Ettől vajon javul a borsodi vonalakon a MÁV működése? Lázár kirúgta a vállalat két vezérigazgató-helyettesét

Hosszú évek óta szomorú paródiákba való a Magyar Államvasutak működése, illetve sokszor nem működése. De a miniszter most bekeményített, mert az elmúlt hetekben valóban minden eddigit alulmúlt a vállalat teljesítménye. Az államtitkár szerint vannak, akik direkt szabotálják a működést.

Tovább olvasom

Több mint ezer dolgozót rúg ki a Magyar Posta

Az indoklásban előkerül a szankciós energiaválság kifejezés is. A Magyar Posta hatékonyságának növelése és működési stabilitásának megőrzése érdekében kényszerű döntést hozott: elbocsátanak 1200 főt – áll a cég közleményében, amelyet a HVG idézett. „A létszámcsökkentés a szolgáltatási színvonalat nem érinti, a társaság célja továbbra is az, hogy az ország minden pontján magas minőségű szolgáltatásokat nyújtson lakossági és üzleti partnerei számára egyaránt” – teszik hozzá. Az állami cég közleménye siet visszhangozni a kormány által sulykolt jelszavakat, így kijelentik, a nehéz gazdasági helyzetet csakis „az Európát sújtó és elhúzódó szankciós energiaválság” okozta,…

Tovább olvasom

Még könnyebbé tette a tanárok kirúgását a kormány a polgári engedetlenségek miatt

Egy csütörtök este megjelent kormányrendelet szerint ha a munkáltatónak tudomására jut, hogy a pedagógus szándékosan vagy jelentős mértékben megszegi a kötelezettségét, akkor az eddigi 15 nap helyett a tanév végéig, azaz augusztus elsejéig van módja kirúgni őt – számolt be róla a HVG.hu. Amennyiben a zárónap és a tanév befejezése között jut a munkáltató tudomására olyasmi, ami felmentésre vagy felmondásra adhat okot, akkor a következő tanév augusztus 1-ig dönthet úgy, hogy elbocsátja a tanárt. Indoklásában a Belügyminisztérium úgy fogalmazott, hogy „egyes köznevelési intézményekben jelenséggé vált a politikai célú és nem…

Tovább olvasom

Kirúgtak egy polgári engedetlenségben részt vevő nyugdíjas matektanárt

Összesen 36 órát nem tartott meg Szabó Márton, aki nyugdíjasként kezdett bele a tanári pályába. Azonnali hatállyal megszüntette a tankerület Szabó Márton közalkalmazotti jogviszonyát, miután a budapesti Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium és Technikumban matematikát tanító férfi több alkalommal is részt vett a polgári engedetlenségi akciókban, írja a Telex. A lap úgy tudja, hogy Szabónak december 31-én járt volna le a próbaideje, de december 19-én levelet kapott arról, hogy december 30-ától indoklás nélkül megszűnik a jogviszonya. Szabó decemberben összesen 36 órát nem tartott meg, mert a közoktatás állapota miatt szervezett tiltakozó akciókban…

Tovább olvasom

Gyorsan visszavették az OMSZ-hez a tűzijáték elmaradása után kirúgott elnökhelyettest

Vihart jósoltak a fővárosba, ám a vihar végül elmaradt augusztus huszadikán, este, legalábbis azon a helyszínen. Ezután az OMSZ elnökét és elnökhelyettesét is villámgyorsan kirúgta Palkovics László. Aztán egy hónap múlva gyorsan vissza is vették, mert mégis szükség van a munkájára. Téboly. Visszatért az Országos Meteorológiai Szolgálathoz (OMSZ) Horváth Gyula korábbi elnökhelyettes, akit még nyáron menesztett Radics Kornélia OMSZ-elnökkel együtt Palkovics László korábbi technológiai és ipari miniszter – szúrta ki a Telex az OMSZ honlapján. Horváth Gyula ugyan elnöki főtanácsadóként szerepel a honlapon, ám a szervezetnek nyár óta nincs elnöke, az elnöki…

