A lakossági fórumon kerek-perec kijelentette Miskolc polgármestere, hogy a vállalkozó engedély nélkül kezdett munkálatokba és a közgyűlés egy friss döntéssel megtiltotta az építkezést a területen.
Tovább olvasomCímke: polgármester
Újra megnyitott az Avasi Kilátó kávézója, de mint minden csoda, ez is csak három napig tart
Több mint két év szünet után ismét megnyitott az Avasi Kilátó kitűnő panorámával rendelkező vendéglátóipari egysége, de egyelőre csak a Borangolás idejére. Hatalmas összefogás kellene ahhoz, hogy ez a csoda ne csak három napig tartson. Most addig fog.
Tovább olvasomMiskolci életkép: 17 centi mély és egy méter hosszú, veszélyes kátyú az úttesten
Külön nehezítés a „játékban”, hogy a kerék nyomvonalán helyezkedik el, ráadásul a kijelölt gyalogátkelőhelyen. A testi épségünkkel való játékot a lakosok sem nagyon díjazzák. Egyre több ilyen rekorder kátyút találunk Miskolcon, a teljes újraaszfaltozás ígérete pedig már régen kipukkadt lufi lett.
Tovább olvasomJakab Péternek elege lett a „semmit sem tudó négy fideszesből”, a miniszterelnöktől várja a választ a miskolci építkezésről
Jakab még a Pegasus kémszoftvert is emlegetni kezdte, nemigen hisz abban a verzióban, hogy a tegnapi sajtótájékoztatót tartó négy fideszes tisztségviselő (köztük Tóth-Szántai József, Alakszai Zoltán és Csöbör Katalin) közül senki ne tudna semmit a rejtélyes miskolci építkezésről. Ezért Orbán Viktornak tett fel hivatalos kérdést az ellenzéki politikus.
Tovább olvasomEgyre érdekesebb: sem Tóth-Szántai, sem Csöbör, sem Alakszai nem tud semmit a titokzatos miskolci építkezésről
A polgármester arról számolt be, hogy az építkezés magánterületen zajlik, erre a beruházó engedélyt nem kért, de egyértelművé tette, hogy fogalmuk sincs, mi és miért épül a területen. Egyre zavarosabb a történet, de Tóth-Szántai József szigorítást lengetett be.
Tovább olvasomVáratlan: hamarosan újra megnyithat a Tündérkert Miskolcon – frissítve!
Komoly fordulat készülőben. A legtöbben már el is könyvelték, hogy a Mályiban megnyitó „Tavak Kapuja Park” átveszi az egykori Tündérkert helyét és végképp el kell temetnünk az emlékét. Most azonban a polgármester egy sokat sejtető poszttal jelentkezett.
Tovább olvasomNemhogy kátyú, szinte szakadék tátong az egyik miskolci utcában
Ha gyalog lépünk bele, azt az egészségünk nem köszönné meg, ha pedig autóval hajtunk a „szakadékba”, akkor a gépkocsink hálálja meg a gondoskodást. Miskolci közutak állapota, 2025 április. Milyen kár, hogy a teljes miskolci újraaszfaltozás fideszes ígérete mára elpárolgott.
Tovább olvasomA polgármester ígérete szerint a Miskolci Nemzeti Színház és a Csodamalom Bábszínház működése is biztosított
Tóth-Szántai József ígérete szerint a következő öt évben nem lesz probléma a színházak működtetésének pénzügyi hátterével.
Tovább olvasomNem áprilisi tréfa: 5,7 milliót költöttek egy földút portalanítására a magyar kormány támogatásával – frissítve
Nem olvastuk félre, valóban ez a hivatalos neve a megnyert pályázatnak, portalanítottak egy földutat egyik legszegényebb megyénkben, ehhez pedig 5,7 milliós támogatást nyert el az önkormányzat. Zabar eddig csak a hidegrekordjairól volt híres, most már a portalanított földútjáról is, ami a lomb nélküli lombkoronasétányhoz hasonló.
Tovább olvasomA Borsod24 megkeresésére módosította vagyonnyilatkozatát a miskolci polgármester és helyettese: kiderült, havonta 3 millióhoz jutnak
Tóth-Szántai József eredetileg kihúzta vagyonnyilatkozatából a keresetére vonatkozó részt, még azt sem írta bele, hogy Miskolc város polgármestere. Lapunk kérdései után az aljegyző kitöltette a fideszes politikussal a hiányzó rovatot, így már tudható, hogy az egykori rádiós jelenleg havonta 2,6 milliót keres. Hollósy András alpolgármester eredetileg szintén elhallgatta 2,3 milliós jövedelmét, illetve a köztisztsége mellett rendszeresen hozzá érkező 352 ezer forintos bevételét, de már ez az adat is olvasható a bevallásban.
Tovább olvasom