Pintér Sándort ábrázoló játékpénzt szórtak a tanárok mellett tüntető diákok

Az élőlánc és a sztrájk mellett péntek este többezres tüntetést is tartották a pedagógusok mellett a fővárosban. A pénteki főbb eseményeket – amelynek része volt a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban szervezett ülősztrájk is – a Telex foglalta össze pontokban: További részletek a Telex tudósításában! Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Tovább olvasom

Idén már nem emelik a pedagógusok bérét

A PSZ és a PDSZ szerint más téren sem történt érdemi előrelépés a hétfői egyeztetések során. Több mint 2 órás sztrájktárgyalás folyt az Oktatási Hivatalban, a Szalai utcában a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár között – számolt be róla a 444.hu. Komjáthy Anna, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete országos választmányának vezetője a tárgyalás után elmondta, hogy idén nem lesz semmilyen béremelés, és a többi sztrájkkövetelésünkben sem történt semmilyen előrehaladás. Komjáthy azt mondta, „halvány ígéretet” kaptak arra, hogy a pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek…

Tovább olvasom

Értelmetlen betűhalmazzal válaszolt az MTVA-vezér arra a kérésre, hogy olvassák be a tanárok követeléseit

„A közmédia számoljon be a diákok, szülők és tanárok 9 pontos követeléséről!” – ezt kérik az aHang nevű civil szervezet által indított levélküldő akcióban résztvevők a HVG cikke szerint. Ahogy az aHang lapunknak megküldött közleményéből kiderül, a Papp Dániel MTVA-vezérigazgatónak küldött követelés nem maradt válasz nélkül, az ő hivatalos e-mail-címéről érkezett reakció az aHang munkatársának fiókjába, ám a válaszüzenet némileg mégis meglepőre sikerült. Ez állt benne: „sdfsdfsdf”. Az aHang azt írja, hogy nem sikerült megfejteniük, mit is jelent pontosan Papp reakciója. „Mindenesetre reménykedünk abban, hogy a több mint 100 milliárd…

Tovább olvasom

Egy képen bemutatták a Herman tanárai az oktatás legnagyobb problémáját

Hetek óta folyamatosan zajlanak tüntetések és polgári engedetlenségi akciók a közoktatás helyzete miatt. Ezekről az eseményekről mi is beszámoltunk, a legutóbbi miskolci tüntetésről készült anyagunkat itt tekinthetik meg. A Herman Ottó Gimnázium tanárai ezúttal egy közös képre álltak össze, amelyen megmutatják, hogy milyen idős az iskola tanári karának az összetétele. Amint az a képből tökéletesen látszik, 40 év alatti pedagógus alig akad az iskolában, mindössze hatan vannak. Ezzel szemben a 40, de különösen az 50 év felettiek sora meglehetősen hosszú. Így nem nehéz kikövetkeztetni, hogy néhány éven belül, amikor elérik…

Tovább olvasom

„Az oktatás ne arról szóljon, van-e kréta, hanem hogy a gyereknek jobb lesz-e”

Pilz Olivérrel, a Miskolci Herman Ottó Gimnázium tanárával készített riportot az oktatás helyzetéről a 24.hu. Pilz Olivér és a Miskolci Herman Ottó Gimnázium nevét 2016-ban ismerte meg az ország, amikor levelet írtak az oktatás problémáiról. Ebben szó esett az oktatás finanszírozásának problémájától kezdve a diákok és tanárok terhein és az alaptanterv hibáin át a szakmai egyeztetések hiányáig nagyjából az összes, oktatást érintő kérdésről. „Vegyék ezt segélykiáltásnak, kérjük a felettes szervek és a társadalom támogatását, segítségét!” – írták akkor a miskolci pedagógusok a 24.hu riportja szerint. Hat éve még azzal kezdődött…

