Döbbenet: 15 éves borsodi fiú követett el szexuális erőszakot

Az áldozat a vele együtt lakó négyéves fiú és hatéves lány volt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 15 éves fiatalkorú férfi ellen szexuális erőszak bűntette miatt, aki egy borsodi kistelepülésen lévő gondozási helyén a vele együtt lakó 4 éves fiú és 6 éves lánygyermek sérelmére követett el szexuális cselekményt. A vádirat szerint a fiatalkorú vádlott nevelőszülő háztartásban élt egy borsodi kistelepülésen lévő családi házban, ugyanezen gondozási helyen éltek 2020. évben a 4 éves fiú és a 6 éves lánygyermek sértettek. 2020. június közepén a vádlott a délutáni alvásidőben…

Tovább olvasom

Az agrárminiszter végre Szlovákiába utazik a Sajó súlyos szennyezése miatt

Hónapokon keresztül semmi sem történt az ügyben, miközben a folyó élővilága 30 kilométeres hosszúságban kipusztult. Már több mint 3 hónapja ömlik a Sajó folyót vörösre festő szennyvíz a szlovákiai Alsósajó (Nižná Slaná) egykori vasércbányájából. A vízi életet több 10 kilométeren kipusztító szennyezés ellen eddig semmit sem tettek a hatóságok, a minisztériumok pedig egymásra mutogatnak. A Telex azt írja, Magyarországon egyelőre nem okozott problémát a szennyezés, de csak idő kérdése, hogy mikor ér ide. Nagy István agrárminiszter a közösségi médiában azt írja: „A Sajó folyó és annak élővilága közös természeti örökségünk. Az agrárminiszteri beiktatásom utáni…

Tovább olvasom

Hatvan évvel fiatalabb lányt vett feleségül a 78 éves fideszes polgármester

Az esküvőre a hétvégén került sor, ráadásul András előző felesége sem volt éppen matuzsálemi korú, a helybeliek szerint úgy 25 év körüli. A 78 éves Szabó András, Kunhegyes fideszes polgármestere a hétvégén feleségül vett egy nála hatvan évvel fiatalabb, helybéli lányt – írja a Blikk. A polgármester nem akart nyilatkozni a Blikknek, a lapnak a lányt, de a lány anyját sem sikerült megszólaltatnia, beszéltek viszont falubeliekkel, akik úgy tudják, hogy a polgármester előző felesége is sokkal fiatalabb volt, „talán 25 éves”, a 18 éves lánynak van egy négyéves gyereke egy másik,…

Tovább olvasom

Utolsó pillanatos góllal nyert a DVTK

A Diósgyőr a feljutásról lecsúszott, de legalább győzelemmel zárta az idényt. A Merkantil Bank Liga 38., utolsó fordulójában Jurek Gábor góljával gyorsan vezetést szerzett a DVTK, amit egy balszerencsés esetet követően megítélt büntetőből egyenlített ki a Budafok. A második játékrészben sokáig nem esett gól, a vendégek kihagyták a helyzeteiket, ám a hosszabbítás perceiben Hornyák Marcell beállította a végeredményt. Vajda Botond ezen a találkozón debütált a DVTK első csapatában, míg Dejan Karan visszavonulása előtt utoljára lépett pályára – írja a Dvtk.eu. Merkantil Bank Liga 38. forduló Diósgyőri VTK – Budafoki MTE…

Tovább olvasom