Összesen 120 milliárd forintot csoportosít át a kormány állami cégek beruházásaira az államkasszából

Összesen 146 milliárd forintot, az államháztartás költségvetési törvény szerinti 2021. évi központi kiadásainak több mint fél százalékát érinti egy friss, csütörtök este megjelent kormányhatározat – írja a HVG. A határozatban a gazdaság-újraindítási programok keretéből 120 milliárdot a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter „tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó egyéb társaságok” beruházásaira tettek át. Mager Andrea joggyakorlása alá jelenleg 18 társaság tartozik, az említetteken kívül például az Antenna Hungária, a Hungaroring, a Szerencsejáték Zrt. Hogy ezek közül melyik kap, mennyit és milyen beruházásra, azt nem részletezi a határozat. Ehhez képest kisebb…

Tovább olvasom

Az Európai Bizottság elzárta a pénzcsapot, amíg a magyar kormányt nem kéri számon

Pénteken hivatalos levélben szólította fel az Európai Bizottság Magyarország és Lengyelország kormányát, hogy adjon számot a jogállami feltételrendszer előírásaival kapcsolatban – erősítette meg az Eurologus kérésére a bizottság szóvivője. Az eljárást megelőző úgynevezett közigazgatási levélben információkat kér a testület, amelyek alapján dönteni tud arról, elfogadja-e a tagország kérelmét a pénzforrások lehívásával kapcsolatban. A kormánynak két hónapja van a válaszadásra, a bizottság pedig ezen válaszok alapján dönti majd el, befogadja-e a magyar és a lengyel helyreállítási tervet – áll a szóvivő lapunk kérésére adott válaszában. Az EU-Monitor által idézett források véleménye szerint a…

Tovább olvasom

Egy emeletes házban óriási tűz ütött ki Párizs központjában | videó

Hatalmas lángokkal ég egy épület a párizsi Operaház szomszédságában – számolt be a Reuters, amit itthon a HVG szemlézett először. A Palais de Garnier melletti épületből sűrű fekete füst száll, a helyszínre több mint száz tűzoltó vonult ki. A helyi rendőrség figyelmeztetést adott ki, hogy mindenki kerülje a környéket. A tűz oka egyelőre ismeretlen, esetleges sérültekről vagy áldozatokról nem tudni.

Tovább olvasom

A pizzafutárral együtt lopta el az autót a tolvaj

A bíróság letartóztatott egy férfit, aki úgy lopott el egy autót Egerben, hogy a tulajdonosa, egy pizzafutár az anyósülésen ült, közölte az Egri Törvényszék. Nem sokkal később egy ház falának csapódtak, a futár nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A tolvaj elmenekült a helyszínről. A közleményben felidézték, hogy „a gyanúsított különös és többszörös visszaeső”, október negyedikén jogerősen tíz hónap börtönre ítélték más bűncselekmény miatt. Ez alapján feltételezték, hogy a férfi befolyásolná a tanúkat, megnehezítené a bizonyítást, vagy újra elkövetne valami törvényelleneset. A végzést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított fellebbezett,…

Tovább olvasom

Egész Borsodban marad a borús és ködös idő

Szombat délután általában kevés lesz a felhő, Borsodban, az Alföld északkeleti részén viszont borult, párás idő várható – írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. Éjszaka sokfelé képződik köd, terjeszkedik a rétegfelhőzet, amely vasárnap napközben újra visszahúzódik, javulnak a látási viszonyok. Vasárnap leginkább északon maradhat tartósan borult az ég. Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb ködszitálás fordulhat elő az előrejelzés szerint. Az északnyugati szél déliesre fordul, és időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +6 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap többnyire 8, 13, a tartósan borult helyeken 4, 7…

