Döbbenetes mélyrepülés az állami vállalat részéről, Lázár János pedig látványosan eltűnt a nyilvánosság elől, még mindig nem szólalt meg miniszter létére a vasárnapi komoly balesettel kapcsolatban sem. Kedden délelőtt talán újra beindulhat a forgalom a Keleti Pályaudvarnál.
Tovább olvasomCímke: csőd
Már két éve nem kapják meg az államtól az elnyert napelemes pályázati pénzeket
Teljes káosz alakult ki a 2021-ben meghirdetett napelemes pályázat kapcsán – erről számolt be a HVG.hu. A hírportál szerint több százan futnak a pénzük és a vágyott napelemeik után, mivel a kivetelezőnél pénzügyi nehézségek léptek fel. Ennek oka, hogy a cég több mint 2 éve nem kapja meg az elnyert támogatásokat, miközben a beruházási költségek őket terhelik. Az továbbra is rejtély, hogy mikor akar fizetni a kormány, de a napokban újabb napelemes pályázatot írtak ki, kérdés, hogy az előzmények fényében mennyien mernek majd belevágni egy ilyen projektbe. A 2021-ben meghirdetett…
Tovább olvasomA MÁV csütörtököt mondott, sehol nem lehetett jegyet és bérletet venni Borsodban sem
A folyamatos technikai meghibásodásokat most sikerült egy ilyennel is megfejelni, bedőlt a teljes rendszer, abszolút sehol nem lehetett jegyet és bérletet vásárolni. De akkor mi is a megoldás, ha éppen utazni szeretnénk? Elképesztő események, sikerült valami újat behozni az eddigi sorozatos hibák mellé.
Tovább olvasomSzerettem tanítani, de ez már a csőd – mondja a miskolci pedagógus
Pilz Olivér a a miskolci Herman Ottó Gimnázium matematika, fizika és biológia szakos tanára volt az egyik alapítója a Tanítanék Mozgalomnak. A pedagógussal a 444 készített interjút arról, hogyan látja a saját és a pedagógusok jövőjét a státusztörvény elfogadása után.
Tovább olvasomParragh szerint a jegybank váratlan forintmentő akciója csődhullámhoz vezet
Váratlant húzott a jegybank pénteken: annak ellenére, hogy korábban kijelentették, véget vetettek a kamatemelési ciklusnak, olyan intézkedéseket jelentettek be, melyekkel mégis drasztikusan megemelték azt. A Portfolio megkérdezte Parragh Lászlót a fejleményekről, aki a lapnak borúlátóan és sarkosan fogalmazott. A Magyar Nemzeti Bank mai döntése nyomán várhatóan teljesen kiszárad a hitelpiac a következő időszakban. Vállalkozások tömege fog csődbe menni annak nyomán, hogy nem tudnak majd megfizethető hitelhez jutni” – nyilatkozta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke. Szerinte a drasztikusan megemelt kamatszint mellett sokak már meglévő hitele visszafizethetetlenné válik – a gondot a még…
Tovább olvasomBrutális számok a döntéshozók előtt: Miskolc valóban végveszélyben
Miskolcnak csak a kötelező feladatok biztosításához szükséges energiaellátása 17,5 milliárd forintba kerül 2023-ban a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint – hangzott el a Városvédelmi Egyeztető Tanács szerdai ülésén. A város vezetése a kormányzatnak ma megküldött levelében részletesen ismerteti az eddigi városvédelmi intézkedéseket és az alapfeladatok ellátásához szükséges forrásigényeket. Költségvetési szempontból már a 2022-es évet is veszélyeztetik az elképesztő magasságokba emelkedett energiaárak, 2023 azonban a most megismert számok alapján szinte reménytelennek tűnik – hangzott el a testület egyeztetésen. Ha csak a kötelező feladatokat ellátó szervezetek rezsiköltségeit vesszük figyelembe, akkor a következő…
Tovább olvasomMiskolc: szándékosan az önkormányzatok csődjére játszik a kormány?
Nem volt elég a teljes kivéreztetés a Covid mögé bújva, most már a teljes csőd felé robognak a városok, mindehhez pedig a kormány legújabb intézkedése is kellett. De nem kizárólag az ellenzéki vezetésű, hanem a kormánypárti nagyvárosok is a biztos csőd felé haladnak a Fidesznek köszönhetően. Vajon éppen ezzel akarják majd felszámolni az önkormányzatiságot? Sajtótájékoztatót tartott szerda délelőtt Szarka Dénes, a Velünk a Város frakcióvezető-helyettes, aki az önkormányzatok jelenlegi helyzetéről és a várható kilátásokról beszélt. A részleteket a Minap.hu osztotta meg. A politikus felelevenítette: a tavaszi választások előtt a kormány hatalmas…
Tovább olvasomCsődközeli tüneteket produkál a magyar gazdaság
A hét eddigi hírei alapján nagyon rossz állapotban van a magyar gazdaság. Varga Mihály pénzügyminiszter egyrészt bejelentette, hogy 4,9 százalék helyett 6,1 százalék lesz idén az államháztartási hiány, a 2023-as költségvetést pedig újratervezik, mert az infláció és a gazdasági visszaesés sokkal nagyobb lesz a vártnál. Nem volt jó üzenet, hogy Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a dübörgő infláció ellenére bejelentette a 16 hónapja tartó kamatemelési ciklus végét, de még zárásként 13 százalékra emelték az alapkamatot. Harmadik csapásként hatalmasat zuhant a forint: szerda reggel még 407 forint körül járt az euró árfolyama, most 418…
Tovább olvasomBokros Lajos tömeges vállalati csődökre számít
A volt pénzügyminiszter, egyetemi tanár, közgazdász szerint nemcsak a háború, hanem – ahogy fogalmazott – nyakló nélküli, esztelen, felelőtlen túlköltekezés, a monetáris politika elkésett szigorító lépései is hozzájárultak ahhoz, hogy stagflációs helyzet alakult ki Magyarországon, vagyis amikor a növekvő infláció csökkenő gazdasági növekedéssel párosul – írta az Mfor.hu. A szakember szerint a kialakult stagflációs helyzetben a kormány rövid távon csak aközött választhat, hogy recesszióba nyomja bele az országot még nagyobb kamatemeléssel vagy a recessziótól való félelmében nem megy utána a kamatokkal az inflációnak, ami azt jelenti, hogy még nagyobb lesz az…
Tovább olvasomSokan csak ezekben a hetekben fogják megérteni, mekkora a baj, Eger máris csődközelben
A polgármester több intézmény kapuját is bezárná, akkora a baj. Mirkóczki Ádám szerint az ország a válságot még nem érzi rendesen, de a következő hetekben nagyon is meg fogja. Azon dolgozik Eger, hogy legalább a lakosok minél kevésbé érezzék meg, ha már a városok sorra bedobják majd a törölközőt. Szép világ köszönt ránk ősszel. Mirkóczki Ádám polgármester és Minczér Gábor alpolgármester sajtótájékoztatón jelentette be, hogy válságkezelő javaslatcsomagot állítottak össze, többek között bezárnák a legtöbbet fogyasztó városi intézmények épületeit – írja az Egri Ügyek. Mirkóczki Ádám azt mondta: „Nem tudunk jobb megoldást ennél.…
Tovább olvasom