Csodálatos orvosi bravúr a Honvédkórházban, méhen belül mentettek életeket

Magyar és osztrák orvosok együttes erőfeszítésével a magzat és a kismama életét is sikeresen megmentették egy bravúros beavatkozással. A gyermek később ugyan koraszülötten jött világra, de egészségesen, úgyhogy a korábbi beavatkozás tökéletes sikerrel zárult, amivel rögtön két emberéletet is megmentettek az orvosok. A Honvédkórház a hét elején számolt be egy komoly problémát jelentő terhesgondozásról a Facebook-oldalán – írja a Femcafe.hu. Egy kismamánál a 26. terhességi héten észleltek az életet veszélyeztető állapotot. Mint posztjukban írják, a grazi egyetemi klinikával megvalósuló, legmagasabb szintű szakmai összefogásnak köszönhetően lehetőség nyílt az állapot méhen belüli…

Tovább olvasom

Borkai Zsolt halálhíre terjed, ám az érintett üzeni, köszöni, jól van

Már találkozott saját halálhírével az interneten és más fórumokon, de ismételten csak cáfolni tudja ezt a hamis értesülést. Kiemelte, nem szerzi meg senkinek ezt az örömet, hogy önként a halált válassza, sportolóként erős és már kezd kijönni a gödörből. Valószínűleg már olvasóinkhoz is eljuthatott a híre annak, hogy Borkai Zsolt tegnapelőtt öngyilkosságot kísérelt meg és kórházban van. Győrből jelentik: az egészen konkrét részleteket tartalmazó állítás többször is eljutott már az elmúlt hetekben egyes helyi sajtóorgánumokhoz, akár egy láncüzenet. Egy nagyobb hullám november elején Budapestig is elért, akárcsak a mostani. Annak…

Tovább olvasom

Óriási botrány: fizikai és szexuális erőszakkal vádolja édesapját az úszónő, Szilágyi Liliána

Évek óta ismerjük az úszóversenyekről és a képernyőről, sokan csak “a furcsa lánynak” tartottuk. Most azonban megnyílt és mindent kitálalt a múltjáról. Saját édesapját, dr. Szilágyi Zoltánt vádolja azzal, hogy lelkileg, fizikálisan és szexuálisan is bántalmazta gyermekkorától kezdve. Ismét egy botrány körvonalazódik az úszósport világában. Az érintett gyermekekkel foglalkozó úszóedző is. Szilágyi Liliána maga tette közzé hosszú beszámolóját a Facebookon. Gyaníthatjuk, jócskán lesz visszhangja a vallomásnak. “Bántalmazott vagyok. 25 év után készen állok kimondani a valaha létezett legnehezebb szavakat számomra. Megannyi fájdalom és küzdelem után, felállok és bármennyire is tudom,…

Tovább olvasom

A háziorvosok felháborodtak Müller Cecília kötelező oltásos, bírságot kilátásba helyező kijelentésén

Kötelező lesz a háziorvosoknak még jobban belefolyni az ügybe, még több időt szentelni (plusz javadalmazás nélkül) a kötelező oltásoknak, bármennyire is leterheltek. Ezt természetesen nem hagyták szó nélkül. Különösen sérelmezik a 30.000 és 5 millió forint közti büntetés kilátásba helyezését Müller Cecília részéről. Várható volt, hogy gyorsan reagálni fognak erre a hirtelen bejelentett új kötelezettségre, a részletekről a Blikk.hu számolt be. A Müller Cecília nevével fémjelzett tegnapelőtti rendeletről már hallottunk, ami szerint 2022 januárjában minden háziorvosnak vállalnia kell legalább egy hétvégét, amikor koronavírus elleni védőoltást adnak be, és ha az adott…

Tovább olvasom

Damu Roland halála után azonnal mocskolódó kommentek árasztották el Vajna Timi oldalát, gyorsan lépett

Az interneten szórták a válogatott szitkokat Damu egykori párjára, akit alapvetően a színész haláláért okolnak. Olyan mértékű mocskolódásba csapott át a dolog, hogy Vajna Tímea gyorsan le is tiltotta a hozzászólásokat saját oldalán. December 27-én délelőtt érkezett a hír, hogy 47 éves korában elhunyt Damu Roland színész. Damu korábban Vajna – akkor még Palácsik – Tímea párja volt, ám kapcsolatuknak drámai vége lett. A színészt ugyanis nemi erőszak és bántalmazás miatt jogerősen elítéltek, melynek következtében három évet töltött börtönben – írja az Nlc.hu.  Szabadulása után Damu is próbált új életet kezdeni. Ám…