Tovább olvasom

A megmozdulások résztvevői aláírták a kilenc pontból álló követelést

Ebből talán az egyik szembetűnőbb (bár alapnak kellene lennie a többivel együtt), hogy szüntessék végre meg a pedagógusok lejáratását. Pedagógusok, diákok és szülők közösen, 9 pontban fogalmazták meg a követeléseiket, amelyet Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) képviselője olvasott fel a vasárnapi szolidaritási tüntetésen. A 9 pontot aláírták az oktatási megmozdulások szervezői, a tanárszakszervezetek és számos diák-, szülői és más civil szervezet. Többek között: ADOM Diákmozgalom; aHang; Amnesty International Magyarország; Civil Bázis; Civil Kollégium Alapítvány; Civil Közoktatási Platform; Csak Együtt Van Esély csoport; Demokráciát! Jogállamot! Kormányváltást! csoport; Egységes Diákfront; Hívatlanul…

Tovább olvasom

45 százalékos béremelést és a sztrájkjog visszaállítását követeli a PSZ

Tízpontos listájukban azt is követelik, hogy a kormány fejezze be a tanárok megfélemlítését. Összefogunk, folytatjuk, nem félünk! címmel közleményt fogadott el a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szombaton. A Telexnek is elküldött, tízpontos dokumentum szerint a PSZ követeli, hogy a kormány és a parlament „állítsa vissza az oktatásban dolgozók sztrájkjogát, fejezze be a pedagógusok megfélemlítését”, és azt is, hogy a kormány azonnal emelje a pedagógusok bérét, első lépcsőben 45 százalékkal. Önálló oktatási minisztérium felállítását is követelik, és azt is, hogy a kormány rendezze a nevelést-oktatást segítő munkatársak, technikai dolgozók, valamint a szakképzésben…

Tovább olvasom

Közös levélben fordultak Orbánhoz a pedagógus-szakszervezetek

Elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormány részéről senki nem hajlandó velük egyeztetni, így a sztrájbizottság összehívását követelik. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete nyílt levélben szólította fel ismét Orbán Viktort a sztrájkbizottság ülésének mielőbbi összehívására – számolt be róla a Telex.hu. „2022-október 7-én PSZ és a PDSZ sztrájkbizottsága kezdeményezte az Önnek írt nyílt levelében – a sztrájkról szóló törvény alapján –, hogy járjon közbe a sztrájkbizottság ülésének mielőbbi összehívásában. Levelünkre mindeddig nem kaptunk választ, holott a sztrájktörvény a feleknek – jelen esetben a kormány és szakszervezeti oldal számára –…

Tovább olvasom

Több mint 600 tanár kész sztrájkolni Szegeden, ha retorzió éri bármelyiküket

23 iskola összesen 663 szegedi és Szeged környéki tanára írta alá azt a nyilatkozatot, amelyben elítélik a hatalom megfélemlítési módszereit, és kijelentik, hogy sztrájkolni fognak, ha egyiküket kirúgják, vagy máshogyan retorzió éri őket azért, mert kiállnak a jobb oktatásért, írja a HVG. A nyilatkozatot aláírók szegedi, hódmezővásárhelyi, bordányi, domaszéki és szentesi iskolákban tanítanak. A tanárok csütörtökön élőláncot alkotnak Szegeden, jövő héten pedig csatlakoznak az országos sztrájkhoz. „A leghatározottabban elítéljük a hatalom megfélemlítési módszereit, amivel az oktatásügy jobbá tételéért harcoló kollégáinkat büntetik, megalázó módon fenyegetik, méltatlanul elbocsátják!” – írják a tanárok. Korábban…

Tovább olvasom

Közösen indítanak munkaügyi pert a kirúgott tanárok

Pertársaságot alakítottak és együtt perelnek a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium kirúgott pedagógusai, akik helyett még nem vettek fel új tanárokat a gimnáziumba – írja a Népszava. Törley Katalin, a Kölcey volt francia szakos tanára a lapnak elmondta, beadványuk hamarosan elkészül, a további részletekről pedig október 23. után tájékoztatnak. Arról is beszélt, hogy úgy tudja, a helyükre még nem vettek fel új szaktanárokat, csoport-összevonásokkal, többletórák vállalásával oldják meg helyettesítésüket a kollégáik. Forrás: 444.HU, Népszava.hu

Tovább olvasom