Tovább olvasom

Egyértelműsítették, hol kell maszkot viselni

Nem volt mindenben egyértelmű a kötelező maszkviselésről szóló, csütörtök éjjel megjelent kormányrendelet, ezért az RTL Klub Híradója pontosítást kért. A kormány válasza szerint ha egy rendezvényen eddig is be kellett mutatni a védettségi igazolványt, akkor ott a vendégeknek a továbbiakban sem kell majd maszkot hordaniuk. Ilyenek: a konferenciák, a zenés-táncos rendezvények és a koncertek. Csak a dolgozók számára lesz kötelező a maszkviselés az éttermekben, az edzőtermekben, az uszodákban és a szállodákban. Azokon a helyeken, ahová eddig védettségi igazolvány nélkül is be lehetett lépni, szombattól mindenkinek maszkot kell viselnie. Ebbe a kategóriába tartoznak: a plázák,…

Tovább olvasom

Azt hitték, meghalhatnak a vakcinától – ezért kérték kevesen az oltást a borsodi kistelepülésen

Az internetes álhíreknek köszönhetően sokan csak ősszel kérték az oltást Fügödön, ahol a Deutsche Welle és a Telex forgatott videót a helyzetről. A Borsod megyei Fügödön járt a Deutsche Welle stábja, ahol sokan csak ősszel adatták be maguknak a koronavírus elleni oltásokat. Az ok egyszerű: féltek. A rossz szociális körülmények között élő családokban ugyanis elterjedt a tévhit, hogy aki megkapja a vakcinát, meg is halhat. Mint a Deutsche Welle és a Telex közreműködésében készült videó leírásában olvasható: az interneten olvasott rémhírek ellen egy helyi civil szervezet, az InDaHouse Egyesület vette…

Tovább olvasom

Újabb oltásokra is szükség lehet az egyre agresszívebb koronavírus-mutánsok miatt

A maszk és a távolságtartás csökkenti megfertőződés esélyét és azt is, hogy a fertőzést továbbadjuk – mondta Kacskovics Imre immunológus, az ELTE természettudományi karának dékánja szombat reggel az M1 aktuális csatornán. A szakértő felhívta a figyelmet, hogy az antitestek körülbelül 4-6 hónapig napig nyújtanak védelmet egy, a betegségen átesett vagy egy beoltott embernél, ezért szükség van a harmadik oltásra is. Hozzátette: vannak olyan folyamatok is, amelyek a vakcina vagy a betegség hatására akár hosszú távon is biztosítják azt, hogy a szervezet képes legyen felismerni a koronavírust, illetve – igaz csak…

Tovább olvasom

Egyre kevesebb magyar elégedett a kormány járványkezelésével

Már a megkérdezettek fele sem érzi úgy, hogy jó döntéseket hoznának Orbán Viktorék a pandémiás helyzetre reagálva – írta meg a HVG.hu. A tavalyi évhez képest több országban jelentősen csökkent azoknak az aránya, akik szerint a kormányuk jól kezeli a koronavírusjárvány okozta helyzetet – derült ki a YouGov kutatásából, amit a The Guardian ismertetett. Ebből kiderült, hogy Magyarországon 17 százalékos a csökkenés (60-ról 43-ra esett vissza), vagyis a magyarok egyre kisebb hányada elégedett azzal, ahogy az Orbán-kormány kezeli a járványhelyzetet. A YouGov felmérés 26 országban több mint 26 ezer fő részvételével készült és…

Tovább olvasom

Majka is a megyei önkormányzat díjazottjai között

A megyei önkormányzat Alkotói díját 2021-ben az ózdi rapper-zenész, Majoros Péter kapta meg. A szociális területen dolgozókat jutalmazták pénteken a megyeházán, ahol átadták a megyei önkormányzat alkotói és a Vay Ábrahám Tudományos díjat is – tudósított a Minap.hu. Idén tízen kaptak Szociális munkáért elismerést. A tudományos díjat Tóth Péter címzetes egyetemi tanár vette át, és Majoros Péter, Majka pedig alkotói díjat kapott.  Az ünnepségen Bánné Gál Boglárka köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy egy közösség akkor jó, ha mindenki megtalálja benne a maga feladatát. A megyei közgyűlés elnöke azt is mondta, hogy hatással vagyunk…

Tovább olvasom