Elkerülhető tragédia Miskolcon, egy szemeteskocsi tolatva ütött el egy gyalogost, akin már nem lehetett segíteni

A döbbenetes baleset a Selyemréten történt, ahol egy tolató szemétszállító autó elsodort egy mögötte elhaladni kívánó gyalogost, aki a kórházig még eljutott, később azonban életét vesztette.

Tovább olvasom

Részvétét fejezte ki az M3-ason felborult lengyel turistabusz sofőrje

Ügyvédjén keresztül tolmácsolta együttérzését az M3-as autópályán történt tragikus buszbaleset érintettjeinek és a hozzátartozóknak a járművet vezető férfi. A tizenkét halálos áldozatot követelő szerencsétlenség gyanúsítottjaként letartóztatott sofőr azt üzente, rendkívül megviselték a történtek, az eset körülményeinek tisztázása jelenleg is folyamatban van.

Tovább olvasom

Megszületett a döntés, letartóztatták a lengyel buszsofőrt

Elrendelte a Miskolci Járásbíróság az M3-as autópályán történt halálos buszbaleset lengyel sofőrjének letartóztatását. A férfi ellen halálos tömegszerencsétséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása miatt folyik büntetőeljárás.

Tovább olvasom

Lengyel tömegszerencsétlenség: őrizetben a sofőr, elindult az eljárás a BAZ megyei főkapitányság beszámolója szerint

Halálos tömegszerencsétlenség gondatlan okozása miatt indított eljárást a rendőrség annak a busznak a vezetője ellen, amely vasárnap hajnalban szenvedett súlyos balesetet az M3-as autópályán. A lengyel zarándokokat szállító autóbusz tragédiájában tizenkét ember vesztette életét, a sofőrt pedig őrizetbe vették. Letartóztatásáról a napokban dönthet a bíróság.

Tovább olvasom

Nem a mezőkeresztesi volt az első súlyos zarándokbusz-baleset Magyarországon – de miért jár ennyi lengyel Međugorjéba?

Huszonnégy év különbséggel két súlyos lengyel zarándokbusz-baleset történt Magyarországon, és a két tragédiát nemcsak az áldozatok nemzetisége köti össze. A 2002-ben a Balatonnál szerencsétlenül járt zarándokok Međugorjéba tartottak, a vasárnap hajnalban Mezőkeresztes közelében balesetet szenvedett csoport pedig éppen onnan igyekezett haza Lengyelországba. De mi ez az alig néhány ezer lakosú bosznia-hercegovinai település, amely évente zarándokok millióit vonzza, és miért olyan fontos éppen a lengyelek számára?

Tovább olvasom

Tragédia a hejőkeresztúri tónál, életét vesztette egy férfi a vízben, már a mentőcsapat sem tudott rajta segíteni

Riasztást kapott a BAZ megyei tóhoz a Neptun Mentőcsapat, a felborult csónak utasát végül megtalálták, de már a bejelentés is túl későn érkezett, már csak a holttestét tudták a felszínre hozni.

Tovább olvasom

A Spider Mentőcsoport kutyái találták meg a Tiszában elmerült fiatalt

Sikerrel zárult, ugyanakkor tragikus eredménnyel végződött az a kutatás, amelyben a miskolci Spider Mentőcsoport is részt vett a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszakóród térségében. A speciális mentők egy, a Tiszában elmerült fiatal felkutatásában segítették a társszervezetek munkáját.

Tovább olvasom