A tankerület névre szóló levélben figyelmezteti a tanárokat: még egy hasonló megmozdulás okot adhat a rendkívüli felmentésükre. Névre szóló levelet kaptak pénteken a polgári engedetlenségben részt vevő tanárok a tankerülettől, amiben azt írják: jogosulatlanul maradtak távol a munkától, és ha ezt folytatják, ez alapot ad a rendkívüli felmentésre – írta meg a Telex. A Tanítanék Mozgalom által közzétett levélben felszólították az engedetlenkedő tanárokat, hogy tartózkodjanak a hasonló magatartástól a jövőben. Ezt azzal indokolták, hogy a gyerekek tanulni járnak az iskolába, az órák elmaradása viszont korlátozza a tanulók tankötelezettségi jogát. Levelük…
Tovább olvasomCímke: tanárok
Tanárok: A jogkövető magatartást az lehetetleníti el, hogy megvonják a sztrájk jogát tőlünk
Nyílt levelet írtak Maruzsa Zoltán államtitkárnak. A gond ezzel annyi, hogy az eddigi nyílt levelek és határozott üzenetek semmilyen hatással nem voltak a Fidesz-kormányra, ugyanúgy marad a pedagógusok anyagi és erkölcsi megalázása, vélik a tanárok nem éppen alap nélkül. „Nem a tanárok polgári engedetlensége ássa alá a diákok törvénytiszteletét és erkölcsi értékrendjét. Az írott normák, a törvény tekintélyét az a magatartás ássa alá, amely kénye-kedve, saját pillanatnyi érdekei szerint alakítgatja a törvényt” – áll abban a nyílt levélben, amelyet a Magyartanárok Egyesületének választmánya nevében Arató László, a szervezet elnöke írt…
Tovább olvasomKözel 5000 pedagógus hiányzik az oktatásból, és ez a szám csak nőhet
A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint volt olyan, hogy egy történelemtanár oktatott fizikát egy éven át. Az RTL Klub Reggeli című műsorának volt vendége Szabó Zsuzsanna, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke. A szakember a tanárhiányról és a sztrájk-tervekről is beszélt a Telex által szemlézett műsorban: elmondta, jelenleg 4800 pedagógus hiányzik az oktatásból, de ez a szám jövőre 6000-re is emelkedhet. „Mintegy 16.000 kolléga hiányzik a rendszerből, őket már nem lehet lehelyettesíteni, tehát elakadás, probléma biztos lesz. Tudunk olyat, hogy egy történelemtanár tanította a fizikát egész éven keresztül.” Folynak a sztrájktárgyalások is, Szabó…
Tovább olvasomKiderült, mely tantárgyaknál a legsúlyosabb a tanárhiány Magyarországon
Ráadásul a felvételizők számát elnézve a helyzet nem fog javulni a következő években sem. A természettudományos tantárgyaknál és az informatikában van a legkevesebb tanár – mondta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke az Inforádiónak. Horváth beszélt a pedagógusképzésben részt vevők alacsony számáról is: „Sajnos azt lehetett látni az idei felvételiknél is, hogy ezek a számok valószínűleg még aggasztóbbak lesznek” – mondta. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint a kötelező tanítási órák száma elkezdett a maximális terhelés felé mozdulni, „ami az oktatás minősége szempontjából nem a legszerencsésebb”. A problémát rövid távon…
Tovább olvasomVegyél feleségül tanárnénit! Sírva vigadós írás terjed az interneten
Sajnos remekül rámutat a mai közoktatás, különösen a pedagógusok anyagi helyzetére, illetve a katás törvénymódosítás visszásságára. A közösségi oldalon futhattunk bele Sz. L. kissé rendszerkritikus és szarkasztikus, de nagyrészt humoros írásába a mai magyar pedagógus társadalomról. Ezt most változatlan formában közzé is tesszük: „Nincs elég matektanár? Nincs ki tanítsa a gyerekeket? Mutatom a megoldást:VEGYÉL FELESÉGÜL TANÁRNÉNIT!!!!!! Ballagáskor virágbolt lesz a lakásból, de mindig van otthon raffaello meg ferrero rocher.Gyerekek, tessék bátran alkoholt ajándékozni a tanárnéniknek!!!!! Mondjuk sört! Esténként ingyen korrepetálás matekból…nem csak a gyereknek, neked is. Főleg az évfordulókból, eltöltött évek…
