Június elsején, csütörtökön nagyszabású tüntetést szerveznek Miskolcon az oktatásért és az Orbán-rezsim ellen. Nemcsak a mi megyeszékhelyünkön lesz megmozdulás, hanem ezzel egy időben rengeteg más nagyvárosban is.
Tovább olvasomCímke: tüntetés
Nem az újabb akkumulátorgyárra – így tüntetett az LMP
Debrecenben tartott megmozdulást a zöld ellenzéki párt, amelyen nagyjából ötszázan vettek részt. A Fidesz politikai turistáknak nevezte őket.
Tovább olvasomTüntetés Edelényben a kastélyért
A kormány kastélyokat privatizáló terve nem tetszik a helyieknek sem és hangot is adnak elégedetlenségüknek. A felújítás után ugyanis ingyen magánkézbe adná a kastélyokat a Fidesz.
Tovább olvasomInflációkövető béremelésért tüntettek a postai dolgozók
Azonnali, inflációkövető, január 1-ig visszamenőleges béremelést követelt szombati demonstrációján Budapesten két postai érdekképviselet, majd petíciót juttattak el a Gazdaságfejlesztési Minisztériumhoz (GFM). A rendezvényen a Kézbesítők Szakszervezetének elnöke felháborítónak nevezte, hogy a több mint 24 ezer postai dolgozó fele csak a garantált bérminimumot viszi haza fizetésként, a postahivatalokban pedig szerinte méltatlanok a munkakörülmények. A 3 éves bérmegállapodás 2023-ra 2 százalékos emelést irányzott előre, azóta ezt 3 százalékra, majd 10 százalékra növelték a tiltakozás hírére, ám ez még mindig messze van az inflációkövető szinttől – hangsúlyozta Tusz Ferenc. A Munkástanácsok képviseletében Dobi…
Tovább olvasomOrbán arcképe is feltűnt egy óriásmolinón az izraeli kormányellenes tüntetésen
A jogrendszert alakítanák át Izraelben, ez ellen tiltakoztak – a transzparensen pedig a magyar kormányfő feje is feltűnt. Izraeliek tízezrei tiltakoztak szombaton Tel-Aviv utcáin a jogrendszer átalakítására irányuló tervek ellen. A parlament ugyanis olyan törvényjavaslatot terjesztett elő, amely lehetővé tenné a törvényhozók számára, hogy egyszerű többséggel hatályon kívül helyezzék a legfelsőbb bírósági döntéseit – írja az Index.hu. A tüntetők szerint a javasolt változtatások amellett, hogy gyengítik az ország legfelsőbb bíróságát, veszélyeztetik Izrael demokratikus értékeit, és túl nagy hatalmat biztosít a kormánykoalíciónak a parlamentben. Netanjahu és kormánykoalíciója úgy véli, hogy a…
Tovább olvasom“Nem hagyjuk!” – skandálta a tömeg a debreceni akkumulátorgyár elleni tüntetésen
Több száz tiltakozó – köztük sok miskolci természetféltő – gyűlt össze Debrecenben a Csapó utcában csütörtök este, hogy a városban létesítendő kínai akkumulátorgyár ellen tüntessenek. A demonstráción beszédet mondott Keresztes László Lóránt, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke, aki arról beszélt, hogy az akkumulátorgyárak létesítése elleni küzdelem közös nemzeti ügy. Papp László, Debrecen polgármestere és Rácz Róbert, Hajdú-Bihar megye kormánymegbízottja nem jelent meg a tömeg előtt, távolmaradásukra reagálva az egybegyűltek hangos fújolással fejezték ki nemtetszésüket, ugyanis a helyiek az akkumulátorgyár ellen csapata és az aHang egy 12 ezer ember…
Tovább olvasomKözel 80 ezren tüntettek a tanárok béremeléséért – csak épp Portugáliában
Tízezrek vonultak utcára szombaton Lisszabonban, hogy jobb munkakörülményeket követeljenek a pedagógusoknak. Mintegy 80 ezer ember vonult az utcákra szombaton a portugál fővárosban, hogy magasabb béreket és jobb munkakörülményeket követeljen a pedagógusoknak – írja a 444.hu. A lap tudósítása szerint a portugál pedagógusok szakszervezete azt akarja elérni, hogy a kormány legalább 120 eurós (mintegy 46 ezer forintos) fizetésemelést adjon a tanároknak és más iskolai dolgozóknak. Korábban a portugál vezetés azt ígérte, hogy 52 euróval emeli a havi fizetését minden olyan állami alkalmazottnak, aki 2600 euró (1 millió forint) alatt keres. A…
Tovább olvasomNem csitul a balhé a debreceni akkumulátorgyár körül, tüntetés és népszavazás is tervben
A helyieken kívül az országos közvélemény is elítéli a veszélyes anyagokkal dolgozó, újabb akkumulátorgyár megépítésének terveit. Az sem véletlen, hogy például az USA-ban az ilyen beruházásokat a sivatag közepén, mindentől távol valósítják meg. Botrányos jelenetek tarkították a debreceni akkumulátorgyár kapcsán tartott pénteki lakosság közmeghallgatást. A gigantikus gyár családi házak közelében ezen a területen épülne, ami miatt civilek és ellenzéki pártok is tiltakoznak – írja az ATV. LMP tüntetést szervez február 9-én 18 órától Debrecenbe. A párt a tüntetés mellett országos népszavazást is kezdeményez, mely azt biztosítaná, hogy a helyiek megkérdezése…
Tovább olvasomTüntetést szervez az LMP Debrecenben
Az LMP közleményében azt írja, hogy továbbra is küzdenek az ellen, hogy az országba bárhová, bármikor akkumulátorgyárakat lehessen telepíteni, emiatt országos népszavazást is kezdeményeztek. Azonban ennél is tovább mennek, az önkormányzatokban sem maradnak tétlenek, a párt önkormányzati képviselői mindenhol be fogják nyújtani azokat az előterjesztéseket, melyek lehetővé teszik, hogy az ott élő emberek megkérdezése nélkül, ne lehessen ilyen gyárakat létesíteni. Minderről Bakos Bernadett a LMP – Magyarország Zöld Pártjának országgyűlési képviselője beszélt. Elfogadhatatlannak tartják a zöldek, hogy a helyieket nem kérdezik meg, hiszen az ő jövőjüket befolyásolja egy-egy ilyen beruházás.…
Tovább olvasomAz MTVA-nál tüntettek a diákok, hogy megszólalhassanak a közmédiában
Péntek este fél 6 után kezdett gyülekezni a tömeg a szakadó esőben a Flórián térnél a hvg.hu helyszíni tudósítója szerint azért, hogy az MTVA-hoz vonuljanak. A szervezők fáklyákat osztottak, “Nincs tanár, nincs jövő!” és “Szabad ország, szabad oktatás” skandálásokkal foglalták el magukat a tüntetők az indulás előtt. A menet 5 perccel hat óra után indult útnak, és nagyjából egy órán át vonulak, folyamatosan skandálva a már megszokott szolgenjeiket. Mire célbaértek, ezer fős felettire duzzadt a tömeg. „Magyarország emberszámba se veszi a tanárokat és a diákokat!” – mondta az első felszólaló…
Tovább olvasom