Alkotmányellenesnek bizonyult a szolidaritási hozzájárulás – Szopkó Tibor szerint 24 milliárd forinttól esett el Miskolc

Karácsony Gergely főpolgármester keddi bejegyzésében arról számolt be, hogy az Alkotmánybíróság egyhangú döntéssel kimondta, az önkormányzatokat terhelő szolidaritási hozzájárulás eddigi formája alkotmányellenes. A főpolgármester szerint a korábbi kormányok több százmilliárd forintot vontak el az önkormányzatoktól, és azt írta, hogy a kialakult helyzetet az új kormánynak kell orvosolnia.

Tovább olvasom

Tóth-Szántai a szolidaritási adóról: „Az előző kormánytól is kértük, hogy vezessék ki ezt az adót, mert megfulladunk tőle”

Nekünk is ilyen emlékeink vannak az elmúlt évekből, Orbán Viktor regnálása alatt, hogy Tóth-Szántai József és a 2024 ősze óta tevékenykedő fideszes miskolci városvezetés kézzel-lábbal tiltakozott az ellen, hogy Miskolctól súlyos milliárdokat von el a kormány szolidaritási adó néven? A polgármester kiemelte, ők mindig betartják a törvényeket.

Tovább olvasom

Az MSZP is arra buzdít, függesszék fel a szolidaritási adó befizetését

Az MSZP is kezdeményezi, hogy a magyar önkormányzatok – köztük Budapest és a megyei jogú városok – függesszék fel a szolidaritási adó aktuális részleteinek befizetését az új kormány megalakulásáig. A szocialisták szerint a jelenlegi rendszer nem a méltányosságot szolgálja, hanem politikai büntetőeszközként működik, amellyel az ügyvezető kormány tudatosan sújtja a nem kormánypárti vezetésű településeket.

Tovább olvasom

Kormány kontra főváros – borsodi politikusoknál is betelt a pohár

Budapest és a kormány között évek óta feszült a viszony a szolidaritási hozzájárulás miatt, amelynek értelmében az önkormányzatok pénzt fizetnek be a központi költségvetésbe. A főpolgármester hosszas küzdelme azonban mostanra fordulóponthoz érkezett. A kabinet ugyanis kedden rendeleti úton megszüntette a főváros lehetőségét, hogy bíróság előtt jogorvoslatot kérjen az adóval kapcsolatban. A döntés az országos politikai színtéren is komoly visszhangot váltott ki, amelyhez Dr. Fülöp György, Tiszaújváros polgármestere és Dr. Simon Gábor ügyvéd, miskolci ellenzéki politikus is hozzászólt.

Tovább olvasom

Így sújtja a szolidaritási adó a borsodi (és más) településeket

December 23-án jelent meg a kormányrendelet arról, hogy 2026-ban mennyi szolidaritási adót vonnak el Budapesttől, a 23 fővárosi kerülettől és 334 másik önkormányzattól. A nagyobb iparűzési bevétellel rendelkező önkormányzatok elvileg a szegényebb települések támogatására fizetik be az adót egy bonyolult számítás alapján, a gyakorlatban azonban követhetetlen, hogy hova kerül a pénz.

Tovább olvasom

Szembenézés Podcast: Miskolc rosszabb helyzetben van, mint egy éve

Szembenézés podcast

Szarka Dénes és Szopkó Tibor önkormányzati képviselők még nyáron indították el a Szembenézés című podcast műsorukat. A legújabb adásban Miskolc elmúlt egy évéről, a városvezetés teljesítményéről, összeférhetetlenségről és az országos politikai helyzetről is beszélgettek.

Tovább olvasom

Szopkó Tibor: „Pénzt ígértek, nem hitelt!”

Több mint egymilliárd forintos fejlesztési hitelt vesz fel Miskolc. A kormány hozzájárulásáról szóló határozat a Magyar Közlöny augusztus 5-ei számában jelent meg. Szopkó Tibor emlékeztet, a kormányzati elvonásokkal együtt már a 7 milliárdot is meghaladja az összeg, ami a város büdzséjéből kimegy, ezt pedig nem képes ellensúlyozni 2,7 milliárdos állami támogatás.

Tovább olvasom

A főváros és Miskolc közti különbség – ha nem hagyják annyiban a város kormányzati kizsebelését, lehet nyerni

Lázár János és Tóth-Szántai József

Budapest nem ült ölbe tett kézzel az elképesztő mértékű kormányzati sarc (leánykori nevén: szolidaritási adó) láttán és sikerült is csatát nyerni, ezzel visszakapni a pénzt. Miskolcon ilyen akaratot nem láthatunk a városvezetés részéről. Ez egy hatmilliárdos kérdés.

Tovább olvasom

Miskolcra kitehetjük a „fejlesztés elmarad” táblát

Tejjel-mézzel folyó Kánaánt ígért Miskolcnak a tavaly júniusi önkormányzati választási kampányban Tóth-Szántai József függetlennek mondott, de a Fidesz által támogatott polgármester. A választók valóban elhitték, hogy egy kormányközeli képviselőtestület megnyitja a pénzcsapokat, és jut majd mindenre. Az akkori ígéret szerint leaszfaltozzák a város minden útját, elindul a tömegközlekedésben a járatsűrítés, sőt, visszaállítják a 2019. előtti MVK menetrendet.

Tovább olvasom

Megroppantja-e a miskolci tömegközlekedést a kormányzati kifosztás?

A Fidesz-kormányzat idén 6 milliárd forintot von el Miskolctól. A szolidaritási adó 5,3 milliárd forintot tesz ki, de derült égből villámcsapásként tavasszal újabb 700 milliót vett el a kormányzat a Versenyképes Járások Program alapjába, amelyet már beterveztek a 2025-ös költségvetésbe.

Tovább olvasom