Elindult az ország első önkiszolgáló hulladékudvara Miskolcon

Szeptember 14-től új lehetőséget kínál a miskolciaknak a MiReHu József Attila úti hulladékudvara. Előre lefoglalt időpontban, sorban állás nélkül adhatók le az elkülönítetten gyűjtött, nem veszélyes háztartási hulladékok. Az országban elsőként bevezetett kísérleti szolgáltatás iránt már az első héten nagy volt az érdeklődés.

Tovább olvasom

Ladányi Roland hulladékgazdálkodási szakember lett az Év Zöld Példaképe 2026-ban

A hazai fenntarthatósági és környezetvédelmi kezdeményezések élvonalát díjazták az idei Sustainable World konferencián. Az immár ötödik alkalommal kiosztott Green Awards szakmai elismerései közül az Év Zöld Példaképe címet Ladányi Roland, a Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási (MiReHu) Nonprofit Kft. ügyvezetője érdemelte ki az ágazat megújításáért, valamint a lakossági szemléletformálásban elért nemzetközi eredményeiért.

Tovább olvasom

Háromszáz iskolatáska, amihez az adóhivataliak is hozzátették a magukét

A miskolci hulladékgazdálkodó cég, a MiReHu Nonprofit Kft. immár hatodik alkalommal hirdette meg iskolatáska- és iskolaszer-gyűjtési programját, amelynek célja, hogy a tanévkezdés előtt rászoruló gyermekek számára irodaszerekkel megtöltött iskolatáskákat biztosítson. Idén 300 táska gyűlt össze, több, mint valaha.

Tovább olvasom

Még mindig várják az iskolakezdést segítő felajánlásokat Miskolcon

Idén is sikeresnek bizonyult a „Ne legyen nehéz az iskolatáska” kezdeményezés, amelyhez ezúttal minden eddiginél többen csatlakoztak. A MiReHu programjának célja, hogy a még használható iskolatáskákat és tanszereket ne a hulladék között végezzék, hanem rászoruló gyerekekhez kerüljenek.

Tovább olvasom

Lezárult a miskolci italoskarton-kampány első szakasza, több ezer embert értek el

Sikeresen zárult az Italos Karton Egyesülés (IKSZ) és a MiReHu Nonprofit Kft. közös szemléletformáló kampányának első szakasza Miskolcon. A kezdeményezés célja az volt, hogy felhívja a lakosság figyelmét az italos karton csomagolások helyes szelektív gyűjtésére, és növelje az elkülönítetten gyűjtött csomagolások mennyiségét a városban és térségében.

Tovább olvasom

MaKukáció élménynap – háromszáz gyermek tanult játékosan a fenntarthatóságról

Hatodik alkalommal rendezte meg a MiReHu Nonprofit Kft. a MaKukáció – Hulladékgazdálkodási élménynap gyermekeknek elnevezésű szemléletformáló programját. Az országosan egyedülálló kezdeményezés célja, hogy a fiatalok játékos és élményszerű formában ismerkedjenek meg a hulladékgazdálkodás, az újrahasználat és a fenntarthatóság alapvető kérdéseivel.

Tovább olvasom

Politikai viharral zárult a miskolci közgyűlés

Fotó: Minap.hu / Rogosz Péter

Rendőrségi beszámoló, költségvetési zárszámadás és az MVK jövője – ezek a témák uralták a csütörtöki miskolci közgyűlést, amelyen a politikai hangulat is felizzott: a közgyűlés feloszlatását is javasolták.

Tovább olvasom