Mónus Márton fotóriporter készített egy fotósorozatot a Sajó-völgy fullasztó levegője címmel, amit azóta számos díjjal elismertek. Idén ugyanezzel az alkotással elnyerte a Társadalomábrázolás, dokumentarista kategória első helyét a Magyar Sajtófotó Pályázaton. A budapesti alkotó három évvel ezelőtt egy fényképezőgéppel a nyakában megjelent a Sajó-völgyben, azóta pedig rendszeresen visszajár fontosabb családi eseményekre: keresztelőkre és születésnapokra. Nem csak fotózni.
Tősgyökeres budapestiként honnan jött az ötlet, hogy elmerüljön a borsodi kistelepülések mindennapjaiban?
Három évvel ezelőtt az interneten találtam egy Sajószentpéteren készült videóriportot, ahol a helyiek a szennyezett levegőre panaszkodtak. Rögtön arra gondoltam, hogy ezt fényképeken megörökítve még nem láttam. Talán pont ebben a videóban szólalt meg F. Nagy Zsuzsa, a Zöld Kapcsolat Egyesület vezetője, akit később megkerestem és ő segített kapcsolatot teremteni az itt élőkkel. Végül egy ózdi családdal kialakult a kölcsönös szimpátia és ők lettek a helyi idegenvezetőim. Főként Ózd és Sajónémeti mindennapjait ábrázolja a sorozat.
Egészen személyes képeket is készített. Ott volt a hálószobában, a családi összejöveteleken, sőt még egy szűk körű temetésen is. Hogyan fogadták a helyiek önt és a fényképezőgépet?
Meglepően jól. Elmondták, hogy a súlyosan szennyezett levegőnek ők is részesei és részben okozói, de ezen ők is változtatni szeretnének. Tehát bátran vállalták a szereplést és a jelenlétemet. Természetesen az elején volt egy kis zavar, hogy ez miként működik. Eleinte pózoltak, vagy odahívták a szomszédot, hogy ő is szerepeljen a képen. De utána ezt megbeszéltük: mondtam, hogy nagyon szívesen elkészítem nekik ezeket a fotókat – összeállítottam egy fotóalbumot, amit megkaptak – , de nekem az volna a legjobb, ha természetesen viselkednének, mintha én is egy családtag lennék.
Mennyi időt kellett eltöltenie a környéken ahhoz, hogy elégedett legyen a végeredménnyel?
Egy-egy napra mentem, de előfordult, hogy egyhuzamban akár két napot is eltöltöttem Ózdon, Sajószentpéterin és a környező településeken. Szépen lassan megszokták, hogy van itt egy furcsa ember Budapestről, aki fényképezget. Nagyon pozitív élmény volt, hogy elfogadtak és egyáltalán nem törődtek azzal, hogy mit csinálok. Az ózdi családdal kialakult egy kellemes kapcsolat, tudunk egymásról, azóta is rendszeresen visszajárok. Gyakran meghívnak családi rendezvényekre, a közeljövőben egy keresztelőre fogok ellátogatni. Azóta már egyenesbe jöttek, lett munkájuk, rendbe hozták a házat és teljesen átálltak fatüzelésre.
A Sajó-völgy évek óta Európa eddig legszennyezettebb levegőjű területének számít. Lát rá esélyt, hogy a fotósorozat és a nyilvánosság kimozdítja a füstből a környéket?
Azzal, hogy a problémát felszínre hozzuk és megmutatjuk, reális esély van arra, hogy ez a helyzet változzon. De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy van itt egy kiváltó tényező, ez pedig a szegénység. Ha a gyerekem fázik és nincs más opció, akkor rongyokkal és PET-palackkal fogok fűteni. Számomra az is megdöbbentő élmény volt, hogy ez nem kizárólag a rászorulók gyakorlata. Láttam olyan portát, ahol szép autó áll a feljárón és a drága ház kéményéből ugyanaz a fekete, szennyezett füst ömlik. Ez gondolom a nemtörődömség és a kényelem, így egyszerűbb megszabadulni a hulladéktól.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