Tovább olvasomTöbbezres tüntetést szerveznek gimnazista diákok
Szeptember 2-án Budapest belvárosában tartanak tanévnyitó tüntetést, emellett az ország összes diákját arra kérik, hogy viseljenek kockás inget az iskolai évnyitón, így vállalva szolidaritást a (még mindig) béremelésre váró tanárokkal – ilyen akciókkal készül az őszre a márciusban többezres demonstrációt szervező Diákok a Tanárokért csoport. „A diákok a saját bőrükön érzik a problémákat, emiatt kérjük, követeljük, könyörgünk, hogy az illetékesek adjanak megoldást a tanárhiányra” – mondta az Eduline-nak Mihalics Lili, a budapesti Szent István Gimnázium diákja. Ő az egyik vezetője a Diákok a Tanárokért csoportnak, amely a tavaszi pedagógussztrájk első napján többezres diáktüntetést…
Tovább olvasomSzeptembertől ismét sztrájkolhatnak a tanárok
„Ha nem lesz most 10-én a következő sztárjktárgyaláson látható béremelésről szóló ajánlat, egészen biztos, hogy szeptember 1-től folytatni fogjuk a sztrájkot, és nagyon sok kollégánk bejelentette, hogy a polgári engedetlenségbe is beleáll” – mondta az ATV Híradónak Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) választmányi tagja. Nagy szerint az álláshirdetések alapján azt látják, hogy a betöltetlen tanári állások száma országosan már a 11 ezret közelíti. Ezért a PDSZ egy olyan akcióba kezd, amelyben iskolánként fogják bemutatni, hol mekkora szakemberhiány van – tette hozzá. A tanárhiányos körülményekről beszélt a másik érdekképviselet,…
Tovább olvasomPDSZ: A tanárok több mint kétharmada nyáron is dolgozik
Felmérést végzett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete – ennyit arról, hogy „a tanároknak ott a nyári szünet”… A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) 1400 pedagógus körében elvégzett felmérése szerint a válaszadók 68 százaléka dolgozik nyáron pénzért vagy juttatásért – például az Erzsébet-táborok esetén hideg élelmiszerre elkölthető utalványért – derül ki Nagy Erzsébet PDSZ-ügyvivő az RTL Híradónak adott nyilatkozatából. Az érdekvédő hozzátette: azok aránya már 88 százalékot tesz ki, akik nem nyaralással és pihenéssel, hanem mással foglalkoznak a nyári szünet azon részében is, amikor már nem kell bejárniuk az iskolába. Év közben is sokan vállalnak pluszmunkát,…
Tovább olvasomKövér László 33 évvel ezelőtt megjósolta azt, ami napjainkban történik – csak akkor máshogy gondolta
A Fidesz ellenzéki képviselőket büntetgetős házelnöke komoly tiltakozását fejezte ki amiatt még az 1990-es rendszerváltás előtt, hogy mekkora súlyos gond az, ha a rendőr fizetése magasabb, mint a tanáré. Kövér úr, akkor nézzen körül a mai Magyarországon az önök kormányzása alatt, hiszen mindez igen látványosan bekövetkezett. Sajnos nem azért, mert a tanárok tisztességes, remek megélhetést biztosító jövedelme fölé emelték a rendvédelmi erőkét. A pedagógusok bére a megélhetéshez is igen kevés. Eddig sem volt elég, de ilyen elszálló rezsi- és élelmiszerárakkal pedig egyenesen lehetetlen küldetés. Hadházy Ákos posztja a Facebookon: A…
Tovább olvasomKúria: Nem volt jogellenes a januári tanársztrájk
A Fidesz miniszterei, államtitkárai és megmondóemberei reflexből jogellenesnek nevezték az akkori figyelmeztető munkabeszüntetést, most már nem először dönt úgy a bíróság, hogy bizony a tanároknak volt igazuk. Ezek után viszont a kormányzati emberek fenyegetőzései voltak jogellenesek, de ez már el fog sikkadni. Ahogy a béremelés is. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete bejelentette, hogy a Kúria a helyt adott a szakszervezet ügyvédje által benyújtott felülvizsgálati kérelemnek, vagyis a januári 2 órás figyelmeztető sztrájk nem sértette a sztrájktörvény még elégséges szolgáltatásra vonatkozó pontjait. „A figyelmeztető sztrájk alatti még elégséges szolgáltatás kérdésében a bíróság nemperes…
Tovább olvasom