Tóth-Szántai József megígérte, nem épül SEMMI Szirma és Martin-kertváros között

A lakossági fórumon kerek-perec kijelentette Miskolc polgármestere, hogy a vállalkozó engedély nélkül kezdett munkálatokba és a közgyűlés egy friss döntéssel megtiltotta az építkezést a területen.

Tovább olvasom

A vizsgálat eredménye: minden rendben, folyhat tovább a titokzatos építkezés Miskolcon – de MIT építenek?

Megint kaphattunk érdekes választ a beruházótól, csak egyelőre a lényeget nem tudhatta meg senki, hogy egészen pontosan mit szeretnének megvalósítani a területen. Ráadásul az érkező hírek is ellentmondásosak.

Tovább olvasom

“A titok továbbra is titok maradt” – Hegedűs Andrea a közgyűléstől sem tudta meg, ki és mit épít Miskolc mellett

Az ellenzéki képviselő nagy reményeket fűzött ahhoz, hogy végre vége lesz a titkolózásnak és feketén-fehéren megtudhatja, ki vagy kik állnak a homályos és különös beruházás mögött, amit Martin-kertváros és Szirma között. Helyette a Fidesz-frakció tagjaitól megkapta, hogy hisztéria- és pánikkeltő. Válaszokat? Azt nem kaptunk.

Tovább olvasom

Továbbra is hárít a kormánypárti oldal a Szirma és Martin-kertváros közti beruházásról, de Hegedűs Andrea lép

Az ellenzéki országgyűlési képviselő úgy véli, kicsit sem megnyugtató a “tulajdonos” aláírás nélküli “tájékoztató” írása nem megnyugtató. A Fidesz ezözben látványosan hallgat az egész ügyről az elhíresült négyes sajtótájékoztató óta.

Tovább olvasom

Jogosan aggódtunk? Hirtelen kiderült, hulladékfeldolgozó építésén dolgoznak Szirmánál

Továbbra is rettentően nehéz elképzelni, hogy erről a városi és megyei fideszes vezetésből az égvilágon senki semmit nem tudott volna egy héttel ezelőtt. Most azonban hirtelen elénk tárták a kész terveket, itt bizony hulladékfeldolgozó épülhet. Azt ígérik, nem fogja szennyezni a környezetet.

Tovább olvasom

… és akkor hirtelen eltűnt minden munkagép a rejtélyes miskolci építkezésről

Bár napok óta beszédtéma volt már Miskolcon és környékén, hogy mégis mi ez a hatalmas “valami”, amit éppen a város határában építenek komoly földmunkákkal, óriási területen, igazán hétfőn lett felkapott. Lehetett hatása a túl nagy publicitásnak, mert hirtelen köddé váltak a munkagépek, egy kapavágás sem történt azóta.

Tovább olvasom

Egyre érdekesebb: sem Tóth-Szántai, sem Csöbör, sem Alakszai nem tud semmit a titokzatos miskolci építkezésről

A polgármester arról számolt be, hogy az építkezés magánterületen zajlik, erre a beruházó engedélyt nem kért, de egyértelművé tette, hogy fogalmuk sincs, mi és miért épül a területen. Egyre zavarosabb a történet, de Tóth-Szántai József szigorítást lengetett be.

Tovább olvasom

Titokzatos földmunkák: Miskolc határában hatalmas építkezés zajlik, de senki sem tudja, mi épül

Hatalmas munkagödör, kétemeletnyi földhalmok és teljes információs blokád jellemzi azt a rejtélyes építkezést, amely Miskolc-Szirma és Martin-kertváros között zajlik. A városvezetés mélyen hallgat.

Tovább olvasom

Lángol a Miskolc-Szirma-Martin-kertváros közötti terület

Az összes környező településről jól látni, hogyan pusztít a tűz a megyeszékhely dél-keleti határában. Egy olvasónk videót is készített az eseményekről, melyet cikkünk végén láthatnak. A névtelenséget kérő tudósítónk arról értesített minket, hogy a helyszínen már a tűzoltók is megkezdték a munkát. A tűz leginkább a Bogáncs utcáról vehető szemügyre, a Miskolc-Budapest vasúti vonaltól keletre lángol a növényzet.

Tovább olvasom