Személycserékről is dönt a miskolci közgyűlés, Hollósy András két új pozíciót is kaphat

Miskolc pénzügyi helyzete, a tömegközlekedés működése és a városi cégek finanszírozása is napirendre kerül a jövő heti közgyűlési ülésen. A képviselők emellett a térfigyelő kamerarendszer bővítéséről is dönthetnek, a Miskolc Holding hitelszerződését pedig zárt ülésen tárgyalják. Ennél is érdekesebbnek ígérkezhet azonban a bizottsági személycserékről meghozandó döntés.

Tovább olvasom

Magyar Péter megkérdőjelezte a megyei önkormányzatok jövőjét, de a borsodi közgyűlés szerint inkább erősíteni kellene őket

Nem megszüntetni vagy tovább gyengíteni, hanem megerősíteni kellene a megyei önkormányzatokat – lényegében ezt üzente legutóbbi, heti ülésén a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés. A testület 23 igen szavazattal és két tartózkodás mellett fogadott el állásfoglalást a területi önkormányzatok megtartásáról, miután Magyar Péter miniszterelnök szeptember elején megkérdőjelezte a jelenlegi rendszer létjogosultságát.

Tovább olvasom

„Úgy tűnhet, nem történik semmi, de a háttérben zajlik az új miskolci Lidl előkészítése” – Tóth-Szántai József szerint a beruházás a következő szakaszba léphet

A Számozott utcák közelébe tervezett új miskolci Lidl áruház helyszínén egyelőre nem látszanak érdemi építési munkálatok. Tóth-Szántai József polgármester azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy a háttérben zajlik az előkészítés, és csütörtökön újabb fontos döntés kerülhet a közgyűlés elé.

Tovább olvasom

Úgy lebűnözőzte a miskolci közgyűlés tagjait Jakab Péter, hogy még a polgármester is kiakadt

Nem sok idő kellett ahhoz, hogy Jakab Péter visszatérése után felkavarja a miskolci közgyűlés állóvizét. A Nép Pártján elnöke csütörtökön tette le képviselői esküjét, majd első hosszabb felszólalásában élesen bírálta nemcsak a jelenlegi fideszes városvezetést, hanem az előző ciklus ellenzéki vezetését is. Beszédének végén a közgyűlés feloszlatását és új választás kiírását sürgette. Jakab Iski Csaba lemondása után került vissza a testületbe.

Tovább olvasom

Szigorúbb szabályok jönnek több miskolci közterületi probléma miatt

Módosította a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint a közterületek rendjéről szóló önkormányzati rendeletét csütörtöki ülésén Miskolc közgyűlése. A változtatások több, a mindennapokban visszatérő problémára adnak pontosabb szabályokat, egyebek mellett a roncsautók, a szökőkutak, a közkutak és közcsapok használata, a közterületek tisztasága, a gazdátlan állatok etetése és az állattartás területén.

Tovább olvasom

Jakab Péter újra Miskolc közgyűlésében látja el feladatait

Letette esküjét csütörtök reggel Jakab Péter, a Nép Pártján elnöke, aki szeptembertől ismét a grémium tagjaként dolgozik. A politikus a képviselői helyét Iski Csabától veszi át, aki korábban Lehoczki-Spider László halála után látta el a Nép Pártján képviselői feladatait.

Tovább olvasom

Jakab Péter: Nyilván nem örülnek a visszatérésemnek

Mindenképpen érdekes lesz figyelni, hogy a fideszes, illetve a miskolci ellenzéki képviselőkkel hogy alakul a viszony azok után, hogy áprilisban a Tisza Párt hatalmas vereséget mért a Fideszre az országgyűlési választásokon, így némileg a helyi hang is átváltozott.

Tovább olvasom

Petíciót indítottak Miskolc önkormányzatának feloszlatásáért, előrehozott választást követelnek

Az aHang felületén petíció indult Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének feloszlatásáért és előrehozott önkormányzati választás kiírásáért. A kezdeményezést Tóth-Szántai József polgármesternek és a közgyűlés tagjainak címezte Tóth Imre Miklós, a petíció aláírásgyűjtése augusztus 26-án indult.

Tovább olvasom

Rendkívüli közgyűlés: újabb 900 milliót ad Miskolc az MVK-nak, szeptembertől pedig új járatok indulnak

Újabb 900 millió forinttal támogatja az önkormányzat a miskolci közösségi közlekedés működését. A pénteki rendkívüli közgyűlésen arról is szó volt, hogy szeptember 1-jétől jelentősen átalakul az MVK menetrendje: új gyorsjáratok és körjáratok indulnak, valamint korábban nem létező közvetlen kapcsolatok jönnek létre. A közösségi közlekedés helyzetét illetően a frakciók között szinte teljes egyetértés volt abban, hogy az államnak támogatnia kell a városi tömegközlekedést, mert az kormányzati szerepvállalás nélkül fenntarthatatlan.

Tovább olvasom