Tovább olvasom

Versenyző fiatalok okoztak halálos balesetet, a 10 éves kisfiú fadíszítés közben tudta meg édesanyja halálát

Ábel azóta vigasztalhatatlan. December 24-én délután azért kellett meghalnia a kisfiú édesanyjának, mert egy 22 éves, BMW-vel száguldozó fiatal óriási sebességgel belecsapódott a szabályosan közlekedő gépkocsiba. Az édesapa közös gyermekükkel, Ábellel díszítette a karácsonyfát, Viktória pedig éppen a fiú ajándékával tartott hazafelé, amikor szabályosan közlekedő autójába a Soroksári úton irdatlan sebességgel belecsapódott egy BMW – írja a Blikk.. A kocsi 22 éves sofőrje a barátjával versenyzett, valószínűleg ezért nem vette észre a piros lámpánál várakozó édesanyát. Viktóriának esélye sem volt a túlélésre, az ütközés pillanatában meghalt. – Ezt nem lehet feldolgozni –…

Tovább olvasom

Több százezer autó gyártása csúszhat Magyarországon

Az AutoForecast Solution adatszolgáltató szerint csaknem 300 ezer jármű gyártása csúszik már most Magyarországon az alkatrészhiány miatt, míg az IHS Markit előrejelzése alapján összességében akár 500 ezer jármű is érintett lehet – idézi a kutatásokat a Menedzsment Fórum cikke, hozzátéve, hogy a valós helyzetet még ezek a jóslások is messze alulmúlhatják. A lap emlékeztet: részben a karantén miatt megnövekedett szórakoztató elektronikai termékekre való igény, részben az elektromos autók iránti kereslet növekedése miatt az év elején komoly chiphiány nehezítette az autógyártást a világon, így a Magyarországon működő autógyárakban is. A problémáról akkor a…

Tovább olvasom

Júniusig lehet lejárt személyit, diákigazolványt vagy forgalmit használni

Január 1-jétől hatályát veszti az okmányokról és ügyintézésről szóló kormányrendelet, amely szerint a veszélyhelyzet után 60 napig érvényesek a járvány alatt lejárt okmányok – vette észre a Magyar Közlönyben a Napi.hu. A kormány 500/2020. (XI. 13.) számú rendelete korábban arról határozott, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt a magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos, lejáró hivatalos okmányok, a személyi, a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki vizsga érvényessége és a diákigazolványok a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig még érvényesek. (A 60 napos mentesség elég volt ahhoz, hogy akinek az első veszélyhelyzet alatt járt le egy…

Tovább olvasom

Szabadnapos rendőr csípte nyakon a tolvajt Kazincbarcikán

Lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 39 éves ormosbányai férfival szemben. A nyomozás adatai szerint az elkövető 2021. november 8-án 17 óra előtt lopási szándékkal bement, egy kazincbarcikai társasház egyik nyitva felejtett lakásába. Az ingatlan tulajdonosai észlelték az otthonukban engedély nélkül benntartózkodó férfit, és értesítették az egyik kazincbarcikai rendőr ismerősüket. A szabadnapos járőr a helyszínre sietett, szolgálatba helyezte magát, majd intézkedés alá vonta a tolvajt, illetve segítséget kért a kollégáitól telefonon. A kiérkező egyenruhások előállították a férfit a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként…

Tovább olvasom

Jó helyen végzett a Miskolci Egyetem a QS nemzetközi rangsorában

A napokban tette közzé legfrissebb 2022-es hivatalos regionális rangsorát a londoni székhelyű QS nemzetközi egyetem-rangsoroló cég. A listán szereplő 450 intézmény közül a Miskolci Egyetem (ME) a 140. pozíciót szerezte meg. Erre a listára úgy lehet felkerülni, ha az adott egyetem az elmúlt évben minimum 100, a Scopus nemzetközi tudományos adatbankban is látszó tudományos művet publikált. Ezt a szintet a Miskolci Egyetem 2005 óta minden évben teljesítette. 2020-ban átlagban minden nap megjelent egy miskolci Scopus-cikk, idén pedig már ezt az értéket is túlteljesítette az intézmény. Magyarország a „Feltörekvő Európa és…

Tovább olvasom