„Hat év alatt nem tudtam annyit elérni, hogy egy diákom megtanulja: mindig és mindenkor hitelesnek kell lenni, igazat kell mondani! Akkor is, ha nem lesz belőle hasznom!” Pénteken országszerte, Budapesttől Miskolcig tüntetések sorára került sor a tanárok helyzetének javítása érdekében. Az eseménysorozatról a kormányzati média is beszámolt, bár elferdítve a valóságot. Így tett Deák Dániel propagandista is, aki szerint „sikertelen a mai baloldali tüntetés”…”Azért lett sikertelen, mert a magyarok a tanárokat támogatják, nem pedig a tüntetéseket szervező és most is csak a politikai hasznot leső baloldalt”. A poszt a jelek…
Tovább olvasomCímke: tanárok
Elképesztő: fideszpárti nyugdíjasok mentek neki a tanároknak
„Kapják a 200 ezer forintot (…), később majd 700 ezret keresnek” – ezt magyarázta a Széll Kálmán téren egy idős asszony az ott pont a béreik és a közoktatás körülménye miatt tiltakozó pedagógusoknak a HVG beszámolója szerint. Azonban valószínűleg összekeverte a tanárokat a kukásokkal: a kukások alkudtak ki maguknak egyszeri 200 ezer forintos rezsitámogatást, majd karácsonyra 120 ezer forintos prémiumot (bruttóban persze), a tanároknak a kormány 2025-ig tartó bérfejlesztést ígért csak be. A vele beszélgető tanár hiába magyarázta, hogy ő félállásban tanít, sőt osztályfőnök is mellette, és mindezzel együtt is…
Tovább olvasomÉlőlánccal tiltakoznak pénteken a miskolci Földes Ferenc és Herman Ottó Gimnáziumok között
A PDSZ által szervezett esemény leírása alapján az élőláncot a két iskola irányából egyszerre indítják majd el. Élőláncot szervez pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Akciószövetség és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a Földes Ferenc és a Herman Ottó Gimnázium közé – számolt be róla a Minap.hu. „Szerveződjünk élőláncba az idei tanárlázadás két miskolci forró pontja, a Földes és a Herman Gimnázium között”– írják az esemény Facebook oldalán. Az élőláncot egyszerre két irányból, a két gimnázium felől indítják majd el október 14-én, pénteken délután négykor. Az esemény szerint 17 órától beszédek, illetve közös ének…
Tovább olvasomOrbán Viktor egykori iskolája is szolidaritást vállal a kirúgott pedagógusokkal
A Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola 55 tanára az intézmény hivatalos Facebook oldalán közzétett nyilatkozatukban álltak ki az elmúlt napokban kirúgott kollégáik mellett. Ebbe az iskolába járt Orbán Viktor, miniszterelnök is, aki tavaly májusban egy, az iskolánál készült videóban azt mondta, hogy hálával gondol a volt tanáraira, akik megpróbáltak belőle embert faragni. „Kiállunk a megfélemlítettek, a véleményüket vállalni nem merők, a meghurcoltak, az azonnali hatállyal munkából felmentettek mellett.” A közleményben, amit 48-an névvel, még heten név nélkül írtak alá, azt írják, hogy kiállnak mindenki mellett, akit elmúlt években, évtizedekben…
Tovább olvasomSzigetelőszalaggal leragasztott száj: így tüntettek a Miskolci Herman Ottó Gimnázium tanárai
A borsodi megyeszékhely sem marad ki az országszerte zajló sztrájkok és tüntetések sorából. Fekete szigetelőszalaggal leragasztott száj, befogott fül, letakart szem; mint aki nem lát, nem hall, és nem beszél – az akcióban részt vevő pedagógusok szerint ilyennek szeretné látni az oktatási vezetés és a magyar kormány a tanárokat. A Minap.hu tudósítása szerint csaknem negyven tanár sorakozott fel csendben szerda reggel 7:45-kor a Miskolci Herman Ottó Gimnázium előtt. Kiállásukkal és némaságukkal tiltakoztak a tanítás 8 órai megkezdéséig. „Azt szerettük volna szimbolikusan kifejezni, hogy lényegében elvették a szólásszabadságunkat, a véleménynyilvánítási jogunkat”…
Tovább olvasomEgy gimnázium a szülőktől kénytelen pénzt kérni a tanárok pluszmunkájáért
