Három fiatal borsodi családapa a miskolctapolcai pinceomlás áldozata

A felsőzsolcai, miskolci ás tiszalúci férfiak mind több gyermeket hagytak maguk után. Mint arról mi is többször írtunk, szerdán omlott rá a pince három munkásra Miskolctapolcán. A három ember holttestét csütörtök estére sikerült kiemelni a törmelék alól. A Bors információi szerint három fiatal családapa az áldozat, a felsőzsolcai, miskolci ás tiszalúci férfiak egyaránt több gyermeket hagytak maguk után. „Mindegyik édesapa volt, azért dolgoztak, hogy a családjuknak a nehéz időkben is mindent megadhassanak – mondta a lapnak az egyikük ismerőse. A Bors szerint egyikük, a zsolcai Dávid két gyermeket nevelt, míg…

Tovább olvasom

Veres Pál részvétét fejezte ki a miskolci pinceomlásban elhunytak családtagjainak

Beszakadt egy bővítés alatt álló pince mennyezete szerda délelőtt Miskolctapolcán, az esetről mi is beszámoltunk.Veres Pál Miskolc polgármestere a helyszínen fejezte ki részvétét a tragédiában elhunytak családtagjainak. Jelenleg annyit tudunk a tragédiáról, hogy egy pincét igyekezett bővíteni a három férfi. Úgy tudjuk, egyikük 26 év körüli, ketten pedig 30 fölöttiek. A munka közben azonban a járat felső része rájuk szakadt; nagy mennyiségű, több tíz köbméter föld temette maga alá a munkásokat. – Őszinte részvétemet szeretném kifejezni az áldozatok családtagjainak – mondta Veres Pál polgármester, aki a tragédia bekövetkezte után a helyszínre sietett, hogy…

Tovább olvasom

Teljes ráncfelvarráson esik át a miskolctapolcai tó, megmentik az élővilágot

Látványra sem lesz utolsó a tervezett végeredmény, de a legfontosabb, hogy a tavat egyre inkább fojtogató eliszaposodás ellen tesz meg komoly lépéseket a város. Ismét Miskolctapolca ékessége lesz az egyébként gyönyörű tó. Évekkel ezelőtt felmérték a tapolcai tó iszapszintjét. „Körülbelül 2500 m3 iszapot kell eltávolítani ahhoz, hogy a tó élővilága, illetve maga a tó megmaradjon” – összegezte az eredményeket Miklós Viktor, a polgármesteri hivatal pályázati főosztályának vezetője. A részleteket a Minap.hu osztotta meg az olvasókkal. Hozzátette, a tó legmélyebb pontja 2 méter, azonban van olyan rész benne, ahol ebből az iszap…

Tovább olvasom

A miskolctapolcai csónakázó tó is a folyamatos kiszáradás jeleit mutatja

Egész Európa az elmúlt évek legsúlyosabb aszályát éli meg idén, a Kárpát-medence, valamint annak keleti része pedig különösen érintett. Miskolcnál sem jobb a helyzet és ezt az egyébként a város egyik ékességének számító csónakázó tó is megsínylette. Ami most a csónakázó tónál van, az maga a borzalom. A csapadékhiány a tavat is sújtotta. A vízszint jelentősen leapadt. A tó közepén lévő szökőkút nem működik. Az eredetileg a víz alá merülő szerkezete magasan kiáll, a rozsdás, lerakódásokkal teli csövek látványa elriasztó. Csak a vadkacsák találják méltónak, hogy megpihenjenek rajta – írja…

Tovább olvasom

Biztonságosabbá vált a zebra a Miskolctapolcai úton

A zebra előtti útszakasz és a tábla is megváltozott, könnyebb felfigyelni a fontos átkelőre. A Miskolctapolcai úton található vasúti felüljárónál újrafestették a zebrát, emellett sárga figyelemfelkeltő jeleket kapott a felvezető szakasz, a zebrajelző tábla pedig könnyebben észrevehető lett. Minderre azért volt szükség, hogy a forgalmas részen biztonságosabban közlekedhessenek a gyalogosok – írja a Minap.hu. A Miskolctapolcai úton jelentős forgalom halad keresztül, a vasúti felüljárónál pedig két buszmegálló is elhelyezkedik egymáshoz közel, emellett az emberek is itt tudnak szabályosan átkelni az út egyik oldaláról a másikra. A megoldás végül az lett,…

