Elkészült a barlangfürdő, a kivitelező átadta a területet Miskolc önkormányzatának, a rövid tesztüzem és a megnyitás maradt hátra

Majdnem két éve már, hogy 2024. szeptemberében súlyos tűzeset történt a Miskolctapolca Barlangfürdőben, aminek következtében a tetőszerkezet nagy része leégett és a komplexum használhatatlanná vált. Hihetetlenül hosszú várakozás és késlekedés után a jelek szerint egy hét múlva végre újra megnyit a fürdő – igaz, a gyógyászati részleg nélkül.

Tovább olvasom

Bőven voltak nehézségek, de elkészült és sikerült átadni az új ózdi központi játszóteret

Több tornyos vár, drótkötélpálya és hinta várja a kilátogató családokat. Bár az irányító hatóság el akarta venni az összeget Ózdtól, több hónapnyi lobbitevékenységgel mégis sikerült megvalósítani, ráadásul némi pénzt is megtakarítva.

Tovább olvasom

Szinte titokban adták át a vasútállomást, hogy csak fideszesek vághassák a szalagot és pózolhassanak

Pedig a független polgármesternek és egy seregnyi szakembernek is hatalmas szerepe volt a felújítások tető alá hozásában. Itt nem volt fontos meghívni a település első emberét, ám a szomszéd városban igen, egy véletlen folytán ott fideszes a polgármester is. Különös ország a miénk, főleg így a kampányhajrá során.

Tovább olvasom

Gyáravatás, milliárdok és kampány: Szijjártó Péter egy nap alatt letudta BAZ megyét – de kinek szólt valójában az üzenete?

Pénteken Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe érkezett Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter sátoraljaújhelyi és miskolci szereplése első ránézésre klasszikus gazdaságfejlesztési sikertörténetként volt tálalva, milliárdos beruházásokról, új munkahelyekről és nemzetközi cégek érkezéséről szólt. A részleteket közelebbről nézve azonban egyértelműen kirajzolódik, hogy mindez csak egy időzített kampánykörút része volt, amelynek célja a kormánypárti jelöltek megerősítése a 2026-os választás előtt.

Tovább olvasom

A Fidesz ünnepélyesen, egyházi áldással átadott egy útszakaszt, aminek utolsó 140 métere nem is készült el (videóval)

Ott van az új aszfaltozott út, kivéve az utolsó 140 métert, ahova csak zúzott követ hajítottak le, mert nem volt rá pénz. A külsőségek most is megvoltak, szalagvágás, még az utóbbi időben lassan megszokott egyházi áldás is az útszakaszra, ám van egy bökkenő, az út nem készült el rendesen. „Jóvanazúgy” – gondolták a felelősök.

Tovább olvasom

Javulhat a helyzet a kampányhajrában, „új” kormányablakot és rendőrőrsöt kapott a problémás Újgyőri főtér

Az áprilisi betöréssorozatot követően a környék dolgozói, lakosai kijelentették, magasabb szintű rendőri jelenlétre vágynak, mert a miskolci közbiztonság (beleértve igen erősen az Újgyőri főteret) tarthatatlanul borzalmas szintre süllyedt. Bár tavaly év végére ígérték, három hónap csúszással a kampányhajrára sikerült teljesíteni az ígéretet.

Tovább olvasom

A tervek szerint több tucat új munkahely jöhet létre hamarosan Szerencsen – átadták az új energetikai mérőeszköz gyárat

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtökön a Metrinox Zrt. új gyártóüzemét Szerencsen, amely a hazai energetikai ipar egyik meghatározó fejlesztésévé válhat a következő években. A beruházás célja nem csupán a földgázmérők gyártásának és hitelesítésének magyarországi megerősítése, hanem a digitális okosmérési technológiák elterjedésének elősegítése is.

Tovább olvasom

Átadtak egy 12 kilométeres BAZ megyei közutat – ismét szalagátvágás és a szakasz megszentelése volt a menü

Ebben a kampányidőszakban lassan a célegyenesbe érkezünk, egyre több a tömeges fideszes szalagátvágás, valamint újabb elemként mostanában divat lett a járdák, utak, helyiségek egyházi megszentelése is. A bejegyzésen nagyon sokan elmosolyodtak és nem az útfelújítás miatt.

Tovább olvasom

Csöbör Katalin büszkén jelenti, hogy a hét közepén átadták a 3-as főút lezárt sávjait – legalább ez sikerült

Igaz, hogy a munkálatok bő egy hónapig tartottak, addig az átlagosnál is sokkal borzalmasabb volt a közlekedés a Pesti úton és környékén. De ez legalább elkészült és át is adták a forgalomnak, nem úgy, mint az M30-ast, amin továbbra is megy a huzavona, lassan két éve.

Tovább olvasom