Idén nem lesz látogatható a miskolctapolcai őspark a felújítási munkák miatt

A felújítási, újjáépítési munkák miatt a miskolctapolcai őspark le lesz zárva ezen a nyáron. Ez az ára annak, hogy megvalósulhasson a zöldterület, a közművek, a közlekedőfelületek és a szolgáltatóegységek teljes megújítása – írja közleményében a miskolci polgármesteri hivatal.  A miskolctapolcai park, a sétányok és a Csónakázó-tó környezetének teljes felújítása március végén kezdődött el és egészen következő év tavaszáig tart majd.  A munkaterület a Hotel Kitti parkolójánál kezdődik és magába foglalja a Barabits-sétányt, az úgynevezett geometrikus parkrészt és az ősparkot, kialakítanak egy tanösvényt, megújul a Csónakázó-tó környéke, és maga a tó…

Tovább olvasom

Részleges lezárás nyárra a miskolctapolcai ősparkban

Nem élvezhetik teljes egészében és teljes szépségében a miskolctapolcai őspark kínálta élményeket a helybeliek és a turisták sem a nyári hónapokban. Ez az ára annak, hogy megvalósulhasson a zöldterület, a közművek, a közlekedőfelületek és a szolgáltatóegységek alapos felújításának önkormányzati beruházása. A június folyamán (immár április óta, egészen jövő tavaszig) nagyobbrészt le is van zárva, körbe van kerítve az a terület, amely a Hotel Kitti parkolójánál kezdődik, és magába foglalja a Barabits sétányt, az úgynevezett geometrikus parkrészt és az organikus parkrészt, valamint a csónakázó-tó környékét. A sétálók, látogatók számára ez a…

Tovább olvasom

Látványterveken nézhetjük meg, miként újulhat meg a miskolctapolcai barlangfürdőhöz közeli őspark

A munkaterület a Hotel Kitti parkolójánál kezdődik, és magában foglalja a Barabits-sétányt, az úgynevezett geometrikus parkrészt és az ősparkot. Kialakítanak egy tanösvényt, megújul a Csónakázó-tó környéke. A munkálatok során sétányok újulnak meg, új utcabútorokat és pavilonokat helyeznek ki, és a tavat is megszabadítják a felgyülemlett felesleges iszaptól – írja cikkében az epiteszforum.hu. Miskolctapolca turisztikai vonzerejének erősítése, az ott található védett természeti értékek bemutatása, a szolgáltatások, programlehetőségek bővítése céljából elindult a barlangfürdő közvetlen közelében található őspark fejlesztése, adta hírül áprilisban a Miskolc Holding. A tanulmányterveket, valamint az engedélyezési és kiviteli terveket…

Tovább olvasom

A miskolctapolcai nagy parkoló egy részét elfoglalja egy beruházást kivitelező cég

Ezt már számos alkalommal jelezték az önkormányzatnak. Lépések is történtek az ügyben, valószínűleg, a nyári turistaszezonra más helyet keresnek az építőanyagoknak és munkagépeknek és megoldódik a probléma. A tapolcai park jelentős részének felújítására irányuló beruházás indult 2022 tavaszán, ami várhatóan 2023 azonos időszakáig tart majd. A kivitelezést végző cég közterület-használati engedélyt kapott Miskolc MJV Önkormányzatától arra, hogy a beruházás folyamán építőanyagok, munkagépek elhelyezésére a tapolcai „nagyparkolót”, azaz a Miskolctapolcai út mentén található ingyenes gépjármű-parkolót használja. Az engedély a parkoló 1200 négyzetméteres, a Hejő-patak felé eső sávjára szól. Az elmúlt napokban…

Tovább olvasom

Megkezdődött a miskolctapolcai őspark fejlesztése

Miskolctapolca turisztikai vonzerejének erősítése, az ott található védett természeti értékek bemutatása, a szolgáltatások, programlehetőségek bővítése céljából a napokban elindult a miskolctapolcai őspark fejlesztését célzó munka. A Barlangfürdő közvetlen közelében, Tapolca szívében található az őspark, amelynek állapota jelenleg nem méltó egy turisztikai központhoz, éppen ezért tűzte ki célul a terület fejlesztését Miskolc MJV Önkormányzata. A projekt a Miskolci Egyházközösséggel közösen, konzorciumban valósul meg. A napokban megtörtént a munkaterület átadás, amely a Hotel Kitti parkolójánál kezdődik, és magába foglalja a Barabits-sétányt, az úgynevezett geometrikus parkrészt és az ősparkot, kialakítanak egy tanösvényt, megújul…

