Diákoktól veszik el a lehetőséget Kazincbarcikán – hiába a röplabda klub ajánlata, a tankerület köti az ebet a karóhoz

Hivatalosan a tankerület – melynek igazgatója információink szerint az egykori fideszes országgyűlési képviselő, Demeter Zoltán unokatestvére – részéről nem érkezett indoklás arra, hogy miért nem engedik a tanulókat a röplabda klub felújított csarnokában végezni a testnevelés órát. A helyiek egy petíció indításával igyekeznek kiállni a diákok mellett.

Tovább olvasom

Döntött a Tisza kormány minisztere, újabb nagy változások a közoktatásban – például az iskolaigazgatók visszakapják munkáltatói jogaikat

A Fidesz által felépített torz rendszerben ugyanis egyáltalán nem az intézményvezetők döntötték el, hogy kineveznek-e, esetleg menesztenek egy-egy kollégát, hanem a tankerületek. Az új kormányzat teljesen meg akarja szüntetni a tankerületei politikai jellegét, ami eddig jellemző volt.

Tovább olvasom

A Tisza kormány teljesen átalakítja a tankerületi rendszert, BAZ megyében sem maradnak a kinevezettek

Ami nem jelenti azt, hogy nem pályázhatnak sikerrel, de most már nem csak úgy kinevezi például a tankerületi vezetőket a minisztérium a kormány hátszelével. A feladatuk sem éppen ugyanaz lesz, mint eddig, az önkormányzatok és a minisztérium veszi kézbe a közvetlen irányítást, mint régen.

Tovább olvasom

Tényleg eltalált egy ötödikes diákot a Herman gimnázium kidőlt ablaka – lépéseket tesznek

Hiába jelezték már évek óta a fenntartó felé, hogy a Herman Ottó Gimnázium ablakai balesetveszélyesek, meg kellett történnie egy ilyen elképesztő esetnek, hogy a tankerület végre lépjen. Most sebtében felmérték az egész épületet és a javíthatatlan ablakok cseréjéről „azonnal intézkednek”.

Tovább olvasom

A Herman Ottó Gimnázium egyik ablaka rádőlt egy diákra – egyelőre kevés részletet tudni

Az információk csak lassan csordogálnak a meghökkentő ügyben. Az utcafronton levő ablakok mind épek, de úgy értesültünk, hogy délelőtt a Szent István utcai részen kidőlt egy ablak, ami el is talált egy diákot. A katasztrófavédelem nem kapott jelzést, az intézmény igazgatója nem adhatott információt az ügyről, de nem is cáfolta.

Tovább olvasom

Levelet kaptak a szülők: a Földes Ferenc Gimnázium a Miskolci Egyetem fenntartása alá kerül

Az eddigi információk alapján a tantestület már meg is szavazta a „modellváltást”, így a tankerülettől átkerül az egyetemhez a Földes és gyakorlóiskolaként működhet tovább. Jó hír, vagy rossz?

Tovább olvasom

Elindult a tanárper, a tankerületi vezetőt a bírónő máris igazmondási kötelezettségére emlékeztette

Az általa elmondottak ugyanis hatalmas ellentmondásban vannak, saját magával került zavarba. A két kirúgott pedagógus indította a pert, hogy jogtalanul mentették fel állásából. A tankerületi vezetőt ráadásul saját jogi képviselője is véletlenül ismételten ellentmondásba keverte. Igazmondási kötelezettségére figyelmeztette a bírónő a Belső-Pesti Tankerület vezetőjét két, engedetlensége miatt kirúgott tanár munkaügyi perének első tárgyalási napjának ötödik órájában. A tankerület vezetője a tárgyalás kezdetén nemhogy képmása, de neve nyilvánosságra hozatalához se járult hozzá, így csak név nélkül hivatkozhatunk rá – adta hírül a 444.hu. A vezető pár pillanattal a bírónő figyelmeztetése előtt előbb kifejtette,…

Tovább olvasom

A kormány hirtelen 14 milliárdos gyorssegéllyel megmentette a tankerületeket, mert válságban voltak

Csak nehogy ezt az összeget is az „oktatásba öntött pénzek” közé sorolják a kormánynál. Mert ebből a pedagógusok és az iskolák nagyjából a világon semennyit nem látnak, ez a hivatali bürokrácia működéséhez szükséges, amit a Fidesz maga hozott létre bő tíz éve. A Klebelsberg Központ szerint a tankerületeknek 60 napon túli lejárt közüzemi tartozásuk is volt, mintegy 75 millió forint összértékben. Március 9-én közel 14,4 milliárd forintnyi rezsitámogatás érkezett a kormánytól, amit a tankerületi központok számláik kiegyenlítésére használnak fel – közölte a hvg.hu kérdésére a Klebelsberg Központ. Azért kerestük meg az intézményt…

Tovább olvasom

Taktikát válthatott a Fidesz, most már az iskolaigazgatók kerülnek célkeresztbe a tankerületi vezetők helyett

Valószínűleg ezért kell „egyeztetésre” mennie számos közoktatási intézmény vezetőjének a belügyminiszter utasítására, mert túl sok iskolában szüntetik be a munkát. Ez nem jó, ezt sokan netán még meglátják, hogy gond van. Innentől jó eséllyel az intézményvezetők feladata lesz a renitens tanárokat azonnal meneszteni, vagy megfenyegetni. Több tankerület is igyekszik az iskolaigazgatóknak kiszervezni a piszkos munkát, ezzel megkímélve magukat a nem várt és nem jól viselt közfigyelemtől. Kérdés, hogy kivel fognak tudni majd tárgyalni azok az igazgatók, akiket meghívtak a belügyminisztériumi egyeztetésre? Elsülhet itt még bármi jól? A részleteket a Hvg.hu…

Tovább olvasom