Egy gimnázium a szülőktől kénytelen pénzt kérni a tanárok pluszmunkájáért

Megosztás

Hiába ellentétes az elveikkel, muszáj ehhez folyamodniuk: január 1-jétől havi 8 ezer forintot kérnek a szülőktől.

A szülői közösségnek címezve tett közzé a Facebookon egy felhívást a budapesti Madách Imre Gimnázium. Az iskola alapítványa havi 8 ezer forintot kér a tanulók szüleitől, hogy ebből finanszírozva a tanárok pluszmunkáját, és azok ne nézzenek más munka után megélhetési okokból.

Mint írják, a tanárok a megélhetési nehézségek miatt 10 százalék feletti arányban kényszerültek elhagyni az iskolát. Írnak arról is, hogy a munkaidejük emiatt meghaladja a heti 40 órát. Hozzáteszik azt is, hogy az elveikkel ellentétes, hogy az államilag ingyenesen garantált oktatásért anyagi támogatást kérjenek, most mégis erre kényszerülnek.

A Facebookon közzétett felhívásban részletesen megjelölik azt is, hogy mire fordítják majd a szülői hozzájárulást: minden olyan pluszmunkára, „ami nélkül az itt dolgozók fizetése ugyanakkora lenne, mintha ezeket nem végeznék el”.

A szülőknek tehát mindezért havi 8 ezer, testvérek esetén összesen 12 ezer forintot kell befizetniük, ez januártól júniusig egy diákra vetítve összesen 48 ezer forintot jelent. Az összeg akkor csökkenhet, ha a következő három hónapban 50 százalékot meghaladó béremelés lesz, és megszűnhet, ha elérik a diplomás átlagbérre vonatkozó 80 százalékos ajánlást.

via hvg.hu; Fotó: Madách Imre Gimnázium Facebook

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Related posts