Tovább olvasom

Az Európai Bizottság is felfigyelt a nálunk kirúgott tanárok ügyére

Tovább nehezedik Orbánék helyzete, hiszen úgy kellene Európában bizonygatni, hogy nálunk mekkora hatalmas demokrácia van, hogy közben itthon a tanárokat pedig kirúgásokkal megfélemlítsék, hogy elvegyék a kedvüket a további tiltakozástól. Az EB már felfigyelt ezekre a kormányzati bosszúállásokra. Figyelemmel kíséri a polgári engedetlenségi akciók miatt kirúgott tanárok történetét az Európai Bizottság is – tájékoztatta az ATV Híradóját a Pedagógus Szakszervezet alelnöke. Totyik Tamás elmondása szerint telefonon keresték meg Brüsszelből, és azután érdeklődtek, hogy mi történt a kirúgott tanárokkal, mennyire jogszerű mindez és, hogy hány kollégát veszélyeztet a további elbocsátás. A Pedagógusok Demokratikus…

Tovább olvasom

Újabb 8 tanárt rúgtak ki polgári engedetlenség miatt

A munkáltatói jogokat gyakorló tankerületi igazgatók – a Belügyminisztérium elvi álláspontját követve – 2022. december 1. hatállyal három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusának szüntetik meg rendkívüli felmentéssel közalkalmazotti jogviszonyát – közölte a Belügyminisztérium az MTI Sajtószolgálatán keresztül. A közlemény szerint az érintetteket munkáltatóik korábban tájékoztatták arról, hogy a közalkalmazotti jogviszonyukból eredő lényeges kötelezettségeik szándékos, jelentős mértékben történő megszegésének és rendkívüli felmentésük jogalapjának tekintik amennyiben a munkájuk végzését – a tanítást – bármely okra hivatkozva jogellenesen megtagadják. A közleményben az áll, hogy a Belügyminisztérium számos alkalommal hangsúlyozta: a diákok érdekeit helyezi mindenek…

Tovább olvasom

Bosszú: felső utasításra öt tanárt azonnal kirúgtak a Kölcsey gimnáziumból, mert részt vettek az engedetlenségben

A tanárok megfélemlítése után jön a példastatuálás, a sztrájkoló pedagógusok közül legalább ötöt (ez a szám jócskán nőhet) azonnali hatállyal kirúgtak, rendkívüli felmondással. A Pintér-vezette oktatásirányítás a tiltakozás gondolatát is ki akarja irtani a fejekből. „Éppen kezdődött az órám, amikor felhívott az igazgató, hogy menjek le az irodájába. Ott volt a tankerület igazgatóhelyettese és még két személy. Azt mondták, nekik csak annyi a dolguk, hogy átadjanak egy levelet, nem kommentálhatják” – mondta Palya Tamás, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium tanára a 444-nek. A levélben az állt: …rendkívüli felmentéssel megszüntetik a…

Tovább olvasom

A felmentett miskolci igazgatóhelyettes úgy érzi, csak úgy félrepöckölték egy sakktáblán

Nem tűnik kétségesnek, hogy példát akarnak statuálni a fideszes vezérek, hogy senkinek még csak eszébe se jusson tiltakozni a fenntarthatatlan oktatási rendszer ellen, mert akkor azonnal lapátra kerülnek. Az eddig is óriási mértékű tanárhiányon ez nyilván sokat fog segíteni, igaz, ez a kormányt eddig sem érdekelte, csak az erő demonstrálása. Úgy gondolom, az elmúlt kilenc évben nagyon jól végeztem az igazgatóhelyettesi munkát, és nagyon sok innovációt, modernizálást sikerült végrehajtani. Az bánt a legjobban, hogy úgy érzem, mintha félrepöcköltek volna egy sakktáblán – mondta a Partizánnak Dezsőfi György, a Hermann Ottó Gimnázium volt…

Tovább olvasom