – olvasható a rendőrség honlapján. A gyanúsított 2022. május 26-án 13 óra 30 perc körül Miskolcon, egy Könyves Kálmán úti társasházban előzetes szóváltást követően kalapáccsal és bokszerrel is bántalmazta 37 éves ismerősét. A támadó elvette a sértett mobiltelefonját is, aki súlyos sérüléseket szenvedett el az ütlegelések miatt. A Miskolci Rendőrkapitányság őrizetbe vette a…

Tovább olvasom

WHO: Megfelelő intézkedésekkel könnyen megfékezhetjük még a majomhimlőt

Egyelőre nem terveznek tömeges oltásokat az elmúlt hetekben több országban felbukkant vírus ellen. „Ha most megfelelő intézkedéseket teszünk, akkor valószínűleg könnyen megfékezhetjük” – mondta a majomhimlőről Sylvie Briand, a WHO globális vészhelyzetekre történő felkészüléséért felelős igazgatója az ENSZ-ügynökség éves közgyűlésén a 444.hu tudósítása szerint. A majomhimlő egy általában enyhe vírusfertőzés, amely Nyugat- és Közép-Afrika egyes részein okozott az utóbbi időkig fertőzéseket. Az elmúlt másfél hétben viszont 92 majomhimlős fertőzöttet találtak nyugati országokban, többet, mint 1970 óta összesen. Sylvie Briand felhívta a WHO tagállamainak figyelmét, hogy meg kell osztaniuk egymással a…

Tovább olvasom

Intenzív osztályra kellett szállítani Bodrogi Gyulát

Néhány napja hajnalban fulladozott, de a hírek szerint nincs életveszélyben a színész. Mentő szállította csütörtök reggel Bodrogi Gyulát a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára, miután hajnalban fulladozott, nem kapott levegőt – írta meg az ATV. A nemzet színészének rosszulléte láttán, élettársa, Angéla azonnal értesítette Merkely Béla professzort, a neves szívspecialistát, aki azonnal mentőt küldött. „Gyuszi hajnalban nem kapott levegőt, fulladozott, nagyon melege volt” – mondta az Indexnek Vass Angéla, a színművész párja. „Kinyitottam az ablakot, de továbbra sem érezte jól magát.” Hozzátette: már egy héttel korábban is tapasztaltak hasonlót, akkor is Merkely professzor…

Tovább olvasom

Díjat nyert a Mirehu applikációs játéka

A MiReHu Nonprofit Kft. nyerte el az Európai Hulladékcsökkentési Hét hazai díjának első helyét vállalkozás kategóriában saját fejlesztésű szemléletformáló applikációs játékával, a Hulladékfelfedezővel. Magyarországon 2012 óta minden év novemberében megrendezik Európa legnagyobb hulladékmegelőzési kampányát, mely hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A nemzetközi program célja, hogy az egyes országok önkéntesei egyéni elképzeléseikkel hívják fel a figyelmet a tudatos hulladékgazdálkodásra, az újrahasznosítás fontosságára. Az akcióhoz csatlakozók saját, helyi lehetőségeiket, körülményeiket felmérve valósítják meg és teszik közkinccsé ötleteiket, annak érdekében, hogy azokat mások is megismerjék, és példaként szolgálhassanak a társadalom minél szélesebb…

Tovább olvasom