Így töltik a nyarat a borsodi celebek

Tombol a hőség, igazi nyári napokat élünk, így annak jártunk utána, hogy a borsodi származású sztárok hogyan hűsítik magukat és mivel töltik napjaikat. Az egyik legismertebb híresség, Vajna Tímea a Herman Ottó Gimnáziumban érettségizett, majd a Miskolci Egyetemen szerzett diplomát. Igazán ismertté Damu Roland párjaként vált, különösen azt követően, hogy bántalmazással és szexuális bántalmazással vádolta a színészt. Ezt követően ismerkedett meg az azóta elhunyt Andy Vajna magyar-amerikai filmproducerrel, akivel 2013-ban házasodtak össze. A hölgy nyara igazán izgalmas. Az elmúlt napokban Görögország luxusnyaralóhelyéről posztolt közösségi felületeire, előtte pedig Mexikóban járt. Követőit…

Tovább olvasom

Amerikai állampolgár lett Vajna Tímea, így végre hozzájut az öröksége egy jelentős részéhez

Információk szerint nagyjából hárommilliárd forinthoz fér hozzá így, hogy kilenc év után végre megkapta az amerikai állampolgárságot. Vajna Tímea kilenc év óta szerette volna elérni, hogy amerikai állampolgár legyen, és most végre sikerült neki – írja a Blikk. A nagyszerű hírről közösségi oldalán számolt be: “Amerikai állampolgár vagyok. Kilenc év után! El sem hiszem. Holnap lesz az eskütétel” – írta Andy Vajna özvegye. Mint azt néhány éve Vajna Tímea elárulta: egykori férje is azt akarta, hogy amerikai állapolgár is legyen. De nem csak ez áll a háttérben, ugyanis az örökölt…

Tovább olvasom

Agyrém: Vajna Tímea szerint nem orosz rakéta, hanem gázrobbanás okozhatta a lyukat a sérült kijevi lakóépületben

Ennyire hatásos a magyarországi televíziók orosz háborús propagandát sulykoló, egyoldalú híradása. Mindig abban kell reménykedni, hogy ezt Vajna Timi nem gondolhatta komolyan. De sajnos kiposztolta. Az írást Hadházy Ákos szúrta ki a közösségi médiában, majd beszámolt róla a Facebookon. “Vajna Tímea posztja szerint nem az agresszor oroszok rakétája, hanem gázrobbanás okozhatta a kijevi lakóház sérülését Sajnos nem tehetjük meg, hogy ne foglalkozzunk ilyen ostobaságokkal. Nem tehetjük meg, hogy nem vesszük észre az orosz és a magyar propaganda jelentőségét. Ennek eredménye az, hogy ilyen posztok születhetnek megtévesztett, a valóság ellenőrzésére kevésbé…

Tovább olvasom

Damu Roland halála után azonnal mocskolódó kommentek árasztották el Vajna Timi oldalát, gyorsan lépett

Az interneten szórták a válogatott szitkokat Damu egykori párjára, akit alapvetően a színész haláláért okolnak. Olyan mértékű mocskolódásba csapott át a dolog, hogy Vajna Tímea gyorsan le is tiltotta a hozzászólásokat saját oldalán. December 27-én délelőtt érkezett a hír, hogy 47 éves korában elhunyt Damu Roland színész. Damu korábban Vajna – akkor még Palácsik – Tímea párja volt, ám kapcsolatuknak drámai vége lett. A színészt ugyanis nemi erőszak és bántalmazás miatt jogerősen elítéltek, melynek következtében három évet töltött börtönben – írja az Nlc.hu.  Szabadulása után Damu is próbált új életet kezdeni. Ám…

Tovább olvasom

Eljegyezték Vajna Tímeát

A hírt a modell jelentette be közösségi oldalán – írja az Index. Bejegyzéséből kiderül az is, hogy Kalifornia egyik tengerparti településén, Montecitóban mondott igent párjának. “Nem gondoltam, hogy készen állok erre, de annyira jó voltál hozzám. Hagytam, hogy magával ragadjon az érzés, és lassan rájöttem, hogy beléd szerettem” − írta Vajna Tímea Instagram-oldalán. Andy Vajna halála után már volt egy kapcsolata a magyar modellnek, azonban Zolival március 8-án bejelentette, hogy szakítottak. A bejegyzés megtekintése az Instagramon Timea Vajna (@timeavajna) által megosztott bejegyzés via Index.hu, Fotó: Vajna Tímea Instagram