Tovább olvasom

Az elmúlt évtizedek legnagyobb felújítási munkálatai kezdődnek meg Miskolctapolcán

Veres Pál polgármester átadta a munkaterületet és közölte, a munkálatok során sétányok újulnak meg, új utcabútorokat és pavilonokat helyeznek ki és a Csónakázó-tavat is megszabadítják a felgyülemlett felesleges iszaptól. Évtizedek óta nem történt Miskolctapolcán olyan átfogó és olyan nagyságrendű fejlesztés, mint ami szerdán indult – jelentette ki Veres Pál, Miskolc polgármestere a városrész megújítását célzó projekt munkaterület-átadásán. A részletekről a Minap.hu számolt be. – Tapolcát sokan, turisták és miskolciak egyaránt gyakran keresik fel népszerű fürdői, a most nyílt Ellipsum egységei, vagy az Európában is egyedülálló Barlangfürdő miatt. A látogatók azonban a…

Tovább olvasom

Elindult az elmúlt évtizedek legnagyobb fejlesztése Miskolctapolcán: megújul az őspark

„A most kezdődő komplex felújítás egy újabb mérföldkő Miskolctapolca életének, aminek köszönhetően a városrész valódi csillogó ékköve lehet majd Miskolc turisztikai attrakcióinak” – mondta el Veres Pál. Évtizedek óta nem történt Miskolctapolcán olyan átfogó és olyan nagyságrendű fejlesztés, mint ami szerdán indult – jelentette ki Miskolc polgármestere a városrész megújítását célzó projekt munkaterület-átadásán, amelyről a Minap.hu tudósított. Mint elmondta: a környéket látogatók a legtöbb időt a tapolcai parkban, a Csónakázó-tó környezetében töltik, és ennek a területnek az elmúlt évtizedekben nagyon leromlott az állapota. Hozzátette: a beruházás a helyiek és a…

Tovább olvasom

Egybenyitották a Grál-pince különálló ágait, Görömböly és Miskolctapolca is gazdagodott

Miskolc ikonikus hegye közel 800 pincét rejt magában. Ha Miskolcról és a borról vagy pincesorokról esik szó, legtöbben a város közepén emelkedő Avas-hegyre és az ott található girbegurba utcácskákra gondolnak először. Valóban, Miskolc ikonikus, közel nyolcszáz pincét rejtő hegye a város szőlőműveléssel és borkészítéssel kapcsolatos hagyományainak legfontosabb színhelye. Azt csak a várost igazán jól ismerők tudják, hogy a görömbölyi Miskolc második legjelentősebb pincesora, ahol több mint ötszáz, nagyobbrészt ma is működő borospince áll – írja a Minap.hu. A legtöbb ezek közül a Garócza-dűlőben található, három sorba rendeződve vöröstéglás pinceházaival. Ebből…

Tovább olvasom

Több, mint ötven hibát fedeztek fel az Ellipsum fürdőben, javításuk folyamatban

A miskolctapolcai élményfürdő első bő féléve nem lett éppen sikertörténet. Rengeteg hiba lépett fel az egyelőre nagyon fiatal komplexumban. Február elsején bezárt az Ellipsum, a karbantartás jelenleg is zajlik. A tervek szerint áprilisban következhet be az újraindítás. Garanciális javításokat végeznek újra a június 12-én megnyitott Ellipsum Strand- és Élményfürdőben. Legutóbb szeptember végén zárt be a komplexum új része, hogy fél hónap alatt a kivitelező kijavítsa a hibákat. Most ötvenkét – az üzemeltetés során – új vagy újra felmerülő problémát írtak össze a Miskolci Fürdők Kft. szakemberei. A részletekről a Minap.hu számolt be.…

Tovább olvasom

A miskolctapolcai barlangfürdőnek szíve is van és valóban folyamatosan mozog

Ezért is fontos minden évben a teljes átvizsgálás, amikor a karbantartási idő alatt leeresztik a vizet a barlangi járatokból, mert újra és újra ellenőrizni kell, statikailag továbbra is biztonságos-e a fürdőzők szeretett helye. Az Nlc.hu elemző cikkéből más érdekességek is kiderülnek. Amikor azt mondják, Magyarország fürdőnagyhatalom, általában a Szecskával jönnek, esetleg a Rudassal, a Lukáccsal vagy a Királlyal. Ha nem Budapest, akkor pedig a hévízi lakossági velneszezéssel. Történelmi igazságtalanság, hogy a magyaroknak és a turistáknak nem a Miskolctapolcai Barlangfürdő jut az eszébe először, és csak utána a fenti szerethető, de különösebb meglepetést…

Tovább olvasom