Kidobott állatok és állatkínzás miatt bedühödött a BAZ megyei város polgármestere, bizonyítékokat is szerzett, az elkövetőket pedig nyilvánosan megnevezné

Azért lett ennyire mérges Encs polgármestere, mert az állatot kihajítók esélyt sem adtak volna a kiskutyák megmentésére, de szerencsére mégis rájuk találtak. Egy nem élte túl, a többinek még adott a sors egy lehetőséget. A város első embere sikerrel gyűjtött bizonyítékot, amit átadott a hatóságoknak, az eljárás lezárása után pedig azt ígéri, megnevezi az elkövetőket.

Tovább olvasom

Fejlesztésekről és lakóövezeti telekértékesítésről döntött az encsi képviselő-testület

Rendkívüli ülést tartott az encsi képviselő-testület, ahol több önkormányzati fejlesztés elindításáról, illetve előkészítéséről született döntés. A tervek között út- és járdafejlesztések, intézményfelújítások, energetikai beruházások, valamint új lakóövezeti telkek értékesítése is szerepel.

Tovább olvasom

Erősödik a szlovákiai deportálás-botrány: egy személyként látszik megmozdulni a BAZ megyei települések vezetése

Encs polgármestere kifejezetten kéri, ne adjon el senki ingatlant most, mert így élnek vissza vele. Bár az elképesztő ügy a nagyközönség számára még csak két nappal ezelőtt pattant ki, jócskán voltak előjelei, miszerint Szlovákiából 2-300 mélyszegénységben élő cigányt kívánnak áttelepíteni BAZ megye különböző járásaiba. Egyre világosabb, miért volt az utóbbi években ennyire kelendő a magyarországi ingatlan a szlovák vevők számára.

Tovább olvasom

Lázár komoly és költséges ígéreteket tett Encs városa számára – a választások utánra

A bánya miatt megnövekedett áthaladó forgalom miatt megoldást kértek a minisztertől, aki ugyan gyors változást nem foganatosított és nem is ígért, annál inkább egy elkerülő megépítését a 39-es úthoz, ami Encsen kívül más településeket is elkerülne. Hogy mikor? Ez már fogósabb kérdés, de nem mostanság.

Tovább olvasom

Lehetne emberi kampány is Encsen: „Ne helyezzük a kialakult politikai kultúra megélését az emberi kapcsolataink elé”

A polgármester pártpolitikától abszolút független (sem Fideszhez, sem Tiszához, sem másik párthoz nem húzó) bejegyzése követendő példa lenne a magyar lakosság számára, ám most túl magasra csapnak az indulatok. Abszolút békéltető bejegyzéséhez így már érkeztek is a kötekedők.

Tovább olvasom

Több mint 150 millió forintos beruházással Encs végre elvesztheti „zsákfalu” jellegét

Immár hivatalos okirattal rendelkezik a városvezetés, ami azt jelenti, hogy az önkormányzat önerejéből származó források 146 700 000 forint uniós támogatással egészülnek ki. Ez lehetővé teszi az Encs-abaújdevecseri Maróka dűlő útjának fejlesztését, ami nagy előrelépést jelenthet a borsodi településnek.

Tovább olvasom

Felcsillant a remény Encsen a bevásárlóközpont ügyében

Hiába döntöttek úgy az encsiek még 2021-ben, hogy fontos lenne számukra egy úgy bevásárlóközpont, a beruházáshoz kormányzati engedélyre van szükségük a plázastop törvény miatt. Eddig pedig nem sikerült a kormányt meggyőzniük. Lázár János építési és közlekedésügyi miniszter sárospataki fóruma után azonban újra felcsillant a remény.

Tovább olvasom

Uszodából élményközpont Encsen: egykor téglajegyek, most EU-s pénzek segítettek

Encsi Élményközpont

Szombaton ünnepélyes keretek között adták át Encs új Élményközpontját, amely a város egykori uszodájának épületében kapott helyet. A létesítmény átalakulása egy közel négy évtized óta tartó fejlődési folyamat része, amely jól mutatja, hogyan lehet egy közösség kitartásával és európai uniós támogatással régi álmokat új köntösben megvalósítani.

Tovább olvasom