Menet közben szakadt le egy teherautó kereke Miskolcon – videó

Egy autós fedélzeti kamerája felvette, ahogy leszakad egy Miskolcon a Szentpéteri kapuban haladó kisteherautó egyik kereke. A felvételt a Budapesti Autósok Közössége tette közzé a YouTube-csatornáján. Csak a szerencsén múlt, hogy nem lett nagyobb baleset, ugyanis a bal hátsó kerék a járda felé gurult, és ott állt meg. A másik irányba haladva nekiütközhetett volna az ott szembe jövő járműveknek. Hogy milyen nagy veszélyt jelenthetnek a leszakadt kerekek, jól mutatja egy az rtl.hu által talált felvétel, amit egy amerikai autópályán készített egy autós fedélzeti kamerája. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de…

Tovább olvasom

Mi lesz a turbókörforgalom rozsdás gömbsüvegeivel?

Több bejelentés is érkezett szerkesztőségünkbe azzal kapcsolatban, hogy még fél év sem telt el a turbókörforgalom átadása óta, a belső sávváltást meggátoló gömbsüvegsoron már nagymértékű rozsdásodás tapasztalható. Az okokról és a hibaelhárítás mikéntjéről megkérdeztük a közútkezelőt. A „Miskolc tehermentesítő úti projekt” I. és II. üteme (Vörösmarty utca és Y-híd) korábban a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában indult el, melynek végleges lezárása még nem, csak részleges műszaki átadása történt meg, ideiglenes forgalomba helyezési engedéllyel rendelkeznek a megépült létesítmények. A kivitelezést végző HE-DO Kft.-nek tudomása van a gömbsüvegek korróziós problémájáról, a projekt keretében ők tudnak intézkedni a fennálló hibák javításáról – árulta el lapunknak Pécsi…

Tovább olvasom

Ezek az ingatlanok kerülnek ingyenesen egyházi tulajdonba Miskolcon

Összesen kilenc ingatlan jut ingyenesen egyházi tulajdonba Miskolcon, melynek jogi alapját egy februárban megszavazott törvény bizosítja. Mivel a törvény értelmében az igényelt ingatlanvagyont legkésőbb az adott nevelési, illetve tanév kezdetéig kell az egyházi fenntartó tulajdonába adni, az önkormányzat a májusi közgyűlési ülésen tervezi az ügyre vonatkozó előterjesztés megvitatását. Mint ismert, egy új törvény nyomán február végéig ismét megnyílt a lehetőség az egyházak előtt, hogy az egykor a tulajdonukban álló ingatlanokat visszakérjék. Ráadásul a Semjén Zsolt által jegyzett módosítás szerint február 28-ig olyan állami, önkormányzati épületek tulajdonjogára is bejelenthették igényüket az…

Tovább olvasom

Anyák napi szerenád ajándékba? A Borsod24 várja a jelentkezéseket!

Május első vasárnapján az anyákat, a nagymamákat, a dédnagymamákat ünnepli az ország. Nem minden gyermeknek és unokának van lehetősége azonban, hogy személyesen köszöntse hozzátartozóit – nekik kíván segíteni szerkesztőségünk azzal, hogy május 7-én délutánra zenés, személyre szabott előadást kérhetnek a Borsod24-től szeretteiknek, méghozzá ingyen.

Tovább olvasom

Tűzoltással hárították el a közvetlen balesetveszélyt a zálogháznál – képek

Kedden ismét egy balesetveszélyes területtel kevesebb lett Miskolcon, még ha egyelőre csak ideiglenesen is. A Vajda Zálogház előtti terület ugyanis az utóbbi időben már fokozottan omlásveszélyes volt, a támasztófákban már nem maradt sok élet. A sokat kritizált állványzatot aztán az egyik napról a másikra eltűntették.

Tovább olvasom