Tovább olvasom

Vajna Tímea a 850 milliós budai ingatlana mellé most vett egyet kétmilliárdért Beverly Hillsben

Köszöni szépen a busás örökséget a milliárdos exfeleség, most ingatlanokba fekteti vagyonának egy részét. A 2019-ben meghalt Andy Vajna felesége, Vajna Tímea lassan egy éve él az Egyesült Államokban. A Dirt cikke szerint, amit a Story Magazin szemlézett, az özvegy 120 millió dollárt örökölt néhai férjétől, amiből egy lakást is vásárolt – írja a Blikk. Vajna Tímea nemrég közel ötmillió dollárért adta el a Sunset Tripnél található birtokát. Az új házat pedig 8,9 millió dollárért vásárolta Beverly Hillsben. Andy Vajna özvegye egyébként nem csak az Egyesült Államokban fektetett ingatlanba. Vajna Tímea 850 millió forintért vásárolt…

Tovább olvasom

Most mi lesz velünk? Vajna Timi szakított új szerelmével, ennyi volt

Andy Vajna oldalán tovább bírta, Tímea azonban most ismét magányos Amerikában. Noha Andy Vajna (†74) iránt érzett szerelme talán soha nem múlik, úgy tűnt, Vajna Tímea (38) mégis újra megtalálhatja a boldogságot. Erről a Blikk.hu számolt be.Egykori férje jóbarátja, Zoltán kezdetben csak védelmezőként, pártfogóként állt a gyászoló özvegy oldalán, ám egyre közelebb kerültek egymáshoz, és Timi végre újra elkezdhetett abban bízni, hogy vár még rá a szerelem. A kapcsolatnak azonban most vége: megtudtuk, a pár útjai elváltak egymástól. Szakítottunk –közölte lapunkkal az üzletasszony, reagálva a szerelmi életéről szóló korábbi találgatásokra.…

Tovább olvasom

Vajna Tímea kiakadt a vírushelyzet miatti tartós zárva tartások miatt

Andy Vajna özvegye szerint ez a mostani helyzet és annak következményei már rosszabbak, mint maga a vírus. Vajna Tímea Instagram-sztoriban osztotta meg, hogy mi a véleménye az éttermek zárva tartásáról, erről az Index.hu számolt be. Los Angelesben is végre kinyitott minden étterem… Miamiban meg már régóta… nem győzöm nézni az Insta-sztorikat isteni kajákról és jó hangulatról… Mikor engedik meg már Magyarországon is, hogy kinyissanak az éttermek?? Mindenki tönkremegy így… és depressziós lesz már… ebbe az egész…ba.  Emellett azért természetesen a biztonságot is fontosnak tartja.  Vigyázzunk az idősekre, és étterembe menet hordjunk maszkot, és…

Tovább olvasom

Vajna Tímea 40 milliárdos örökségért harcol

Közel két éve már, hogy Andy Vajna filmproducer és üzletember 74 éves korában elhunyt, de özvegye, Vajna Tímea továbbra sem jutott hozzá a jelentős örökségéhez – írta az Index. A Blikk úgy tudja, hogy az özvegyet érzelmileg nagyon megviseli a közel negyvenmilliárd forintért folyó jogi procedúra, holott a végrendelet szerint egyértelműen övé a vagyon. Rendkívül bonyolult az amerikai cégháló, amit Andy Vajna a halála előtt kezdett teljesen átalakítani. Könnyen el lehet veszni az útvesztőkben, Timi próbál helytállni, de való igaz, hogy nagyon kimerítik érzelmileg ezek a csaták a bíróságon –…

Tovább olvasom

Az “elszegényedett” Vajna Tímea mellett villantott Amerikából, ahová magángéppel utazott

Ahhoz képest, hogy elmondása szerint enni sincs pénze, Vajna Tímea nemrég magánrepülővel utazott vissza Amerikába, amiről több képet is posztolt az Instagram-oldalára. De a kommentelők ahelyett, hogy az aranyos macskáitól olvadoztak volna, nekiestek az özvegynek, hogy ahhoz képest, hogy „szűkölködik”, mégis telik egy magángépre. Tímea ezeket a hozzászólásokat teljesen figyelmen kívül hagyta. Néhány nappal később pedig egy olyan fotót rakott ki, amin nemcsak formás lábait, de a mellét is megvillantotta a követőinek. Tímea a fotó mellé csak ennyit írt: „My fav dance style is rumba (A kedvenc táncstílusom a rumba)”.…

Tovább olvasom