Tovább olvasom

Az Ellipsumban is megrendezik a Strandok éjszakáját

A miskolci fürdő is csatlakozott a most szombaton sorra kerülő eseményhez. Hosszabbított nyitva tartással és fergeteges zenei programmal készülnek a szervezők a Strandok éjszakájának szervezői az Ellipsumban. A hangulatért a NosPerdon csapata felel majd – írja a Minap.hu. A fürdőbelépő az egyedi hangulatú Relax csarnok négy beltéri, valamint a kültéri ülőmedence igénybevételére jogosít fel. A tökéletes ellazulást számtalan vízi élményelem: pezsgőágyak, levegőbuzgárok, sodrófolyosó, nyakzuhanyok, dögönyözők, jacuzzi, valamint különböző masszázsfülkék biztosítják. Az Ell’ Bistro Étterem is egész este nyitva tart, ahol akár SZÉP kártyával is vásárolhatunk. Jegyvásárlás kizárólag a helyszínen este…

Tovább olvasom

Európa legjobb családi szállodájának választottak egy miskolctapolcai hotelt

Ötödik alkalommal rendezték meg az igencsak rangos nemzetközi versenyt. Idén a miskolctapolcai Avalon Resort & SPA Superior nyert a Best Family Resort (Legjobb Családi Hotel) kategóriában Európában. A verseny színvonalát jelzi, hogy a korábbi évek nyertesei között olyan nagy nemzetközi szállodaláncok hotelei találhatók a világ mindent pontjáról, mint a Kempinski, a Hilton vagy a Four Seasons. Idén több mint hetven ország jelöltjei közül az Avalon Resort & SPA-t választották Európa legjobb családi hotelének. Az International Travel Awards értékelési folyamatában a szakmai zsűri mellett egy nemzetközileg akkreditált rendszer biztosítja, hogy a…

Tovább olvasom

Júliusban is remek szórakozást nyújt a miskolctapolcai Akropolisz Szabadtéri Színpad

A havi programot már megismerhettük, de jegyeket egyelőre nem igényelhetünk egy technikai nehézség miatt, de remélhetőleg hamarosan ez is megoldódik. Hamarosan újra szélesre tárja kapuit Miskolctapolcán az Akropolisz Szabadtéri Színpad. Íme a júliusi program: Egy fontos dolgot azonban megosztott az Akropolisz Facebook-oldala az érdeklődőkkel: „Tisztelt Érdeklődők! Szeretettel tájékoztatjuk Önöket, hogy a Magyarock Dalszínház által szervezett előadásokra (Padlás, Meseautó, Állati story) a jegyek még nem elérhetőek, mert a jegy.hu még nem aktiválta a linket. Amint ez megtörténik, azonnal elérhetővé tesszük itt és az események alatt is. Addig is szíves türelmüket kérjük!…

Tovább olvasom

Miskolctapolca szépségei, háborítatlanul falatozik az aranyos mókus – videó

Ha Miskolctapolcán járunk, feltétlenül álljunk meg picit és pihenjünk a tó melletti parkban a padokon, egészen biztos, hogy hamarosan feltűnik néhány mókus. A kis állatkák teljesen hozzászoktak már az emberi közelséghez, ezért a közelben járkáló turisták sem igen zavarják már meg a nyugalmukban. Élelemben sosincs hiány, a turisták és a helyiek is szeretik a kis rágcsálókat, akik vagy a fák tövében keresgélnek maguknak ennivalót, vagy a fákra mászva ugrálnak mindenfelé. Egy ilyen kihelyezett kamerás videót csodálhatunk most meg, ahol a mókus alig néhány centire a filmfelvevőtől falatozik. Ha szeretne tájékozott…

Tovább olvasom

Csöbör Katalin újabb szalagátvágása, megújult a miskolctapolcai Akropolisz színpad – ismét kiütéssel nyert a térkő

Nagyon szép lett a részben EU-s pénzből megújult Akropolisz Szabadtéri Színpad Miskolctapolcán, a hét elején került átadásra. Az ünnepségen részt vett többek között Veres Pál polgármester és Csöbör Katalin, országgyűlési képviselő is. Dominál a térkő. A részletekről a képviselő asszony saját Facebook-oldalán számolt be kedden. „Átadtuk a megújult Akropolisz Szabadtéri Színpadot MiskolctapolcánA felújítás az Európai Unió és a magyar állam támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. A korábbi padokat kényelmes lelátószékek váltották fel a nézőtéren, a kavicsos talajt pedig térkő burkolat. De megújultak az öltözők, a színpadi…

Tovább olvasom