Hiába ellentétes az elveikkel, muszáj ehhez folyamodniuk: január 1-jétől havi 8 ezer forintot kérnek a szülőktől. A szülői közösségnek címezve tett közzé a Facebookon egy felhívást a budapesti Madách Imre Gimnázium. Az iskola alapítványa havi 8 ezer forintot kér a tanulók szüleitől, hogy ebből finanszírozva a tanárok pluszmunkáját, és azok ne nézzenek más munka után megélhetési okokból. Mint írják, a tanárok a megélhetési nehézségek miatt 10 százalék feletti arányban kényszerültek elhagyni az iskolát. Írnak arról is, hogy a munkaidejük emiatt meghaladja a heti 40 órát. Hozzáteszik azt is, hogy az…
Tovább olvasomÚjabb országos sztrájkot hirdetett a PDSZ
Október 5-re is teljes munkabeszüntetést ígértek, most egy évfordulóra hirdettek újabb sztrájkot. „Annak érdekében, hogy az oktatásban dolgozók hangot adhassanak jogos felháborodásuknak, 2022. október 14-re a folyamatba levő gördülő sztrájk részeként országos sztrájkot hirdettünk” – jelentette be a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) péntek esti közleményében, amelyet a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból kirúgott tanárok ügyében adott ki. Mint a Telex cikke rámutat, éppen október 14-én lesz pontosan egy éve, hogy a PDSZ és PSZ megfogalmazta sztrájkköveteléseit, melyeket másnap eljuttattak Orbán Viktor miniszterelnöknek. A PDSZ közleményében az évfordulóról azt írja, „egy éve alázza…
Tovább olvasomBosszú: felső utasításra öt tanárt azonnal kirúgtak a Kölcsey gimnáziumból, mert részt vettek az engedetlenségben
A tanárok megfélemlítése után jön a példastatuálás, a sztrájkoló pedagógusok közül legalább ötöt (ez a szám jócskán nőhet) azonnali hatállyal kirúgtak, rendkívüli felmondással. A Pintér-vezette oktatásirányítás a tiltakozás gondolatát is ki akarja irtani a fejekből. „Éppen kezdődött az órám, amikor felhívott az igazgató, hogy menjek le az irodájába. Ott volt a tankerület igazgatóhelyettese és még két személy. Azt mondták, nekik csak annyi a dolguk, hogy átadjanak egy levelet, nem kommentálhatják” – mondta Palya Tamás, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium tanára a 444-nek. A levélben az állt: …rendkívüli felmentéssel megszüntetik a…
Tovább olvasomTeljes tanársztrájkot hirdetett az oktatás világnapjára a PDSZ
Aznap este pedig a diákokkal fognak együtt tüntetni. „A gördülő sztrájk folytatása mellett rendszeresen meg fogunk nevezni olyan napokat, amikor országos munkabeszüntetésre hívjuk az oktatásban dolgozókat. Az első alkalommal 2022. október 5-re – az Oktatás Világnapjára- országos, egységes sztrájkot hirdetünk. Kérjük az óvodákban, iskolákban, kollégiumokban, szakszolgálatokban dolgozókat, hogy ezen a napon ne vegyék fel a munkát” – írja felhívásában a PDSZ Országos Választmánya szeptember 23-i ülésének döntéseiről a közelgő akciókat illetően a HVG cikke szerint. Tájékoztatásuk szerint a más széfrákban dolgozókat is arra kérik, szervezzenek szolidaritási akciókat erre a napra.…
Tovább olvasomÉlőlánccal fognak tiltakozni az igazgatóhelyettes menesztése miatt a Herman Ottó Gimnázium tanárai
Hétfő reggel a tanítás megkezdése előtt zajlik majd az akció a miskolci tanintézménynél. Mint arról írtunk, a miskolci Hermann Ottó Gimnázium több tanára levelet kapott a tantestülettől, Dezsőfi György igazgatóhelyettest pedig azonnali hatállyal felmentették, miután néhány napja a polgári engedetlenség formájában tiltakoztak a pedagógusok ellehetetlenült helyzete miatt. A kollégák nem hagyják azonban szó nélkül a dolgot: élőláncot alkotva, fekete ruhában tiltakoznak hétfőn reggel iskolakezdés előtt, fél 8 és 8 között a gimnázium tanárai és az akcióhoz csatlakozó szülők, szimpatizánsok – írja a Népszava. A tantestület tagjai egyébként egy szolidaritási nyilatkozatot is…
Tovább olvasom